Az új gyerekkor nem jó gyerekkor?

Mindennapi életünk tempója egyre kevésbé van összhangban a gyermeki fejlődés lendületével. Mit válthat ki ez a gyermekekből? És hogyan segíthetünk nekik visszarázódni saját fejlődési ütemükbe? Cikkünkben az Egyszerűbb gyermekkor című könyvet ajánljuk kiindulásként.

Kim John Payne, tanulmányai végeztével önkéntesként dolgozott egy indonéz menekülttáborban. Főként olyan gyermekekkel foglalkozott, akiken a poszttraumás stressz-szindróma (PTSD) egyértelmű jeleit lehetett látni, amit azelőtt leginkább a háborúból visszatérő katonáknál vettek észre. Payne Angliába való hazatérése után, arra lett figyelmes, hogy hasonló viselkedéses tünetek jelentkeznek a nyugati, tehetős családok gyermekeinél is. Az általa megfigyelt jelenséget kummulatív stresszreakciónak (CSR) nevezte el. 

A kis mértékű, de folyamatosan visszatérő stresszhelyzetekre

(például az alváshiányra, a sűrű napi programra, a technológia folyamatos jelenlétére, az esetleges szülői vitákra, stb.) a gyermekek különböző megküzdő viselkedésmódokkal reagálnak. Ilyen lehet a fokozott éberség, a szorongás, az alkalmazkodóképesség hiánya, az impulzusok kontrolljára és a másik nézőpontjának átvételére való képtelenség vagy az empátiahiány. A gyermekek sok esetben ezeket az érzelmeket és magatartásmódokat produkálják, amikor stressz éri őket.

Payne és munkatársai különböző kutatásokba kezdtek a hormonok és a belőlük fakadó hajlamok terén. Azt találták, hogy ezeket szabályozni lehet a gyerek környezetébe bevezetett változásokkal. Azt is mondhatnánk, hogy a nyugalom megteremtésével a viselkedés is nyugodtabbá válik. Mit is jelent ez? Például azt, hogy a gyerekek koncentrációja, kognitív és tanulási képességei javulnak, és csökken a túlmozgásuk.

Hogyan lehet felismerni, ha a gyermek lelki lázban szenved?

A mindennapos stresszhelyzetekre adott gyermeki reakciót nevezi az író egyszerűbben lelki láznak. Csakúgy, mint hőemelkedés esetén, a szülő itt is ösztönösen reagál. Először is felismeri az állapotot, majd leállítja a napi rutint, ezt követi a lassítás, a biztonság megteremtése és a testi közelség, végül pedig a várakozás és a gyógyulásra szánt idő. Ha valami nincs rendjén a gyermek lelkében, gyakran zaklatott, haragban van a világgal és valódi énjével. Ez leköti a gyermek figyelmét, hatással van a viselkedésére és a család érzelmi klímájára is.

Payne a gyermekek gyakori zaklatottságára kínálja megoldásként az általa “egyszerűbb gyermekkor”-nak nevezett stratégiát.

Ez talán első olvasatra régimódi nevelésnek tűnik, azonban épp ebben rejlik a titok! Mit is jelent ez? Csökkentést. Miben? A mindennapjainkban: a körülöttünk lévő tárgyakat, a gyermekek játékait, a programok kuszaságát, és persze a minket érő információkat mérsékeljük. És mindezt miért? Azért, hogy a gyermekeinket érő stresszt is csökkenteni tudjuk.

Az író tapasztalatai szerint minél eltökéltebben próbálta egy szülő arról meggyőzni, hogy a szünet, az egyszerűsítés nem megoldható náluk, annál inkább szükség volt rá. Az egyszerűsítés által lehetőséget teremthetünk arra, hogy a gyermeki én a saját tempójában tudjon fejlődni. Csak akkor fogjuk igazán megérteni, mi a célja a gyermekkornak, amikor egyre több olyan embert látunk, aki kénytelen volt a sajátján végigrohanni. A gyerekkornak megvan a maga rejtélyes folyamata, a maga tempója, amelyet tisztelni kell.  

• A bőség zavara

Gyakran láthatjuk, hogy azok a gyerekek, akiknek mindene megvan mennyire passzívan viselkednek. Viszont abban a pillanatban, amikor úgy érzik, megtagadnak tőlük valamit, azonnal dühösek lesznek, és acélkeményen követelőznek. Miért történik ez? A túl sok választási lehetőség által azt tanulják meg, hogy mindig van másik opció, ami lehet, hogy ezután fog felbukkanni. Ha folyamatosan lehetőségekkel halmozzuk el a gyerekeket, még mielőtt készek lennének minderre, egyetlenegy érzelmi gesztust fognak megtanulni: „Még többet!” Persze nem gond, ha van választási lehetőség, sőt! Viszont a követelőzés helyett jó stratégia lehet kivárásra tanítani gyermekünket, hiszen az erősíti az akaratot és az éntudatot.

Talán ijesztő lehet a gondolat – a szülőknek –, hogy a játékszelektálás miatt napokig tartó hiszti várható a gyerektől. Payne tapasztalata viszont épp az ellenkezőjét igazolja: a kicsik mintha észre se vették volna a változást, de legalábbis nem bánták, hogy játékaiknak háromnegyede egyszerűen eltűnt. Első lépésként például a kiválogatott, de még ép játékokat félre lehet tenni egy dobozba, alkut kötve a gyerekkel: ha hoz egy már megunt darabot, akkor vehet egy régebbit, hogy frissítse a készletét.

• A játék öröme

A reklámipar próbálja elhitetni velünk, hogy a játékhoz termékek kellenek, és a szülők kötelesek folyamatosan növelni a játékszerek mennyiségét és komplexitását, hogy gyermekeik figyelmét fenn tudják tartani. Ők azonban akkor a legboldogabbak, amikor elmélyülve a tevékenységben, akár a legegyszerűbb játékokkal körülvéve van idejük és terük játszani, felfedezni a saját világukat.

Például a „most mondjuk, hogy…” játékok a végrehajtó funkcióknak nevezett kognitív képességek, a rugalmas gondolkodás és az önszabályozás fejlődését eredményezik. A fantáziajátékok során hozott döntések megalapozzák az egyéniséget, és megelőzik, hogy a gyerekek csupán passzív befogadói legyenek a számukra előrecsomagolt fogalmaknak és ötleteknek.

• A folyamatos ingerlés

A gyerekek sokkal erősebben hagyatkoznak a tapintásukra, ízlelésükre, szaglásukra, mint a felnőttek. Képzeljük el, mekkora túlterhelést jelent érzékszerveik számára, ha minden felületről a látvány mellett valamilyen hang, illat vagy íz érkezik feléjük. Ez megakadályozza őket abban, hogy elég idejük és figyelmük jusson a tevékenységre vagy épp önmagukra. Érdemes lehet kerülni a különféle illatszerek használatát, az ízfokozókkal dúsított ételek fogyasztását, a különféle háttérzajokat a nap folyamán (például a folyamatos TV használat), vagy épp a mesterséges fényeket elalvás előtt. A könyv említi a fokozatosság elvét is: például az étkezés terén fontos odafigyelni, hogy ne térjünk át egyik napról a másikra a párolt brokkolira, ha azelőtt gyakran voltak gyorsételek. A másik, amit fontos figyelembe venni, hogy a gyerekek gyakran első kóstolásra nem fogják szeretni ezeket az egyszerűbb ételeket. Payne szerint nyolc kóstolásra van szükség ahhoz, hogy a gyerek tényleg meg tudjon ismerkedni az új étellel.

• A mindennapok ritmusa

Az otthoni élet ritmusának növelése az egyik leghatékonyabb eszköz gyerekeink életének egyszerűsítésére. Amíg a felnőttek számára még elviselhető egy bizonyos tempó és a kacatok egy adott mennyisége, ugyanaz a gyerekek számára már túl sok. Minél zsúfoltabb az életünk, nekik annál nagyobb szükségük van biztos kapaszkodókra. Ha a gyerekek az egyik tevékenységből a másikba csöppennek, akkor esélyük sincs feldolgozni gondolataikat, érzéseiket. Pedig fontos lenne, hogy a személyiségüket a saját tempójukban tudják kiformálni.

„Amit célul tűzünk ki, az a ritmus és a rituálék; amit nyerhetünk ezzel, az a kiszámíthatóság.”

A napok ritmusát főleg a szülők határozzák meg. Érdemes az étkezésekből és fektetésből kiindulni. Ezt követheti a szülők munkába menése, és a gyerek óvodai/iskolai teendői. De lényeges, hogy a programok között úgynevezett szelepeket hagyjuk a gyereknek, ahol megpihenhet, lelassulhat. Ezek gyakorisága és mértéke egyénfüggő, ezért ki kell tapasztalni, hogy mi szükséges az adott gyereknek. Az ő biztonságérzete ugyanis ezekre a megjósolható, ismétlődő dolgokra épül. Ugyanakkor lényeges figyelembe venni, hogy különösen a 7 év alatti gyerekek élete képekből áll össze. Segíthet, ha kapaszkodókat adunk nekik, amelyekre számíthatnak (pl. milyen időjárás lesz holnap, hova vannak kikészítve a ruhái, hogyan jut el másnap az iskolába). Ezáltal fogják tudni, hogyan illeszkednek ők a következő napba.

• A ritmus és jótékony hozadékai

Ahogyan csökken a gyermekekben az elhalmozás érzése, ahogyan az életük egyre kiszámíthatóbbá válik, úgy csökken az a vágyuk is, hogy átvegyék az irányítást például az étkezés vagy az alvás felett, amire alapvető kontrolljuk van. Azaz lehet, hogy az egyszerűsítés után kevésbé lesznek válogatósak vagy kevesebb lesz a hiszti az esti mese után. Azt is mondhatjuk tehát, hogy az egyszerűsítés határai kiterjednek.

Mi igazolhatja még inkább, hogy érdemes visszatérni az alapokhoz?

Payne kollégái arról számoltak be, hogy a saját terápiás módszereik sokkal hatékonyabban működtek, ha előzőleg az adott család már végigcsinált egy egyszerűsítési programot. Azt mondhatjuk tehát, hogy a módszernek inkább egy előkészítő jellege van, amely megalapozza a gyermekkor önmagában vett tiszteletét.

„A védett gyerekkor lehetővé teszi az önazonosság, a jóllét és a regenerálóképesség lassú fejlődését.”

Hasonló szemléletű, ugyancsak gyermeknevelési témában íródott könyvei: Melegszívű fegyelmezés; Magunkat neveljük.