Miért nem szóltál? – a gyermekbántalmazás láthatatlansága

Sajnos az elmúlt időszakban többször is hangos volt a magyar sajtó a gyermekbántalmazási ügyektől. De mi a közös általában ezekben a történetekben? A legutóbbi szolnoki kalandparkban történt eset is arra világít rá, hogy a gyerekek nem jeleznek bántalmazás esetén. A kalandpark dolgozói vették észre, hogy valami nincs rendben, ők jártak utána a dolognak. Ha ezt nem teszik, talán még most sem tudna senki a történtekről. De vajon miért nem szólal meg a bántalmazott? És miért nem szólalnak meg azok a gyerekek, akik a szemtanúk voltak?

Definíció szerint a gyermekbántalmazás körébe tartozik minden olyan tevékenység, amely egy gyereknek sérülést, fájdalmat okoz, de azt is ide soroljuk, ha valaki ennek szemtanúja és mégsem akadályozza meg vagy jelenti azt. Az erőszak családon belül, de azon kívül is megtörténhet, és alapvetően négy formáját különítjük el: az érzelmi és fizikai bántalmazást, a szexuális erőszakot, illetve az elhanyagolást. Az elkövető lehet akár felnőtt, akár gyermek, a bántalmazás pedig lehet egyszeri alkalom, de akár ismétlődő cselekmény is, ami hosszasan fennáll, és tartósan megkeseríti az adott gyermek életét.

Cikkünkből kiderül:

• Mit nevezünk gyermekbántalmazásnak?
• Milyen hatásai lehetnek a gyermekre nézve?
• Miért hallgatnak a bántalmazott gyerekek?

A bántalmazás bármely formáját is tapasztalja meg egy gyermek, annak mindenképpen jelentős hosszú távú negatív hatása lesz az életére nézve. Befolyásolhatja a jóllétet, az egészséget, a későbbi kapcsolatokat, az oktatásban való előrehaladást, a függőségekhez való hozzáállást, az öngyilkossági hajlamot vagy épp a káros, önpusztító magatartást.

A gyermekbántalmazás gyakoriságáról igen nehéz pontos adatokat gyűjteni, hiszen az esetek jelentős része rejtve marad. Éppen ezért a bűnügyi és a gyermekvédelmi statisztikák sem tudják ezeket az ügyeket százszázalékosan felgöngyölíteni. A Központi Statisztikai Hivatal 2019-es adatai arról számolnak be, hogy Magyarországon minden 10. gyermeket ártalmas gyermekkori élmények és tapasztalatok érnek.

De miért hallgatnak a gyerekek a bántalmazásról? Ennek sajnos számos oka lehet, akár velük, akár a környezetükben élőkkel történik az abúzus. A felnőttek számára is rettentő nehéz lehet megnyílni ezzel a témával kapcsolatban, nem beszélve a fiatalokról! Az alábbiakban összegyűjtöttünk néhány faktort, amely gátolhatja a bántalmazott gyermekeket abban, hogy felfedjék a velük történteket.

Félelem

Talán ez az egyik leggyakoribb ok, amiért a gyermekek hallgatnak a bántalmazásról. A bántalmazó fizikailag vagy akár pszichológiailag is sakkban tarthatja a gyermeket, érzelmi zsarolással élhet, vagy épp erőszakkal fenyegetheti őt és a szeretteit. A megfélemlítés révén könnyedén el tudja érni, hogy a gyermek csöndben maradjon és senkinek ne merjen szólni, vagy képtelen legyen segítséget kérni. Ez egy rendkívül bizonytalan állapot. Sok túlélő fél a bántalmazójától, aggódhat a saját vagy épp a családja épségéért, de a környezet esetleges reakciói miatt is.

Szégyen

A bántalmazók taktikái közül sok magában foglalja a gyermek pszichológiai manipulálását. Az elkövetők azt próbálják elérni, hogy a gyerek úgy érezze, valamilyen módon felelős a visszaélésért, ami vele történt.

A bűntudat, szégyenérzet és önvád nagyon gyakori a bántalmazott személyeknél.

A bántalmazott gyermek úgy érezheti, hogy a bántalmazás az ő hibája volt, valahogy ő okozta azt, többet kellett volna tennie az erőszak megállítása érdekében. Ebből kifolyólag előfordulhat, hogy ahelyett, hogy mesélne valakinek a történtekről – aki szintén talán őt hibáztathatná –, még meg is próbálhat a bántalmazó kedvében járni.

Kötődés

Ha a gyermeket olyan személy bántalmazza, akit ismer vagy szeret, akkor általában védeni próbálja őt, hiszen nem szeretné, hogy miatta bajba kerüljön. A bántalmazó és bántalmazott közötti szoros érzelmi kapcsolat jelentősen meghatározhatja a gyermek hajlandóságát az erőszak bejelentésére. Gondoljunk csak bele, ha a szülő bántja a gyermekét, a gyermekben felmerülhet, hogy mi történik, ha kiemelik őt a családból, talán még rosszabb helyre kerülhet. Nem beszélve arról, ha még szereti is az elkövetőt, és úgy gondolja, hogy megérdemelte azt, amit kapott – hiszen a szülője, testvére, tanára, edzője mégis csak okosabb, bölcsebb, tudja, hogy mi a jó neki, hogy mi a megfelelő viselkedés. Ebből következik, hogy jogosan bántak vele úgy, ahogy.

Ez teljesen normális!

Az előzőekből következik, hogy a gyermek lehet, hogy még azzal sincs tisztában, hogy ami vele történik az bántalmazás. Lehet, hogy ő ehhez szokott hozzá, mióta az eszét tudja így bántak vele, csak ezt a fajta működésmódot ismeri.

Fel sem merül benne, hogy a vele való bánásmód nem helyénvaló.

A túlélők néha lekicsinylik vagy elbagatellizálják a tapasztalataikat. Érzelmi bántalmazás esetén például gondolhatják azt, hogy „nem számít", ami velük történt, hiszen végül is fizikailag nem bántották őket.

Úgysem hinnének nekem!

Előfordulhat, hogy a gyermekek azért nem jelentik a bántalmazást, mert azt gondolják, hogy hazugsággal vádolnák őket, hogy nem hinnének nekik. Ez történhet amiatt, hogy a bántalmazó meggyőzi a gyermeket arról, hogy mindenki hazugnak fogja majd tartani, de előfordulhat az is, hogy a bántalmazó egy közeli családtag vagy épp a gyermek lakóhelyének, közösségének megbecsült tagja. Nem beszélve arról, hogy a bántalmazás gyakran alacsony önbecsülés kialakulásához vezethet, ami szintén hozzájárulhat ahhoz az elgondoláshoz, hogy senki nem hinne neki.

Ítélkezés

A bántalmazott gyerekek félnek az ítélkezéstől, hiszen ez egy megbélyegzett szerep. A túlélő aggódhat, hogy ha az emberek megtudják, hogy bántalmazták őt, majd másképp fognak rá tekinteni, negatívan fognak hozzáállni.

Magány

Elképzelhető, hogy nincs a gyermek közelében olyan személy, akinek mesélhetne a történtekről. A bántalmazás feltárása óriási bizalmat igényel, a gyermek pedig zaklatott, össze van zavarodva, és nagyfokú szégyent él meg. Ha nincs a környezetében olyan megbízható személy, akinek ki tudná önteni a lelkét, az nagyban megnehezíti az erőszak felfedését. Nem mindenki képes egy ismeretlennek – rendőrnek, orvosnak, tanárnak – felfedni a legsötétebb titkait.

Senki nem kérdezte!

Ha kérdezik a gyermeket, nagyobb valószínűséggel fedi fel az igazságot, mintha tudomást se vennének róla. Lehet, hogy épp arra várnak, hogy valaki feltegye nekik a kérdést, és így végre el tudják kezdeni kiönteni a szívüket. Lehet, hogy elég egyetlen kérdés, hogy meginduljon, ami bennük van, és képesek legyenek felfedni az igazságot. Lehet, hogy nincs bátorságuk közvetlenül elmesélni a velük történteket, de egy kis nógatás után könnyebben feloldódnának.

Ahogy azt láthatjuk, rengeteg tényező nehezíti meg a gyermekek helyzetét abban, hogy elmesélhessék a velük történteket.

A visszaélések feltárása egy nagyon összetett folyamat, amely számos belső és külső akadállyal jár.

Nagyon fontos azonban, hogy a bántalmazott el tudja mesélni a történetét, hiszen ez vezethet a gyógyuláshoz, ahhoz, hogy megkapja a szükséges segítséget, erőforrásokat és támogatást. Éppen ezért létfontosságú, hogy a gyermekek környezetében élők: szülők, dolgozók, felnőttek tisztában legyenek azzal, hogy mire kell figyelniük, és tudatosan kezeljék a bántalmazás kérdéskörét. A biztonságos és támogató környezet kialakítása, a gyermekek érzéseinek validálása elengedhetetlen ilyen helyzetekben is.