Hogyan neveljünk önálló és kitartó gyerekeket?

Sok szülő szinte gondolkodás nélkül avatkozik be, amikor gyermekének valamilyen gondja adódik. Ez lehet olyan apróság, mint a cipőfűző bekötése, vagy egy jelentősebb esemény is, például ha gyermekünk konfliktusba kerül az egyik tanárával. Elvégezzük gyerekeink helyett a feladatokat, és a legkisebb panaszra is tanácsok halmazával látjuk el őket. Hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy a valódi segítség sokszor éppen az, ha hagyjuk, hogy a gyerekek szembenézhessenek a kihívásokkal, és előállhassanak a saját megoldásaikkal.

A gyereknevelésről alkotott felfogásunk sokat változott az elmúlt évtizedekben. A szülők tudatosabbá váltak, igyekeznek a lehető legjobb döntéseket meghozni gyermekeiket illetően, hozzájuttatni őket lehetőségekhez, segíteni őket a siker elérésében. Rohanó világunk, a napi feszültség, a problémák és kihívások azonban megnehezítik a dolgukat. A gyerekek is szembesülnek a maguk kihívásaival nap mint nap. Legyen szó óvodai konfliktusról vagy feleléstől való félelemről, mindezek könnyen tehetik a gyerekeket ingerültté, kimerültté, megnehezítve a legegyszerűbb feladatok elvégzését is. A szülő gyakran közbelép, hogy megkönnyítse a mindennapokat, vagy megoldjon egy problémát a gyerek helyett. A túlzott beavatkozásnak azonban számos negatív következménye lehet.

Cikkünkből kiderül:

1. Kutatások szerint aláássa a gyerekek kitartását, ha elvégezzük helyettük a feladataikat.
2. Nagyobb hatással van a gyerekekre, ha látják, hogy a felnőttek kitartását siker koronázza, mintha ugyanerről csak „prédikálnának" nekik.
3. A feladatok elvégzése helyett okosan rávezethetjük a gyerekeket a megoldásra.

Miért nem jó ötlet a gyerek helyett megoldani a feladatokat?

A gondolat, miszerint a folyamatos beavatkozással ártunk, és nem használunk a gyereknek, nem új keletű. Alfred Adler osztrák pszichológus neve talán elsősorban a születési sorrend elmélete kapcsán hangozhat ismerősen, sokat foglalkozott azonban a nevelés kérdésével is.

Adlernek meggyőződése volt, hogy a felnőttek rendre alábecsülik, mire képesek a gyerekek.

Úgy vélte, a túlzottan felelősségteljes szülők szokása, hogy a gyermek felelősségét is magukra vállalják. Azt vallotta, hogy a szülőknek nem szabad megtenniük semmit a gyerek helyett, amire ő is képes, mert ezzel felelőtlenné és függővé tehetik. Nemcsak olyan tevékenységek átvállalásától intette őket, mint például a cipőfűző bekötése, hanem szerinte a túlféltés és elkényeztetés is útjában állhat annak, hogy felelősségteljes, magabiztos gyermeket neveljünk. A szülők ritkábban avatkoznak be, ha úgy gondolják, gyermekük tanul valamit, így kevésbé hajlamosak megoldani például az iskolai feladataikat. Sokszor nem látják át azonban, hogy az apró, napi teendőkből gyermekük ugyanúgy tanulhat, és nem gondolják, hogy kárt okoznak azzal, ha ezeket elvégzik helyettük.

Szülői beavatkozás a gyerekek boldogulásáért

A túlzott mértékben beavatkozó nevelés jelensége mára olyan gyakorivá vált, hogy külön nevet is kapott: helikopterszülőség. Túlféltés, túlzott kontroll jellemzi. Azoknál a gyerekeknél, akik helikopterszülők mellett nőnek fel, gyakran figyelhető meg depresszió, szorongás, inadaptív megküzdési stratégiák. Jellemző rájuk a csökkent motiváció, nehézségeik vannak a problémamegoldással, döntéshozatallal. Ha akadályba ütköznek, nagyobb valószínűséggel adják fel próbálkozás nélkül.

A jelenséget és hatásait elsősorban a serdülők és az önálló élet megkezdése előtt álló fiatal felnőttek, valamint szüleik bevonásával vizsgálják, de bármely korú gyerekek szüleire jellemző lehet. Gyakrabban fordul elő teljesítményfókuszú országokban és ott, ahol jelentősebb a társadalmi egyenlőtlenség, így különösen nagy tétje van annak, hogy a gyerek milyen iskolában folytatja tanulmányait. Gyakran olyan szülőkről van tehát szó, akik mindent megtesznek gyermekük boldogulása érdekében, beleértve azt is, hogy bejuttassák őket a legjobb iskolákba.

A feladatok átvállalása csökkenti a kitartást

Leonard és munkatársai különböző kísérletekkel tesztelték, hogyan hat a gyerekekre a szülők beavatkozása egyszerű feladatokba is. Egy kutatásban szülők és gyermekeik kirakós feladatban vettek részt, később pedig a szülőknek értékelniük kellett, mennyire volt kitartó a gyermekük. Azok a szülők, akik hajlamosabbak voltak megoldani gyermekük helyett a kirakóst, kevésbé kitartónak találták őket. Eredményeikből az is kiderült, hogy

nem számít, milyen tevékenységekbe avatkozunk be, és mit csinálunk meg a gyerekek helyett, később más, nem kapcsolódó feladatoknál is hamarabb feladhatják, kevesebbet próbálkozhatnak.

Miután választ kaptak arra, mi áshatja alá a gyerekek kitartását, arra is kíváncsiak voltak, vajon mi az, ami – ellenkezőleg – motiválja őket, hogy kitartóbbak legyenek. A már említett kutatócsoport erre a kérdésre is megpróbált választ találni. Ha a gyerekek látják, hogy a felnőttek próbálkoznak és sikerrel járnak, ők maguk is több időt töltenek egy feladattal. A kutatásban négy csoportra osztották a gyerekeket, akik megfigyelhették, amint a kísérletvezető egy fadobozt próbál kinyitni és 1) erőfeszítés nélkül sikerrel jár, 2) sok erőfeszítéssel sikerrel jár, 3) feladja erőfeszítés nélkül, 4) feladja sok erőfeszítés után. Később azok a gyerekek próbálkoztak a legtovább, akik látták a kísérletvezetőt hosszas erőfeszítés után sikerrel járni.

Bízzunk gyermekünk képességeiben!

A problémák gyerekek helyett történő megoldása azért is káros lehet, mert azonnal megszüntetjük vagy átvesszük tőlük a frusztrációt, így

nem tanulják meg, hogy a konfliktusok, a negatív érzések az élet részei, és igenis képesek velük szembenézni.

Thomas Gordon amerikai pszichológus, szerző, az emberi kapcsolatok, konfliktusok és kommunikáció szakértője Adlerhez hasonlóan úgy vélte, meg kell hagyni a gyerekeknek a saját problémáikat, és bízni kell abban, hogy ezeket meg tudják oldani. Az aktív hallgatás módszerét már az egészen kicsi gyerekeknél is alkalmazhatjuk.

Gordon egyszerű példán keresztül szemléltette, hogy mire gondol: két év körüli gyerek nem találja a kedvenc játékát, és ezt jelzi a szülőnek. A szülő a Gordon által előnyben részesített módszereket alkalmazza, hogy segítse a gyermeket, így figyel arra, hogy a gyerek használhassa és fejleszthesse a saját problémamegoldó képességét. Ennek megfelelően nem avatkozik be, miközben a gyerek a játékot keresi a lakásban, ám folyamatosan visszajelez, ahogy a gyermek ellenőrzi a különböző helyeket. Olyan kifejezéseket használ, mint például hogy: „Az autódat akarod, de nem tudod, hol van” vagy „Nincs ott az autód”, amikor a gyerek nem találja a játékot az adott helyen.

Az aktív hallgatással és a rendszeres visszajelzésekkel a gyermeket gyengéden a függetlenedés irányába tereljük.

Hagyjunk teret a fejlődésnek!

Néhány egyszerű tanáccsal segíthetjük a gyerekeket képességeik fejlesztésében, önbizalmuk növelésében.

1. Hagyjuk őket kibontakozni! Ha valamilyen feladatot bízunk a gyerekre, hagyjuk, hadd csinálja a saját módszerével, a saját tempójában. Hagyjuk kibontakozni, próbálkozni, amikor nem sietünk sehová. Még ha olyan apróságokról van is szó, mint az evőeszközök elhelyezése az asztal megterítésekor, álljuk meg, és ne vegyük ki a kezéből, ha lassan vagy nem tökéletesen végzi.
2. Ne lépjünk közbe azonnal! Ha segítséget kér, ne lépjünk közbe azonnal. Az egyértelmű megoldások helyett tegyünk fel kérdéseket, vagy segítsünk apró célzásokkal.
3. Hangsúlyozzuk, hogy ez kivételes eset! Ha mégis segítünk gyermekünknek megoldani valamit, amire képes lenne egyedül is, hangsúlyozzuk, hogy ez kivételes eset. Most megtesszük helyette, például mert látjuk, hogy fáradt, de ez olyasmi, amit egyedül is el tud végezni.
4. Tervezzünk céltudatosan! Próbáljuk hatékonyabban megtervezni a napot, ha úgy találjuk, ezzel gondunk van. Ha lehetőségünk van rá, a reggeli kapkodásban is bízzunk olyan feladatot a gyerekre, amiről tudjuk, hogy képes elvégezni. Ekkor is hangsúlyozhatjuk, ha segítünk, hogy azért tesszük, mert késésben vagyunk, de ebből nem akarunk szokást csinálni.
5. Hallgassuk meg őket! Beszélgessünk velük a napjukról, problémáikról úgy, hogy nem halmozzuk el őket rögtön jó tanácsokkal.
6. Legyünk türelmesek! Ha eddig szokásunk volt elvégezni a feladatokat gyermekünk helyett, ez mostanra valószínűleg elvárássá vált a szemében, és a segítségnyújtás kezdeti visszautasítása negatív reakciót válthat ki belőle.
7. Ne hajszoljuk a tökéletességet! Emlékeztessük magunkat arra, hogy nem kell mindig mindennek tökéletesnek lennie. Próbáljunk következetesek lenni, de legyünk türelmesek önmagunkkal és gyermekünkkel is.

Ahogy láthattuk, a gyerekeknek szükségük van a szárnypróbálgatásra, probléma- és konfliktusmegoldó képességeik gyakorlására, arra, hogy hibázhassanak és a hibáikból tanulhassanak. Ha megoldjuk helyettük a problémákat, nem fejleszthetik e képességeiket, nem ismerhetik meg az erősségeiket, és nem tapasztalhatják meg azt az örömteli élményt, amikor próbálkozásuk végül sikerrel jár. Márpedig akkor fognak bízni önmagukban, ha látják, hogy sikerrel tudják venni az akadályokat.

Akkor tanulnak meg küzdeni, ha hagyjuk őket, és mi magunk is bízunk abban, hogy képesek boldogulni a világban, bármivel is kelljen szembenézniük.