Káosz, érzelmi elérhetetlenség vagy túlzott kontroll: Ilyen felnőni egy diszfunkcionális családban

Diszfunkcionális családban felnőni magányos tapasztalat. Az ezekben a családokban felnövő gyermekek gyakran láthatatlanok, szükségleteik nem számítanak, és túl korán kell felnőniük. A gyermek szempontjából nem lényeges, mi a diszfunkcionális működés oka, nem számít, hogy a szülők tudattalanul vagy szándékosan okozói ezeknek a tapasztalatoknak – a fájdalom, az elhanyagolás, a magára hagyottság érzése ugyanaz.

A család, amelyben felnövünk, nyomot hagy az életünkben. A családunk az első állomás, ahol tapasztalatot szerzünk és tanulunk a kapcsolatokról, a konfliktusokról és azok kezeléséről, az érzelmekről, az érzelemszabályozásról, a problémamegoldásról, az emberekről és a külvilágról. Az elsajátított szabályok és normák lehetnek kimondottak vagy kimondatlanok, amelyek észrevétlenül kúsznak a bőrünk alá, és irányítják döntéseinket. Egy biztos: a diszfunkcionális család olyan tanulságokat adhat át nekünk a világról és az emberekről, amelyek megfoszthatnak bennünket a pozitív tapasztalatoktól és az egészséges kapcsolatoktól, ha nem tudatosítjuk őket, és azt, hogyan hatnak az életünkre.

Cikkünkből kiderül:

1. A diszfunkcionális családi működésnek számos formája van, amelyek az egész rendszerre hatással vannak.
2. A diszfunkcionális családok közös jellemzője a gyermek szükségleteinek figyelmen kívül hagyása.
3. A negatív gyermekkori tapasztalatok felnőttkorban is befolyásolják a viselkedést, a gondolkodást, az érzelemszabályozást, a kapcsolatokat és a megküzdési stratégiákat.

A diszfunkcionalitás formái

Bár tökéletes család nem létezik, a diszfunkcionalitás mértéke és formája lényeges különbséget jelent, amikor a lehetséges következményekről van szó. Traumát okozó diszfunkcionális működésről beszélünk, amennyiben az alábbiak közül egy vagy több jelen van a családban:

1. Verbális, érzelmi, fizikai vagy szexuális bántalmazás
2. Érzelmi és/vagy fizikai elhanyagolás
3. Fenyegetés a szeretet megvonásával, fizikai erőszakkal vagy a szükségletek ki nem elégítésével
4. Mentális betegséggel küzdő családtag
5. Valamilyen függőséggel küzdő családtag
6. Családon belüli erőszak
7. A családtagok közötti határok elmosódása és a szerepek felcserélődése, például a gyermek gondozói szerepbe kényszerítése
8. Nem megfelelően kezelt, a gyermek szükségleteit figyelmen kívül hagyó válás és az azzal járó stressz, feszültség
9. Túlzott kontroll a családi környezetben, autoriter nevelési stílus, a szülő által felállított, megkérdőjelezhetetlen szabályok, normák

A család problémái gyakran halmozódnak. Ott, ahol van függőség, lehetnek anyagi gondok vagy mentális betegséggel élő családtagok. A kezeletlen mentális betegséggel élő vagy szerhasználó szülő gyakran érzelmileg elérhetetlen, és a gyermek fizikai szükségleteinek kielégítése sem történik meg. Számos probléma generációról generációra adódik tovább, ha az érintettek nem ismerik el a létezését, vagy nem ismerik fel és nem próbálnak meg változtatni rajta.

A szegénység, szerhasználat, alacsony iskolai végzettség, mentális problémák, gyermekkori bántalmazás, a családon belüli erőszak, a család szétesése mind rizikófaktorok. Ha a szülő ezek bármelyikét tapasztalta gyermekként, nagyobb a valószínűsége, hogy a saját családja is diszfunkcionális lesz. A diszfunkcionális családok jellemzően inadaptív megküzdési módokat használnak, például úgy tesznek, mintha nem lenne problémájuk, vagy az kevésbé lenne súlyos, mint amilyen valójában; kerülik a kapcsolódó témákat és az azokkal járó kellemetlen gondolatokat, érzelmeket. Megjelenhet a titkolózás és a teljes mértékű tagadás, a bántalmazás és az elhanyagolás jogos büntetésként való beállítása.

A diszfunkcionális működés átszövi a teljes családi rendszert

Minden családnak megvannak a maga szabályai és normái, amelyek alapján működik. A családtagok felvesznek bizonyos szerepeket, vagy más családtagok belekényszerítik őket ezekbe. Sajátos kommunikáció jellemző rájuk, és a családi dinamika is más és más. A rendszerszemléletű megközelítés értelmében, ha a rendszer bármely részét érinti egy probléma, az hatással lesz minden más részre és a teljes egészre is.

Így a diszfunkcionális működés, bármilyen módon és formában jelenik is meg, hatással van a kommunikációra, a családtagok szerepeire, valamint a közöttük lévő dinamikára.

Gyakran probléma van a családtagok közötti határokkal. Normál esetben ezek bizonyos mértékben áteresztőek. Ha túl merevekké válnak, nincs valódi kapcsolódás, közelség, a másik személy érzelmileg elérhetetlen. Ha túlságosan áteresztőek, egyfajta függőség alakul ki: nincs autonómia, magánélet, nincsenek titkok, a családtagok mindent tudnak egymásról.

A diszfunkcionális családokban a gyermeknek kell alkalmazkodnia a szülőkhöz

Bár a családok sokféleképpen lehetnek diszfunkcionálisak, az érzelmi biztonság hiánya és a gyermek szükségleteinek figyelmen kívül hagyása közös jellemzőjük. Sok családi rendszerben uralkodik káosz, kiszámíthatatlanság. Ez kifejezetten igaz azokra a családokra, ahol mentális betegséggel küzdő, szerhasználó vagy más okból instabil gondozó él. A légkör egy pillanat alatt megváltozhat, a gyerekek soha nem tudhatják, mire számítsanak, mi lesz a következő dolog, amivel magukra szabadítják a szülő haragját.

Előfordul, hogy a szülő néha elérhető, de ezek az időszakok rövid ideig tartanak – a szülő elutasításával, elérhetetlenségével jellemezhető időszakokkal váltakoznak.

A diszfunkcionális családok számos dolgot nem tudnak biztosítani, ami szükséges ahhoz, hogy a gyerekek biztonságban érezzék magukat. Hiányzik a konzisztencia, a világos, értelmes szabályok, a rutin, a szülők elérhetetlenek érzelmileg és/vagy fizikailag. A gyerekek szükségletei a háttérbe szorulnak, és ők alkalmazkodnak a szülők vagy más gondozók igényeihez. A szülő problémája van a középpontban, akármilyen jellegű is legyen: párkapcsolati, anyagi helyzetet, életvitelt érintő vagy mentális betegséggel kapcsolatos.

Felnőni egy diszfunkcionális családban

A bántalmazás és elhanyagolás lehetséges következményei ma már jól dokumentáltak. A neurológiai, érzelmi és kognitív fejlődés sérülhet, visszamaradhat. Az általános egészségi állapot is rosszabb, összehasonlítva olyan gyermekekével, akik jól működő családban nőnek fel. Jellemző következmények a depresszió, szorongás, öngyilkosság, szexuális úton terjedő betegségek, szerhasználat, evési zavarok.

A diszfunkcionális családban a szeretet feltételhez kötött. Márpedig a gyermek túlélése ettől a szeretettől függ, így a szülőkhöz, a családi káoszhoz, magához a diszfunkcionális rendszerhez való alkalmazkodás a túlélés eszköze.

A gyerekek érzékennyé válnak szüleik mindenfajta rezdülésére, hogy elkerüljék a büntetést, a fájdalmat, az elutasítást, az elhagyást.

A feltételhez kötött szeretet, a szeretet megvonása, a büntetés veszélye lehet kimondott vagy kimondatlan, például a szülő ahelyett, hogy kimondaná: „Nem szeretlek, amikor így viselkedsz”, hallgatással, elfordulással bünteti a gyermeket.

A gyerekek még nem képesek hatékonyan alkalmazkodni azokhoz az elvárásokhoz, amikkel egy diszfunkcionális családban szembekerülnek, a használt stratégiák azonban így is a védelmüket szolgálják. A probléma gyakran az, hogy a család elhagyásával a már felnőtt gyermek az egykor túlélést és védelmet jelentő alkalmazkodási stratégiákat viszi tovább olyan kapcsolatokba és helyzetekbe, ahol már nincs rájuk szükség, és inkább ártanak, rombolnak, minthogy segítenének.

A diszfunkcionális családban való felnövekedés nyoma számos módon megjelenhet később a felnőtt életben is:

1. a szülőére emlékeztető erős negatív reakció a partner vagy gyermekünk szükségleteinek kifejezésére;
2. túlzott megfelelési vágy, mások szükségleteinek előtérbe helyezése, a saját szükségletek háttérbe szorítása;
3. a folyamatos megerősítés keresése;
4. a környezetre kiélezett figyelem és érzékenység;
5. érzékenység a kritikára;
6. inadaptív megküzdési stratégiák használata;
7. érzelmek azonosításának nehézsége;
8. érzelemkezelési nehézségek;
9. bizalmatlanság a kapcsolatokban;
10. kötődési problémák.

Azok, akik diszfunkcionális családban nőnek fel, a függetlenné válás után is küzdhetnek a negatív, fájdalmas gyermekkori tapasztalatokkal és emlékekkel. A családban tanultak nyilvánvalóbb és rejtettebb módokon is meghatározzák kapcsolatainkat és döntéseinket. Érdemes odafigyelni a heves érzelmekre (mi a közös azokban a helyzetekben, amelyekben megjelennek), az ismétlődő mintázatokra (ha például párkapcsolataink mindig ugyanúgy végződnek), a családban gyakran megjelenő viselkedésbeli reakciókra és a sűrűn elhangzó, leckének, jó tanácsnak szánt mondatokra. A felismerés és annak megértése, hogy gyermekkori tapasztalataink hogyan befolyásolnak minket felnőttként, az első szükséges lépés ahhoz, hogy a negatív mintákat magunk mögött tudjuk hagyni.