Ha nem szeretjük önmagunkat, nem tudunk szeretni másokat sem?

Az önszeretet fontosságával aligha lehet vitatkozni, de valóban hatással van arra a képességünkre, hogy másokat szeretni tudjunk? Honnan eredhet e gondolat, és milyen káros következményekkel járhat? Milyen hatással van az önértékelésre és a kapcsolatok kialakítására, és hogyan mélyíthet el már létező problémákat? E kérdésekre a válasz összetettebb, mint azt a népszerű pop-pszichológiai könyvek sugallják.

A pszichológia az egyik legnépszerűbb társadalomtudománnyá nőtte ki magát. A népszerűség árnyoldala lehet azonban, amikor olyan könyvek, műsorok, gondolatok stb. válnak elterjedtté, amelyeket nem vagy csak kevés tudományos bizonyíték támogat. Ezek a legkülönfélébb problémák esetén nyújtanak tanácsot, gyakran kifejezetten gyors eredményeket ígérnek, és számos fontos befolyásoló tényezőt figyelmen kívül hagynak. Az egyik ilyen közismert, hangzatos gondolat, hogy: ha nem szeretjük önmagunkat, nem tudunk szeretni (vagy nem a megfelelő módon) másokat sem.

Cikkünkből kiderül:

1. A pop-pszichológiával számos, féligazságot tartalmazó vagy teljesen hamis információ terjed a mentális egészségről.
2. Az önszeretet egy jelenleg még kevéssé vizsgált jelenség.
3. Az önértékelés hatással van a kapcsolatokra, a kapcsolatok pedig befolyásolják az önértékelést.

A pszichológia népszerűségének egyik sajátos mellékterméke: a pop-pszichológia

A pszichológia népszerűsége aligha meglepő, hiszen az embert hosszú ideje foglalkoztatja saját természete, annak megértése, a pop-pszichológia pedig részben ennek a vágynak a terméke. A pop-pszichológia részét képezik olyan pszichológiai gondolatok, elméletek, terápiák, terápiás technikák, amelyek könyveken, tévés műsorokon, blogbejegyzéseken, Youtube-videókon keresztül nyernek népszerűséget; gyakran könnyű, gyorsan ható megoldásokkal kecsegtetnek, és tudományos bizonyíték nem vagy csak kismértékben támasztja alá őket.

A pop-pszichológiával kapcsolatos problémák:

1. Túlzott leegyszerűsítés. Összetett jelenségeket, problémákat leegyszerűsít, súlyos következményekkel, tünetekkel járó mentális betegségeket triviális problémaként kezel, amiken könnyű túllépni, változtatni.
2. Patológiás viselkedés mindenhol. Hétköznapi, adott helyzetben gyakran teljesen érthető viselkedést, reakciót tekint patológiásnak. Ilyen például, amikor jogos idegességet szorongásnak bélyegeznek, egyszerű, átmeneti szomorúságot, kedvetlenséget depressziónak hívnak. Sokan megfigyelnek valamilyen viselkedést, ami alapján aztán valakit nárcisztikusnak, kényszerbetegnek, szorongásos zavarral küzdőnek stb jelentenek ki, figyelmen kívül hagyva a kontextust, a viselkedés, probléma súlyosságát, gyakoriságát, összetettségét, a személy élettörténetét, egyéb tünetek jelenlétét stb.
3. Gyakori általánosítás. A pop-pszichológia figyelmen kívül hagyja a pszichológia és pszichológiai jelenségek összetettségét, az egyéni különbségeket.
4. A megértéshez szükséges részletek hiánya. A különböző pszichológiai fogalmak hiányosan épülnek be a köztudatba, ami nehezíti a megértést, és hamis képhez vezet a mentális betegségekről.

Egy népszerű gondolat lehetséges gyökerei

Az önszeretet fogalma teológiai és filozófiai viták középpontjába is került az elmúlt évszázadokban, foglalkozott a témával többek között Kant, Rousseau és Nietzsche is, és ennek megfelelően különböző definíciókat kapott. Míg egyesek a növekedéssel, túléléssel, önmagunk mélyebb megértésével kapcsolták össze, mások az egoizmussal, nárcizmussal és önzéssel. A pszichológiában a téma leginkább Carl Rogers nevével fűződik össze, aki igen nagy hangsúlyt fektetett az önelfogadásra, a feltételhez kötött és a feltétel nélküli szeretetre, a szeretetre való képességre, illetve a gyermekkorunkban velünk szemben állított feltételek személyiségünkbe való beépítésére. Pszichológiai kutatások még ritkán foglalkoznak vele, így az összetevőivel, hozzájáruló tényezőkkel kapcsolatban sincs egyelőre konszenzus. Egyes kutatók az önszeretet összetevőinek tartják az önelfogadást, az önmagunkra való odafigyelést, az önmagunkról való gondoskodást, illetve az önmagunkért való felelősségvállalást.

Önmagában a gondolattal, hogy tanuljuk meg szeretni önmagunkat, gyakoroljuk az önszeretetet, nincs probléma. Önmagunk elfogadása tökéletlenségeinkkel együtt, és az, hogy értékesnek tartjuk magunkat, az optimális önértékelés része. Ha saját értékességünk mély meggyőződésünk, önelfogadásunk, önszeretetünk pedig erős, hibázhatunk, de ezek a hibák nem kísértenek minket és képesek vagyunk megbocsátani önmagunknak. De vajon miért gondolják sokan, hogy önszeretet hiányában mások szeretetének a képessége is hiányzik? Az egyik ok lehet az, hogy sokan, akik önértékelési problémákkal küzdenek, nehezebben alakítanak ki egészséges kapcsolatokat, és nehézségeik folytatódnak a kapcsolataikban is. Egyes elméletalkotók, így Fromm és Maslow, úgy vélték, mások és önmagunk szeretetének képessége összefügg.

Az üzenet jó szándékú, de káros következményekkel járhat

Azok, akik önértékelési problémákkal küzdenek, jellemzően szigorúbbak önmagukkal szemben, erős negatív fényben látják magukat. Gyakran keresik magukban a hibát, és hibáztatják magukat olyan dolgokért, amikről nem tehetnek. Az állítással, hogy nem tudnak igazán szeretni másokat addig, amíg nem tanulják meg önmagukat szeretni, egy újabb „hibájukra” mutathatunk rá, olyasvalamire, amin nem tudnak változtatni, hiszen a szerethetetlenség, a „nem vagyok elég jó” érzése mély meggyőződésük, gyakran tartják magukat „javíthatatlannak”. Gondolhatják azt, hogy nem érdemesek a szeretetre, nem érdemlik meg azt, és a fenti gondolat csak megerősíti őket ebben a hitükben.

A kijelentés azért is problémás, mert az alacsony önértékelés, az önszeretet nehézsége gyakran ered kapcsolatokból származó sérülésből, ezek a sérülések pedig főként kapcsolatokban gyógyíthatók.

Megtanulni újra bízni, merni sebezhetőnek lenni a számunkra fontos emberek előtt csak akkor lehetséges, ha nyitunk mások felé, kapcsolatokat építünk, és megtapasztaljuk a biztonságérzetet, amit egykor elvesztettünk.

Az önértékelés és a kapcsolatok kölcsönösen hatnak egymásra

Az önszeretettel, ahogy láttuk, kevés kutatás foglalkozott még, ám feltételezhetjük, hogy bizonyos jellemzőkben osztozik az önértékeléssel, illetve hogy e két fogalom között kapcsolat van. A magas önértékelés kevesebb féltékenységgel jár a párkapcsolatban, és úgy tűnik, összefügg a hosszú távú párkapcsolattal is. Alacsony önértékelésnél a személy gyakran kevesebb érzelmet, intimitást fejez ki a partnere irányába, hiszen a szeretet, kötődés kifejezése sebezhetővé teszi. Kifejeződik benne a partnertől való függés, és fennáll a csalódás, elutasítás veszélye is. Emellett nehézségük van azzal is, amikor partnerük fejezi ki a szeretetet, kötődést, kényelmetlenül érzik magukat, és úgy gondolják, az interakció partnerüknek is kellemetlen. Hasonló érzelmeket élnek át, amikor ők fejezik ki a kötődést, intimitást. Mindennek részben az énvédelem áll a hátterében, az esetleges elutasítás miatt érzett megaláztatással és fájdalommal szemben.

Az alacsony önértékeléssel küzdők hajlamosak elzárkózni a partnerüktől, hogy elkerüljék a csalódást, ez pedig mindkettejük számára csökkentheti a kapcsolat minőségét.

A partnerek önértékelése közötti hasonlóság azonban nem feltétlenül vezet a párkapcsolattal való magasabb elégedettséghez. Mint sok más pszichológiai jelenségnél, az ok-okozat kérdését itt is nehéz megválaszolni. Vajon a pár tagjainak hasonló az önértékelése már a kapcsolat kezdetén, vagy az önértékelés változik az idő múlásával, igazodik a partner önértékeléséhez? Mindkét lehetőségre van már bizonyítékunk. Tehát a kapcsolatok is befolyásolhatják az önértékelést, és a partnerek önértékelésének hasonlósága nem feltétlenül van hatással a kapcsolat minőségére.

Bár sokszor jó szándék áll a sokat hangoztatott mondat mögött, többet árthat, mint használ, hiszen azt sugallja, a személy önhibájából nem tud másokat szeretni, ami bűntudatot kelthet az érintettekben, tovább nehezítve az önszeretet. Emellett az önszeretet tanulása hosszú folyamat is lehet, attól függően, mi az oka, milyen mélyek a sérülések. Ezalatt az idő alatt a személy megfosztja magát a kapcsolatoktól és mindattól, amit nyújthatnak, ha a népszerű pop-pszichológiai gondolat visszatartja attól, hogy kapcsolódjon másokhoz.