A családon belüli bántalmazás legtöbbször még mindig láthatatlan

Azt gondolnánk, hogy a családon belüli erőszak és bántalmazás kérdését már minden oldalról körbejárták, a sajtó és az audiovizuális média minden lehetséges platformján bemutatták. A tapasztalat ugyanakkor azt mutatja, hogy még mindig hallgatásba burkolódzás és szemlesütés övezi a témáról való párbeszédet. A hétköznapokban nem találjuk a kommunikációnak azokat a közvetlen és biztonságot nyújtó kereteit, amelyek feloldhatnák a témával kapcsolatos feszültséget, hozzátartozóként bizonytalanul tapogatózunk, és nem találjuk az áldozathoz vezető utat, áldozatként pedig kapaszkodók nélkül, reménytelenül küszködünk a helyzetünkben. Szakértőnkkel, Jankovits Szidónia pszichológussal beszélgettünk a bántalmazásról. 

Fontos lenne, hogy ezek a nézőpontok valahol találkozzanak, és egységes narratívába fésüljék a bántalmazással kapcsolatos ismereteinket. Hogy ne vegyünk részt a tabusításban, merjünk beszélni az élményeinkről, akár érintettként, akár külső szemlélőként találkozunk a jelenséggel. És lényeges lenne az is, hogy ne hagyjuk figyelmen kívül a jeleket, hiszen a fásultság, érdektelenség, az egymás ügyei iránti közömbösség az egyik legrombolóbb hozzáállás. A bántalmazást csak társadalmi összefogással, az erőszak minden formáját elutasító, egységes narratíva mentén lehetne megfékezni. 

Az Egyesült Államokbeli Nők Elleni Erőszak Hivatalának meghatározása szerint „családon belüli erőszakról beszélhetünk, ha egy kapcsolatban az egyik fél erőszakos magatartást alkalmaz a másik féllel szemben azért, hogy ezáltal a partnert hatalmában tartsa és felette ellenőrzést és uralmat gyakoroljon.”  

Cikkünkben Jankovits Szidónia pszichológus segítségével vesszük górcső alá a családon belüli bántalmazás főbb területeit, kijelölve a téma feltérképezéséhez és megértéséhez szükséges releváns tájékozódási pontokat, amelyek kapaszkodót jelenthetnek a témáról való közös gondolkodás és párbeszéd kialakításában. 

Cikkünkből megtudhatod: 

• milyen jelekből veheted észre, hogy valakit bántalmaznak a környezetedben, 
• milyen lelki megpróbáltatásokkal kell szembenézniük a bántalmazottaknak, 
• milyen gyógyulási lehetőségeik vannak a bántalmazottaknak. 

A bántalmazás külső jelei 

Jankovits Szidónia elmondta, a bántalmazás jeleit kívülről nem egyszerű észrevenni, aminek fő oka, hogy az áldozat mindent megtesz, hogy eltakarja helyzetét a külvilág elől: titkolózik, nem beszél róla, távolságtartóvá válik. Ez a magatartás egyrészt összefügg azzal, hogy a bántalmazott a bántalmazóval szemben kiszolgáltatott és megfélemlített helyzetben van, ezért kerüli az agressziót kiváltó viselkedést, igyekszik „láthatatlan” lenni. Másrészt ő maga is gyakran szégyenfoltként hordozza a bántalmazás fizikai és lelki nyomait, vagy azért, mert a bántalmazó narratívájával azonosulva önmagát hibáztatja, vagy azért, mert – a közvélekedésben meggyökerezett áldozathibáztató attitűd miatt – fél a társadalmi megítéléstől. 

A szakember szerint viszont van néhány figyelmeztető jel, ami árulkodó lehet.  

• A viselkedésbeli változások – például ha az érintett elkezd távolodni a családtagjaitól, a barátaitól, vagy megszakítja szociális kapcsolatait – krízishelyzetre utalhatnak, ami mögött legtöbbször az agresszor izolációs taktikája húzódik.  
• Az életkörülményekben bekövetkezett hirtelen változások, például egy költözés vagy a bántalmazó nyomására felvett életstílus és új szokások is árulkodóak lehetnek. 
• Szintén intő jel, ha a bántalmazott személy nem beszél az otthoni történésekről, tereli a témát, vagy az otthoni helyzetet illetően szűkszavúan nyilatkozik, még legközelebbi kapcsolataiban sem árul el személyes információkat. 

Jankovits Szidónia meglátása szerint gyakran a gyerekek az otthoni erőszak legfeltűnőbb tünethordozói. „A gyerekek is áldozatok, függetlenül attól, hogy elszenvedői, vagy csak megfigyelői az erőszakos viselkedésnek. Jellemzően traumaalapú világképben nőnek fel, ahol a világ egy veszélyes hely, igazságtalan, kiszámíthatatlan” – fejti ki a szakember. Az iskolapszichológusok, tanárok és nevelők közös felelőssége, hogy ezt ne hagyják figyelmen kívül, és közvetítsék a gyermekvédelem intézményei felé. 

A bántalmazás belső átélése

A bántalmazás átélését a földi pokol analógiájára képzelhetjük el, amelynek fokozatai az érzelmi meghurcolástól a lelki összeroppantáson át a brutális fizikai erődemonstrációig terjedhetnek. Sajnos sok érintett a sokadik eset után sem ismeri fel, vagy elnyomja magában azokat a hangokat, amik arra figyelmeztetnék, hogy bántalmazó kapcsolatban él. 

A szakember szerint a bántalmazó kapcsolatok legegyértelműbb jele a dinamikájukat jellemző ismétlődés és körkörösség. Ez azt jelenti, hogy a bántalmazás fázisai ciklikusan követik egymást. A párkapcsolat elején jellemző „love bombing” (szerelemmel bombázás) időszaka alatt a bántalmazó az odaadó hősszerelmes pózában tetszeleg, de a kapcsolat előrehaladtával egyre többször kiesik a szerepéből. 

1. szakasz: feszültségek felgyülemlése 

Ennek előfutárai a bántalmazó részéről megjelenő furcsa, az adott helyzethez nem illő megnyilvánulások, kritikák, megjegyzések, ami egyre sűrűsödő, kisebb-nagyobb konfliktusokhoz vezet, majd eléri tetőpontját: a kirobbanást.

2. szakasz: kirobbanás

A kirobbanás általában az érzelmi feszültség kisülése, egy óriási konfliktus, ami a fizikai és verbális bántalmazás különféle formáit öltheti magára.

3. szakasz: mézes hetek

A mézes hetek elhozzák a kibékülést, amit bántalmazói részről sűrű ígérgetések és fogadkozások, bántalmazotti részről megbocsátás jellemez. Ha az események körbeértek, kezdődik minden elölről.

Idővel az is megfigyelhető, hogy a bántalmazás fázisai rövidülnek, felpörög az ismétlődés, és míg a feszültségek felgyülemlésének és kirobbanásának időszaka egyre intenzívebb és nagyobb arányban dominál a ciklusban, a mézes hetek időszaka az idő előrehaladtával szinte teljesen eltűnik. Ez azzal függ össze, hogy a bántalmazó már egyre kevesebb energiát fektet abba, hogy fenntartsa a hamis meghittség látszatát, hiszen erre leginkább a kapcsolat elején volt szüksége, ezt követően inkább az érzelmi és fizikai bántalmazás változatos eszköztárával él, hogy magához láncolja az áldozatot.

Éppen ezért a kapcsolat elején különösen nehéz tetten érni a bántalmazót, de nem lehetetlen. Ha valakire általánosan jellemző a felelősség hárítása, a nőkről/férfiakról lealacsonyító módon beszél, volt párjait rossz színben tünteti fel, és alacsony a frusztrációtoleranciája, valamint gyakran küzd indulatkezelési problémákkal – ezek mind-mind korai jelei lehetnek a későbbi bántalmazó magatartásnak.

A bántalmazottak lelki sebei

A fizikai sérülések mindig feltűnőbbek, hiszen szem előtt vannak, bár ezek elmaszkolása, eltüntetése is gyakran megnehezíti a felismerést. A károkozás lelki vetületei viszont a külvilág számára legtöbbször láthatatlanok, mégis rendkívül meghatározóak a bántalmazás megélése szempontjából. A lelki megrázkódtatások következménye akár poszttraumás szindróma kialakulása is lehet – világít rá Jankovits Szidónia.

Egy bántalmazó kapcsolatban sérül az áldozatok önértékelése, kialakul a csökkentértékűség érzése. Ennek oka egyrészt, hogy a bántalmazó kritikus megjegyzéseivel, minősítgetésével módszeresen leépíti az önbizalmát, valamint gyakran olyan függőségi helyzetet teremt, ami az áldozatot kiszolgáltatott (anyagilag, érzelmileg), őt pedig hatalmi pozícióba helyezi, amivel előszeretettel vissza is él. Másrészt, ha tudatában van bántalmazotti szerepének, az áldozat saját gyengeségének tulajdonítja, hogy képtelen kilépni a kapcsolatból.

Ha bántalmazó kapcsolatban vagyunk, érdemes figyelnünk testünk és lelkünk jelzéseire is: a folyamat változatos fizikai tünetek és lelki betegségek megjelenéséhez vezethet. A bántalmazás nyomán kialakulhat depresszió, állandósulhat a szorongás, de akár megjelenhet pánikzavar is.

A bizalom elvesztése is gyakori tünet – fűzi hozzá a pszichológus –, hiszen a társas kapcsolatokban való alapvető hit rendül meg ilyenkor az áldozatokban. 

A bántalmazottak terápiás lehetőségei

Jankovits Szidónia tapasztalatai alapján a bántalmazó kapcsolatok áldozatai – kiszolgáltatott helyzetükből adódóan – gyakran nem kérnek segítséget, de ha el is jutnak pszichológushoz, sokszor megtévesztő módon saját magukat állítják be a probléma forrásának. Ez a bántalmazó sokévnyi „aknamunkájának” eredménye, ami alatt elhitette az áldozatával, hogy minden az ő hibája, vele van a gond, az önértékelését vesztett áldozat pedig azonosult ezzel a szemlélettel.

A terapeuta munkája ilyen helyzetekben rendkívül összetett, hiszen először fel kell ismernie a mögöttes bántalmazó dinamikát, a páciens látenciát növelő, önhibáztató mechanizmusait, majd ezt rétegről rétegre lebontva segítenie kell az áldozatnak újra megtalálnia önmagát. A bántalmazó kapcsolatokban az áldozat kapcsolatokról alkotott képe, az ezekhez való viszonya is torzulhat, így ennek helyreállítása, akárcsak a traumafeldolgozás, kiemelt fókuszt kap a terápiás folyamat során.

„Terápiás munka során először is fontos, hogy a pszichológus erkölcsi állásfoglalást tegyen az erőszak ellen.

Ezzel el lehet kezdeni visszaépíteni a kliens biztonságos világképét, hogy megértse, neki joga van a biztonsághoz” – hangsúlyozza a szakember.

A bántalmazottak terápiás kilátásai biztatóak, de ez mind a páciens, mind a terapeuta részéről sok erőfeszítést igényel. Az önbizalom helyreállítása, a belső erőforrások felfedezése, az önérvényesítés (asszertivitás) módszereinek elsajátítása, az egészséges kapcsolódás szemléletének kialakítása nem egyik napról a másikra történik. Hátráltatja a folyamatot az is, ha a terápiás kapcsolat megszakad, mert a páciens a bántalmazó nyomására nem folytatja, vagy megijed, nem mer kilépni a kapcsolatból, és így megakad a fejlődésben. A nehézségek ellenére mégis kulcsfontosságú lenne, hogy a bántalmazottak minél előbb eljussanak segítő szakemberhez, hiszen így külső visszajelzést kaphatnak a helyzetükre vonatkozóan, és elkezdhetik a gyógyulást.

Jankovits Szidónia kiemelte a csoportos terápiák jelentőségét is – ezek még az egyéni terápiánál is hatékonyabban működhetnek, hiszen a bántalmazott kapaszkodót találhat a sorsközösségben, a közös élménymegosztásban és a traumák csoportos feldolgozásában. A szakember a NANE (Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen) időszakosan induló Erő a változáshoz csoportját ajánlja a bántalmazott nőknek, akik biztonságos és támogató közegben szeretnének gyógyulni.

„Nem ritka az sem, hogy a bántalmazó kapcsolatot is meg kell gyászolni, ennek is teret kell engedni” – világosít fel a szakember. 

A bántalmazó kapcsolat elhagyása után a bántalmazottaknak sokszor az életüket az alapoktól kell újraépíteniük. De minden apró erőfeszítés megéri – hiszen esélyt kapnak, hogy újradefiniálják önmagukat, megtalálják belső erőforrásaikat, megtanulják az öngondoskodást, és visszanyerjék énerejüket, önbecsülésüket. 

Kapcsolódni önmagunkhoz gyakran a legnehezebb, de a legszebb feladat is, amit kaphatunk.