A szégyennel való megküzdés lehetőségei – romboló és építő folyamatok

A szégyen egy nagyon mélyen gyökerező, erőteljes érzés, melynek számtalan negatív hatása lehet viselkedésünkre és mentális egészségünkre. Ugyanakkor tanítónk is lehet, változásunk katalizátora, és hogy a szégyen két arcából melyik felé fordulunk, rajtunk múlik igazán. Cikkünkben a szégyen lehetséges destruktív és konstruktív folyamatairól rántjuk le a leplet.

A szégyen témája – bár évtizedek óta foglalkoztatja a különböző szakterületek kutatóit – a mai napig valamelyest tabunak számít. Vonakodva említik a kliensek a terápiás munka során, csak kerülgetik a témát a különböző közösségimédia-platformokon, de még igazán közeli barátainkkal, rokonainkkal vagy párkapcsolatainkban is nehezen beszélünk róla. Mintha a szégyenről való diskurzus maga is szégyenletes volna.

A fogalomnak több különböző meghatározása született az elmúlt évtizedek során. Az Amerikai Pszichológiai Társaság (APA) online szótárában úgy definiálja mint egy rendkívül kellemetlen, tudatos érzelem, ami abból az érzésből fakad, hogy valami becsületsértő, szemérmetlen vagy illetlen dolgot követtünk el, vagy ilyet tapasztaltunk a környezetünkben.

„…egész testem elpirult, a szégyen szennye nyakon öntött és rám tapadt és lángra gyúlt…”

A szégyenérzet az egyik legmegrendítőbb érzés számunkra, egyetlen másik affektus sem központibb az identitásérzet szempontjából. Mindig figyelmeztet bennünket az emberi méltóság bármilyen sérelmére, és fontos tapasztalati alapot nyújt a lelkiismeret és az identitás kialakulásához. A szégyenérzés kételkedést vált ki az emberből saját magával kapcsolatosan, rombolja a biztonság és a magabiztosság érzetét. Forrása lehet az alacsony önértékelésnek és énképnek, a torzult testképnek, mindezek pedig akadályozhatják az összetartozás és az intimitás megélését.

A szégyen természete komplex és sokrétű, következtében beköltözhet életünkbe az elidegenedés, a magány, az alsóbbrendűség és a perfekcionizmus, illetve számos mentális zavar kialakulásában is központi szerepet játszik, ideértve a depressziót, a paranoiát, a függőségeket, a borderline állapotokat, továbbá a szexuális és étkezési zavarokat. A mentális zavarok kapcsán fontos megemlítenünk, hogy a szégyen nem csupán kialakulásukban játszik lényeges szerepet, de az azokat övező stigmatizálás egyik főszereplője is lehet.

A pszichológia számos irányzatának képviselője foglalkozott a szégyen témájával, többek között Erik Erikson is, aki pszichoszociális fejlődési elméletével több ponton ellentmondott Freud elképzeléseinek. Erikson úgy gondolta, hogy az egyén fejlődése egy életen át tartó folyamat, amelyet nyolc fő szakaszra lehet osztani, melyek közül a második lényegi eleme a szégyen. Eszerint körülbelül másfél és három éves kor között a gyermek elkezdi felfedezni környezetét, és ráébred arra, hogy azt befolyásolni is képes saját akaraterejével. Az életszakasz jutalma az autonómia élménye és a függetlenség megtapasztalása lehet, ha azonban a fejlődés korlátolt, akkor a mérleg nyelve a szégyen felé billenhet, és így alternatív megoldásként kételkedés ébredhet az önbecsülés helyett.

Erikson elmélete szerint a következő, harmadik fejlődési szakasz sikertelensége a bűntudat érzésének megjelenését eredményezheti, ami visszaszoríthatja a gyermek kezdeményezőkészségét és nyitottságát. Bár a bűntudat kialakulásáról több különböző elképzelés látott napvilágot, abban szinte teljes az egyetértés a kutatók között, hogy

a szégyen és a bűntudat két egymáshoz erőteljesen kapcsolódó fogalom.

Sokan megpróbálkoztak a két fogalom elkülönítésével, az egyik elképzelés szerint a bűntudat tulajdonképpen az erkölcstelenséghez kapcsolódó szégyenérzet. A terület egyik jeles kutatója, Brené Brown úgy gondolja, hogy a legfontosabb különbség az, hogy míg a szégyen intenzív, fájdalmas és destruktív, addig a bűntudat megélése akár a segítségünkre is lehet.

Harc a szégyen ellen

Ahogy minden érzelemnek, a szégyennek is funkciója van; arra ösztönöz minket, hogy ne lépjünk át egy bizonyos határt – ilyenformán tehát úgy védelmez, hogy közben féken tart, korlátol minket. A szégyenkezés normális és egészséges emóció mindaddig, amíg megléte vagy hiánya nem túlzott mértékű. Nathanson szégyeniránytű modellje szerint a szégyennel való megküzdésnek négy fő formája van: önmagunk elleni támadás, mások elleni támadás, visszahúzódás és elkerülő magatartás.

Bár időről-időre mind a négy stratégiát alkalmazzuk, elmondható, hogy egyéni stílusunkhoz illeszkedően hajlamosak vagyunk e védelmi rendszerek egyikét vagy másikát előnyben részesíteni. A modellben bemutatott megküzdési módokkal szemben kritikaként fogalmazódott meg, hogy önmagunkra és/vagy másokra nézve destruktív magatartási formákat takarnak, és tulajdonképpen maladaptív megküzdést jelölnek.

Több kutató is hangsúlyozta, hogy a szégyen témáját úgy kellene feltérképeznünk, hogy azzal

olyan utakat találjunk, amelyek lehetővé teszik a szégyenérzet pozitív irányú átformálását, és így az egyén növekedéséhez, egészségéhez és jóllétéhez való hozzájárulását.

Ebben jó kiindulási alap lehet az ideális énkép megvizsgálása, azaz érdemes lehet átgondolnunk és újrafogalmazunk mindazokat a vágyott tulajdonságokat, amikkel rendelkezni szeretnék, illetve kitűzött céljainkat, hogy reálisak-e, és még inkább, hogy egyáltalán minket szolgálnak-e, valóban a saját álmaink-e, vagy valamilyen külső nyomás (például társadalom) hatására üldözzük őket.

További lépés lehet az észlelés folyamatának megismerése. Ahhoz, hogy a szégyen érzését átéljük, előbb azt kell tapasztalnunk, vagy elképzelnünk, hogy valaki negatív ítéletet alkot rólunk. Az észlelési folyamat azonban számos „hibalehetőséget” rejt magában, akaratlanul és tudattalanul is félreértelmezhetjük mások reakcióit, és átélhetjük az alacsonyabb rendűség érzését. A legjobb stratégia erre a tudattalanul működő maladaptív sémák tudatossá tétele, majd megváltoztatása lehet.

Egy további lényeges faktor az idő. Egy adott helyzetben erőteljes és elsöprő lehet a szégyenérzet, ha azonban pár órával később tudatosan kiértékeljük és átkeretezzük a történteket, akkor csökkenthetjük az élmény intenzitását. És persze az sem elhanyagolható, hogy megkérdezzük önmagunktól, mit jelent az az ember számunkra, aki kisebbrendűségi érzésünk okozója, igazán számít-e és meghatározó-e az ő véleménye.

Álmainkban meztelenek vagyunk

Claude-Hélène Mayer több mint egy évtizede dolgozik tanácsadóként, terapeutaként és coachként, munkája során számtalanszor találkozott azzal, hogy kliensei olyan álmokról számolnak be neki, amelyek szégyenteljes szituációkat tartalmaznak. Mayer – többek között – az álmok elemzésének és az úgynevezett szociális álomrajzolás technikájának segítségével igyekszik lehetővé tenni kliensei számára a kellemetlen érzés átalakítását. A szociális álomrajzolás során egy vagy több képben kell lerajzolni az álmot, ami segítheti a látens, tudattalan tartalmak tudatosítását. A módszer nem csupán egyéni terápia során, hanem csoportterápiás és szervezeti kontextusban is jól alkalmazható.

A szakember szerint az álmokban két fő szégyennel kapcsolatos narratíva jelenik meg általában: az egyik esetében a szégyen már az álom lefolyásán belül átalakul valahogyan, ami aztán az egyént irritált állapotban, meglepődve, vagy akár nevetésre sarkallva hagyhatja, a másik esetében a szégyenteljes szituáció nem nyer feloldozást az álmon belül, ami az álmodót ébredés után is szégyenérzettel, dühvel, szorongással töltheti el.

A terápiás munka során már maga a szégyenről való beszélgetés, a kellemetlen élmények, vagy álmok megosztása is gyógyító lehet az egyének számára. Az álmok elemzése és az azzal való terápiás munka mindig személyre szabott, de általánosságban elmondható, hogy fontos lehet a szégyen álomban betöltött szerepéről való beszélgetés. Fontos például, hogy mit üzen magának az álmodónak, megváltoztatta-e az álom a szégyenről alkotott véleményét, elképzeléseit, mit segíthet az álom a való életben történő, szégyennel való megküzdéshez.

A szégyen transzformálásának az álomelemzés és a szociális álomrajzolás technikái mellett számos további, bizonyítottan eredményes módszere van, többek között aktív imagináció, szimbólumokkal való munka, sématerápia, művészetterápia, meditáció. Bármilyen utat is válasszunk a megküzdéshez a legfontosabb az, hogy ha igyekszünk tudatosan átalakítani a szégyen fájdalmas és kellemetlen érzését, akkor a mentális munka következtében fejlődhetünk, és lépéseket tehetünk a testi és szellemi jóllét felé.