Az „It ends with us"-jelenség, avagy a párkapcsolati erőszak romantizálásának veszélyei

Colleen Hoover bestseller regényének filmes adaptációja Blake Lively és Justin Baldoni főszereplésével – és utóbbi rendezésével – rengeteg vitát generált az elmúlt időszakban. A szereplők közötti ellentétek, a film reklámozásának módja és a történet tartalma is kapott hideget-meleget a kritikusoktól és nézőktől egyaránt. Cikkünkben arra keressük a választ, hogy milyen veszélyei lehetnek annak, ha túlságosan leegyszerűsítjük a párkapcsolati erőszak összetett jelenségét. 

Hoover könyvét a szülei kapcsolata inspirálta, és a családon belüli erőszak témáját járja körül. A cselekmény fő szála a 23 éves Lily és a 30 éves Ryle kapcsolatát mutatja be, ami egy idő után fizikai és érzelmi bántalmazásba fordul. A történet végére azonban Lily a lánya érdekében – édesanyjával ellentétben, aki szintén bántalmazó kapcsolatban élt az apjával – elhagyja a férfit, és gyermekkori szerelménél találja meg a boldogságot. Mind Hoover alkotását, mind a filmet az a vád érte, hogy romantizálja a családon belüli erőszakot.

Cikkünkből kiderül:

• Milyen morális problémák merültek fel a filmmel kapcsolatban?
• Hogyan működnek a bántalmazó kapcsolatok, és milyen szakaszokból épülnek fel? 
• Melyek lehetnek a párkapcsolati erőszak leegyszerűsítésének veszélyei?

Marketing

Azok számára, akik nem olvasták a könyvet vagy nem ismerték előzetesen a történetet, nagy meglepetést okozhatott a film. A Velünk véget ér marketingje ugyanis mintha kerülte volna a film legfontosabb mondanivalóját, miszerint a történet egy bántalmazó kapcsolat alakulásáról szól. Sokan azzal vádolják a film készítőit és a marketinges csapatot, hogy bár a lehetőség adott volt arra, hogy felhívják a figyelmet a téma komolyságára, a reklámok mégis inkább egy romantikus komédia hatását keltették, ami talán felelőtlenség. A sajtókörút a film érzelmes, virágokkal teli, drámai hirdetésére koncentrált, ami disszonánsan hat, ha a történet komoly témáját vesszük figyelembe. 

A címszerepben látható Blake Livelyt is sok kritika érte a film népszerűsítésének módja miatt; termékcsaládjainak reklámozását a film kapcsán sokan érzéketlenségnek és tiszteletlenségnek minősítették a családon belüli erőszak témakörével szemben. Nem beszélve arról, hogy voltak, akik egyenesen meg voltak győződve arról, hogy Lively félremagyarázza a filmet: úgy mutatja be, mint egy könnyed románcot, és ezzel elbagatellizálja a bántalmazás témáját.

Ami hiteles lehet

Gyakori, hogy a bántalmazó – Ryle-hoz hasonlóan – egy intelligens, sármos, jóképű férfi. Gondoljunk csak bele, nem egyszer derült már ki a történelem során karizmatikus, mások által kedvelt, köztiszteletben álló, társadalmilag is hasznos munkát végző férfiakról, hogy valójában időzített bombaként működnek a családi kapcsolataikban. Ryle gyermekkorából fakadó fájdalma szintén jól ábrázoltnak, reálisnak tűnik. A gyermekként átélt traumák gyakoriak a bántalmazók esetében. A „love-bombing” jelensége is hitelesen jelent meg a filmben: Ryle a kezdetektől elhalmozta Lilyt a rajongásával, szerelmével. Megjelentek az elköteleződésre utaló korai jelek, a gyors összeköltözés, vagy épp a rövid időn belül megkötött házasság.

Láthatjuk tehát, hogy akadnak a filmben olyan mozzanatok, amelyek megfeleltethetőek a valóságnak és egy bántalmazó kapcsolat valódi dinamikájának, de felfedezhetünk más, túlságosan leegyszerűsített szempontokat is, amelyek veszélyes üzenetet közvetíthetnek.

Bántalmazási ciklus

Ahhoz, hogy megértsük a családon belüli erőszak összetett jelenségét, fontos megismernünk a bántalmazás dinamikáját.

A párkapcsolati erőszak ciklikus jellegű, azaz állandó körforgásban váltják egymást a különböző periódusok.

A nyugodt és szép időszakokat követik a bántalmazó szakaszok: először a feszültség gyülemlik, majd következik az akut bántalmazási fázis, amely a „mézeshetekkel” zárul, amikor is a bántalmazó ajándékokkal, kedvességgel, udvarlással próbálja kiengesztelni az áldozatot, aki ennek következtében összezavarodhat vagy elbizonytalanodhat. A különböző ciklusok váltakozása gyakran a

szenvedélyes, mindent elsöprő szerelem érzetét keltheti a bántalmazottban,

nem beszélve arról, hogy a büntetés és jutalmazás megélése egy olyan függő állapotot eredményezhet, amelyből roppant nehéz szabadulni.

A film nem fogja át teljesen ezt a bántalmazási körforgást – a feszültséghalmozódást, a kirobbanást és a kiengesztelést –, láthatjuk a mézesheteket és a kitörést, de a kettő közti szakasz nem igazán jelenik meg. Úgy tűnik, mintha a bántalmazási epizódok között Lily látszólag teljes biztonságban és kényelemben érezné magát. Az egész kapcsolat tökéletesnek tűnik azokat a pillanatokat leszámítva, amikor Ryle aktívan bántalmazza Lilyt. Ez hamis képet festhet arról, hogy milyen is egy bántalmazó kapcsolatban élni, hogy milyen az, amikor a bántalmazó egyre ingerlékenyebbé és kritikusabbá válik, és az áldozatnak minden tettére, mozdulatára, szavára oda kell figyelnie annak érdekében, hogy megelőzze a kirohanást.

Ha azt feltételezzük, hogy – annak ellenére, hogy megfogadta, ő nem válik olyanná, mint az anyja – Lily kezdetben talán észre sem vette, hogy bántalmazzák – hiszen gyermekkorában ezt a mintát kapta, ez volt az ismerős működésmód számára –, akkor is akad még számos vakfoltja a filmnek.

Szabadulás

Ha megértettük a bántalmazási ciklus dinamikáját, rögtön feltűnhet, hogy Lily kapcsolatból való kilépése is túl egyszerűen és simán zajlott.

A párkapcsolati erőszak fázisainak váltogatásával a bántalmazó könnyedén tudja manipulálni a teljesen összezavarodott társát,

ráadásul a nyugodt időszakok jutalmazó ereje hosszú évekre, vagy akár egy egész életre egymáshoz láncolhatja a párt.

Tegyük fel, hogy Lily nem vette észre, hogy bántalmazzák – bár már az első pillanatban, amikor találkozik Ryle-lal, megfigyelhette annak erőszakos viselkedését – egészen az utolsó epizódig. Ekkor azonban rögtön úgy dönt, hogy elmenekül, és sikeresen ott is hagyja a férjét. Ez a valóságban sajnos általában nem így zajlik: egyértelmű döntés helyett többszöri szakítás, távozási kísérletek sokasága, kétségbeesés szokta jellemezni a folyamatot.

Egy menekülni próbáló személynek átlagosan 7 próbálkozásra van szüksége ahhoz, hogy ténylegesen elhagyja a párját.

Szeretnénk hinni abban, hogy amikor először megtapasztaljuk a társunktól felénk irányuló erőszakot, rögtön kilépnénk a kapcsolatból, ez azonban jóval nehezebb és összetettebb feladat ennél, főként ha szeretjük a másikat, és elhisszük, hogy képes lehet megváltozni. Ráadásul az is gyakori, hogy a bántalmazó – ellentétben Ryle-lal, aki a kezdetektől tiszteletben tartotta Lily döntését – nem veszi figyelembe a határokat, és jelentősen megnehezíti a távozást.

A bántalmazás a film esetében tehát gyorsan „megoldódott”. Ryle azonnal felismerte, hogy a viselkedése elfogadhatatlan és veszélyes, hogy minden, ami történt az ő felelőssége, és valóban véget kell vetni a kapcsolatnak ahhoz, hogy megvédhesse az áldozatot. A gyermeke felügyeleti jogáról is önként lemond, bár a valóságban ez nem túl gyakori, sőt rengeteg bántalmazó manipulálja a társát a gyermekével.

Támogató közeg

Lily elképesztően szerencsés, hogy olyan emberek vették körbe, akik bátorították, hogy lépjen ki a kapcsolatból. Emlékezzünk csak vissza a legjobb barátnőjére, aki – egyben Ryle testvére is – határozottan kiáll amellett, hogy el kell hagynia a bátyját. Ez nagyon meghatározó momentuma a filmnek, de sajnos nem túl reális. A tapasztalat inkább azt mutatja, hogy

a bántalmazó kapcsolatban élők gyakran elszigetelődnek a családjuktól, barátaiktól, és nem veszi körbe őket támogató védőháló.

Előbbi jelenség magyarázata lehet a szégyenérzet, de az is előfordul, hogy a bántalmazó fél eléri, hogy az áldozatot körülvevő kapcsolatok szisztematikusan leépüljenek.

A film óriási visszhangot váltott ki. Mind a támogatók, mind az ellenzők felsorakoztatták az érveiket, kijelenthető tehát, hogy a történet párbeszédre késztette az embereket egy fontos témával kapcsolatban. Nem árt viszont tudnunk, hogy

a bántalmazás valósága jóval komorabb lehet, mint ahogyan azt a Velünk véget ér bemutatja.

A túlságosan leegyszerűsítő ábrázolás – az, hogy Lily milyen könnyen távozik, hogy anyagi függetlensége miatt az elválás zökkenőmentesen alakul, hogy a férje rögtön elfogadja a döntését, hogy nincs a felügyeleti joggal kapcsolatos vita, és a szerettei is támogatják mindenben – irreális képet festhet a családon belüli erőszakról. Nem tapasztalja meg a társadalmi elszigetelődést, a pénzügyi nehézségeket vagy épp a menekülés kemény valóságát. Éppen ezért nem árt, ha óvatosan kezeljük ezt a történetet és a felsorakoztatott tanulságait. Ne próbáljuk meg a látottak alapján megítélni a családon belüli erőszak áldozatait vagy dinamikáját! A bántalmazásban ugyanis nincs semmi romantikus.