Hála a mindennapokban – miért és hogyan gyakoroljuk?

A hála megélésének gyakorlása nemcsak az ünnepi várakozásnak, az adventi időszaknak lehet szerves része, hanem az egyik legjobb eszköze annak is, hogy lelassuljunk az év végi hajrában, és a téli szürkületben is a pozitívumokra irányítsuk a figyelmünket.

Megállunk-e a napunk végén átgondolni, milyen jó dolgok történtek velünk? Számot vetünk-e néha azzal, amiért hálásak lehetünk az életünkben? A kutatások szerint egyik sem lenne hiábavaló: egyre többen fedezik fel, hogy a hála rendszeres, tudatos gyakorlása nemcsak az általános jóllétünkre, boldogságszintünkre van hatással, hanem például az önértékelésünkre, a kapcsolatainkra, a szorongásra is – utóbbi egyébként egyre inkább népbetegség, ezért is fontos, hogy találjunk olyan napi gyakorlatokat, amivel csökkenthetjük. Ha épp egy nehéz, leterhelt, stresszes időszakban vagyunk, sok a problémánk, általában nem a hála az első gondolatunk, amikor reggel kinyitjuk a szemünket, de nem is az utolsó lefekvés előtt. A hála gyakorlásának azonban pont az a lényege, hogy ne arra koncentráljunk, ahol épp nehézségeink vannak, vagy hogy fokozottan figyeljünk a hiányainkra, hanem az, hogy emellett, és ezt elfogadva megtaláljuk azokat a pontokat és lehetőségeket is, amelyek kapaszkodót nyújthatnak.

Nagyon megindító Dr. Ferenczi Andrea kutatása, melyről korábbi cikkünkben írtunk: többek között hajléktalanokat kértek fel hálanapló vezetésére. Ez abból állt, hogy minden nap fel kellett írniuk azokat a dolgokat, aminek aznap örülni tudtak, amiért hálásak voltak. A kutatás eredményeként azt kapták, hogy a hajléktalan emberek semmivel nem találtak kevesebb ilyen dolgot az életükben, mint a nagyobb jólétben, jobb körülmények között élők, ami azt is mutatja, hogy

a hála nem a nehézségek hiányának függvénye.

Erre jó példa Olofsson Placid története is, aki 11 évet töltött a Gulagon, és itt támadt az a képtelen ötlete, hogy „örömolimpiát” rendez a rabok között. Megfigyelte ugyanis, hogy a túlélésben a nehéz körülmények ellenére is segít, ha a szenvedést nem dramatizáljuk, és észreveszünk minden lehetőséget az örömre. Először a többiek is pont ilyen abszurdnak tartották az ötletet, de elég volt az első este felvetni a kedvenc dalok témáját, hogy beinduljon az örömök keresése, hiszen énekelni még ott is lehetett. Az örömolimpia aztán több hónapon át zajlott, az volt a feladat, hogy mindenki számolja az örömeit, és ezt a nap végén összevetették. A győztes végül napi tizenhét örömmel vitte el az aranyérmet – a Gulagon! Mindez alátámasztja azt a felvetést, amiből a pozitív pszichológia is kiindult: hogy a szenvedés megszüntetése még nem tesz minket boldoggá – az örömök és a hála tudatos megélése viszont annál inkább.

Sokszor elfeledkezünk róla, valójában mennyi különböző lehetőségünk adódik arra egy nap, hogy hálát éljünk át. Ennek egyfelől az az oka, hogy a jelen helyett gyakran múltbeli sérelmeinknél vagy jövőbeli aggodalmainknál időzünk gondolatban, és nem vesszük észre, pláne nem értékeljük, ami épp a jelenben történik. Épp ezért

a hálának fontos összetevője a jelen levés, hogy észrevegyük, ha az adott pillanatban valami jó történik, valami szépet láthatunk, segíthetünk valakinek, tudunk valakihez kapcsolódni

– ezek mind olyan dolgok, amelyek nyomán örömöt érezhetünk.

Másfelől az a beállítódásunk is szerepet játszik abban, hogy elmegyünk a hála lehetőségei mellett, hogy a jó dolgokat természetesnek, általánosnak vesszük, a rosszat viszont büntetésnek érezzük, sokszor személyes csapásként éljük meg, ezért nagyobb hangsúlyt helyezünk rá. Holott akár tetszik, akár nem, az is épp olyan természetes, hogy rossz dolgok történnek, mint hogy jó dolgok, attól függetlenül, hogy akarjuk-e vagy nem. Nem tudjuk kontrollálni például, hogy reggel késik a vonat, hogy a főnökünknek rossz kedve van, ezért mindenkivel pokróc, hogy véletlenül belerúgunk a küszöbbe, elszakad a harisnyánk, valaki beszól nekünk a buszon, túl hideg van, túl meleg van – ezek egyike sem személyes, ugyanúgy megtörténhetne bárkivel, és ezzel egy időben legalább ennyi jó dolog is történik, csak úgy. Például ránk mosolyog egy kisgyerek, meghallgathatjuk a kedvenc számunkat, finomat eszünk ebédre, süt a nap, valaki szól hozzánk egy kedves szót, végezni tudunk egy feladatunkkal.

Azt tehát gyakran nem mi kontrolláljuk, hogy körülöttünk mi történik, de azt igen, hogy hogyan élünk meg egy adott eseményt.

Amikor iskolapszichológusként egy csoportban a hála megélését és a pozitív gondolkodást gyakoroltam a gyerekekkel, az egyik résztvevő például nagyon jól ráérzett ennek a lényegére, amikor azt mondta, hálás volt azért, hogy reggel lassan jött a busz, mert így volt ideje megírni a házit útközben. Adott esetben persze mérgelődhetett is volna, de más nézőpontot választott, átkeretezte a történetet – ebben is nagyon sokat segíthet a hála tudatos gyakorlása.

Először persze sok tudatos odafigyelés is kell ahhoz, hogy a hála a mindennapjaink részévé váljon. Ennek az egyik eszköze a fent is említett hálanapló, amit úgy vezethetünk, ha minden nap felírunk három-öt dolgot, amiért aznap hálásak voltunk (de természetesen szóban is meg lehet ezt beszélni otthon a családunkkal, párunkkal, barátainkkal). Emellett úgy is gyakorolhatjuk a hálát, hogy különböző kategóriák mentén végiggondoljuk, miért vagyunk hálásak: ezek lehetnek például személyek, tárgyak, ruhák, zenék, filmek, élmények, emlékek, tulajdonságaink, képességeink, természeti jelenségek, színek és még folytathatjuk a sort – eddzük magunkat azzal, hogy megpróbálunk minél több dolgot találni egy-egy kategóriához!