Toxikus barátságok három típusa – ismerd fel, hogy tehess ellenük!

A mérgező barátságok rombolóan hatnak a felek önértékelésére, valamint fokozott stresszel és szorongással járhatnak. Milyen vészjósló jelek utalhatnak mérgező kapcsolati dinamikára? Miért olyan nehéz felszámolni egy ilyen barátságot, és hogyan vessünk véget a kapcsolatnak úgy, hogy mindkét fél tanuljon a szakításból? Cikkünkben a mérgező barátságok három gyakori típusát mutatjuk be.

A romantikus kapcsolatok után a barátságoknak van a legmeghatározóbb szerepe az életünkben. A baráti kötelékek kialakítása és ápolása csökkentheti a depresszió kockázatát, és hosszú távon javítja az életminőséget. Ugyanakkor nem minden barátság kedvező a mentális egészségre nézve. Érdemes szót ejteni a toxikus barátságokról, amelyek különböző formát ölthetnek ugyan, de végeredményben mindegyik a felek érzelmi és mentális jóllétének leromlását eredményezi. 

Cikkünkből kiderül:

• Honnan ismerhetjük fel, ha benne vagyunk egy mérgező barátságban?
• Miért olyan nehéz kilépni egy ilyen természetű barátságból?
• Hogyan vessünk véget a kapcsolatnak úgy, hogy mindkét fél tanuljon a szakításból?

A mérgező barátságok jelei

Egy mérgező barát mentális jóllétünk könyörtelen kerékkötője lehet, és ez számos módon megmutatkozhat. A legfőbb hatásai az önértékelés leromlása, az önbizalomhiány, a meggyengült énhatárok, a fokozott stressz és szorongás lehetnek – hangsúlyozza Mollie Candib CBT terapeuta.

A mérgező barátságot tengernyi dolog jelezheti, többek között például:

• Visszatérő, fokozott stresszt és szorongást élsz át a barátod viselkedése miatt
• Kibeszélitek egymást a másik háta mögött
• Egyikőtök úgy érzi, sokkal több támogatást nyújt, mint amennyit visszakap
• Visszatérő megélésed, hogy cserben hagy
• Nem mutat együttérzést 
• Hosszan tartó rivalizálás
• Úgy érzed, fel kell mentened, vagy meg kell védened a viselkedésmódját
• Összességében sokkal több energiát emészt fel a kapcsolat, mint amennyire feltölt

A toxikus barátságok három fajtája

1. Az energiavámpír

Az energiavámpír kapcsolatok onnan ismerhetőek fel a legkönnyebben, hogy közös beszélgetések alkalmával mindig vagy gyakran kialakul egyfajta ventilálás az egyik fél részéről. A másik fél elárasztva érezheti magát a sok „károgástól", ami érzelmileg sok energiát emészt fel – erre utal az energiavámpír elnevezés. Ennek a dinamikának az állandósulása mindkét fél számára kedvezőtlen lehet.

A ventiláló fél a benne felgyülemlett stresszt az indulatos panaszkodás erejéig ereszti ki, ami pont addig a szintig nyújt csupán megnyugvást, hogy azt az illúziót keltse benne, hogy ő tett valamit a számára feszültséget keltő helyzet érdekében. Valódi változás azonban nem történik, csupán ömlesztve kiadta a feszültséget.

Az energiavámpírok barátai gyakran gondolhatják, hogy: „Szegénynek olyan nehéz élete van és még magányos is. Kinek panaszkodjon, ha nem nekem? Habár fárasztó végighallgatni őt, megteszem, hogy kifejezzem támogatásom.” Ez azonban egy félrevezető gondolat lehet, hiszen a ventilálás végighallgatásával valódi támogatás helyett csak fenntartjuk a dinamikát, ami egyik fél érdekét sem szolgálja. Ahelyett, hogy szótlansággal legitimálnánk ezt a nem túl célravezető feszültséglevezetési technikát, fejezzük ki együttérzésünket, majd bátorítsuk a másik felet arra, hogy lépjen ki a negatív spirálból. „Veled vagyok a nehéz élményeid kapcsán! Megterhelő lehet ezen keresztülmenni. Mire lenne most szükséged? Mit gondolsz, mi segítene tartósan? Legközelebb, ha megint előfordul (a feszültséget generáló szituáció), mit fogsz cselekedni?”

Ha úgy érezzük, túl megterhelő számunkra a másik fél panaszkodása, bátran jelezzük neki. Azonban maradjunk körültekintőek, és igyekezzünk a saját érzéseinkről beszélni a másik viselkedésének bírálata helyett! „Hű, miközben hallgattalak téged, a saját érzéseimet figyeltem, és magába kerített a feszültség. Megterhelő hallani, hogy ezeken mész keresztül, és feszültséget kelt bennem, hogy nem tudom, hogyan segíthetnék neked. Szívesen gondolkodom veled együtt azon, hogyan vethetnél véget ennek az ördögi körnek.” 

Az energiavámpírok sok érzelmi energiát követelnek barátaiktól.

2. Az ambivalens-cserbenhagyó

Az ambivalens kapcsolatok egy érzelmi hullámvasútként írhatóak le leginkább, amelyben a „fent” és „lent” állapotok akár szélsőségeket is felvehetnek. A kifejezés „bonyolult kapcsolatokat ír le, amelyek egyidejűleg felemelőek és elerőtlenítenek; amikor az olyan tulajdonságok, mint a melegség és a megértés kéz a kézben járnak a kritikával, a féltékenységgel vagy az elutasítással" – mutat rá a Scientific American Magazine.

Amikor azt tapasztaljuk, hogy ismételten nem számíthatunk a másikra például amiatt, mert rendszeresen az utolsó pillanatban mondja le a találkozókat, akkor könnyen lehet, hogy egy ambivalens-cserbenhagyó baráti kapcsolatban vagyunk. Az ambivalens viselkedés az érzelmi cserbenhagyásban is megmutatkozhat, például ha egy szakítás alkalmával minket támogat, majd legjobb barátságot alakít ki volt párunkkal.

Az ilyen ambivalens kapcsolatokból nehéz kilépni, hiszen a nehéz időszakokat mindig örömteli periódusok váltják.

Fontos azonban, hogy egyenesen és őszintén kommunikáljunk az érzelmeinkről, és meghúzzuk a határainkat. Amennyiben úgy látjuk, hogy mindkét fél érdekét az szolgálja, hogy véget vessünk a barátságnak, ne féljünk kilépni a kapcsolatból! Döntésünkkor helyezzük saját mentális egészségünket előtérbe, azonban ügyeljünk arra, hogy ne bántsuk meg feleslegesen a másikat.

3. A rivalizáló

Habár egy egészséges mértékű rivalizálás mindkét felet ösztönözheti a fejlődésre, ha a kapcsolatot átszövi az egymással való versengés, az rombolóan hathat a felek mentális jóllétére. A rivalizáló barátságok jellemzője, hogy a feleknek törékeny az önértékelése. Önbecsülésük erősen függ az elért eredményeiktől és mások elismerésétől. Ha épp sikeresek, nagyszerűnek, sőt felsőbbrendűnek érzik magukat másoknál, míg ha kudarcot vallanak, hajlamosak intenzív szégyent és önbizalomhiányt megélni. Mindez erős szorongással párosul és egyfajta fokozott éberségtudattal, mások társas státuszára és teljesítményére kiéleződő figyelemmel. Úgy érzik, folyamatosan össze kell hasonlítaniuk magukat másokkal, hogy megbizonyosodjanak arról, jól teljesítenek, és nem maradtak le.

A toxikus dinamikát az tartja fenn, hogy önmagukat egymás viszonylatában értékelik, ami rendkívül megterhelő tapasztalat. „Ha a másik sikert arat, nem vagyok elég jó. Jobbnak kell lennem nála, hogy elég jó legyek.” Ezek az önértékelési zavarok általában a gyermekkorban gyökereznek. Az egészségtelen rivalizálás fenntartója egy belső sebzett gyermek, aki a felnőttben lakik, és szeretetre, valamint elismerésre vágyik. 

Miért nehéz felszámolni egy mérgező barátságot?

Gyakran azért nehéz szakítani egy baráttal, a kapcsolat kedvező részeinek elvesztésétől való félelem mellett, mert bűntudatot élünk meg. Előfordulhat, hogy olyan gondolataink támadnak, miszerint nem vagyunk jó barátok, amiért a szakítás mellett döntünk. Úgy gondolhatjuk, cserben hagyjuk a másikat, amikor szüksége lenne ránk. Azonban fontos tudatosítani, hogy alapvetően nem mi tartozunk felelősséggel a másik fél mentális egészségéért. A toxikus fél nagy valószínűséggel támogatásra szorul, akár terápia, segítőkész partner vagy egy támogató csoport révén. Erről nem a mi hatáskörünk dönteni, ez az ő útjuk. Azonban fontos megérteni, hogy ha mi borzasztóan érezzük magunkat a személy közelében, vélhetően nem mi vagyunk azok, akire neki szüksége van. Ha a kapcsolatból való kilépéssel megszakítjuk a sémafenntartó dinamikát, az a másik fél előnyére is válhat. 

Hogyan vessünk véget a mérgező barátságnak?

Végső soron felnőttként a saját életünkért egyedül mi tartozunk felelősséggel, és ennek részeként a saját mentális jóllétünkről is nekünk kell gondoskodnunk.

Amennyiben felismertük, hogy baráti kapcsolatunk mérgező hatással van ránk, úgy választás előtt állunk, hogyan vessünk véget a toxicitásnak. Elsőként kísérletet tehetünk a barátság helyreállítására, amely mindkét féltől bátorságot, önreflexiót és elkötelezettséget kíván, ám hosszú távon igazán gyümölcsöző kapcsolati újjászületést eredményezhet. Azonban ha nem látunk lehetőséget a kapcsolat folytatására, úgy jobb kilépni belőle. 

Mielőtt rászánnánk magunkat a „nagy beszélgetésre”, előbb érdemes mással is átbeszélnünk a gondolatainkat és érzéseinket. Fontos, hogy verbalizáljuk a belső élményeinket, hiszen ez segíthet tisztázni az érzéseinket. A szakításra való felkészülésben támogatást lelhetünk egy jó pszichológus személyében. 

Zele Dorottya, a Mindset szakértője szerint van, hogy a békés lezárás egyetlen eszköze a kapcsolat jelzés nélküli teljes felszámolása. Azonban ez mindkét fél számára költséges lépés, hiszen elveszítjük a lehetőséget a lezárásra. Egy biztonságos útja a szakításnak a levél írása, amelyben kifejezzük fájdalmas érzelmeinket és elbúcsúzunk a baráttól.