Az önbizalom az origó, ahonnan elindulunk, és ahova minduntalan visszatérünk személyes problémáink, kérdéseink, krízishelyzeteink kapcsán. Az önmagunkról alkotott kép egész életpályánkat befolyásolja, beleértve pályaválasztásunkat és karrierutunkat, magánéleti döntéseinket és kapcsolatainkat. Alapvetésnek tűnik, de mégis keveset beszélünk róla, és nem is vagyunk könnyű helyzetben, ha önbizalmunk rétegeit bontogatnánk, vagy önértékelésünk érzékeny határait szeretnénk kitapogatni.
F. Takács István, a Mindset pszichológusa az óbudai Esernyősben tartott Az vagy, amit magadról gondolsz című előadásában mentőövet dobott minden magában elbizonytalanodónak. Az önbizalmat sokrétűen bemutató előadás pszichológiai szempontból releváns elméleti keretek közé helyezte a témát, és izgalmas példákon keresztül szemléltette ezek valós vonatkozásait. Tudósításunk.
A kivetített prezentáció szuperhőst ábrázoló nyitóképe azonnal behozta a képzettársítást, ami alapján feltehetjük magunknak a kérdést, hogy élhet-e bennünk szuperhős, elhisszük-e magunkról (legalább néha), hogy lehetünk szuperhősök.
F. Takács István olyan „Szuperhős” - mondatok kiegészítésére kérte a közönséget, amelyek segítenek feltérképezni az önmagunkhoz való viszonyunkat:
- A legjobban azt szeretem magamban, hogy...
- A legjobban azt szeretik bennem mások, hogy...
- A legnagyobb siker az életemben...
- A legnagyobb elismerés az életemben...
Sokatmondó lehet, hogy mennyi ideig gondolkodunk egy-egy mondatnál, egy vagy több opció jut eszünkbe (írhatunk bármennyit), és azon is érdemes töprengenünk, hogy miért éppen az adott válaszok jutottak eszünkbe. Ha időre volt szükségünk a megválaszoláshoz, az nem feltétlenül azt jelenti, hogy az önbizalommal hadi lábon állunk. Kulturális okai is lehetnek annak, hogy nem vágtunk rá csípőből 3-4 lehetőséget, hiszen az európai kultúrkörben az önbizalomról való gondolkodásnak és diskurzusnak nincs hagyománya – hangsúlyozta F. Takács István.
Önbizalmunk a családi történetek tükrében
Az önbizalmunk feltárása az önismeret legmélyére vezet, ahol generációkon átívelő és generációk „sorskönyvét” meghatározó gondolkodási mintázatokat találunk, olyan családi üzeneteket, amelyek életvezetési alapelvekként épültek be az identitásunkba.
F. Takács István olyan történeteken vezetett végig, amelyekben az illető önbizalomhiánya egy-egy rejtett családi konfliktusra vagy hiedelemre mutat rá.
Péter, a 29 éves IT szakember karriergondokkal küzd: nem a végzettségének megfelelő szakterületen dolgozik, és több helyről is kirúgták már. Szülei korán elváltak. Anyja a gyárban dolgozott. Elvégzett egy manikűrös tanfolyamot, de sosem mert a szakmában elhelyezkedni. Családi üzenet: A biztos rosszat ne add fel a bizonytalanért!
Angéla, 38 éves közgazdász eredményes, sikeres a munkájában, mégsem tudja megélni ezt. Ha megdicsérik, folyton magyarázkodni kezd: nem is nagy dolog ez, csak szerencséje volt. A terápia során kiderül, hogy az édesapja sosem ismerte el Angéla képességeit, helyette mindig a nagyobb fiútestvért idealizálta, ezért Angéla mindig bizonyítani akart, de közben nem volt sikerélménye. Családi üzenet: Dicsérni csak a hülyéket kell.
A történetekből világosan látszik, hogy az otthoni környezet kulcsszerepet játszik énképünk és önbizalmunk kialakulásában. Az érzelmileg kiegyensúlyozott és biztonságos családi miliőt viszont nagyon nehéz megteremteni – világított rá előadásában F. Takács –, ezért szinte biztos, hogy valamilyen ponton sérül az önértékelés. Ennek nyomán alakulnak ki a különböző alkalmazkodási sémáink, amelyek segítik túlélésünket és érzelmi megküzdésünket, később azonban gyakran diszfunkcionálissá válnak.
Az önbizalomhiány sémái
A halogatás egy gyakori alkalmazkodási séma, amivel sokan tudnak azonosulni.
- Utolsó pillanatban kezdek neki a feladataimnak.
- Nincs kedvem megírni a beadandót.
Ha ismerősek ezek a mondatok, érdemes feltennünk magunknak a kérdést, hogy: „Miért van ez így?” Ha őszinték vagyunk magunkhoz, és kerüljük a kitérő választ, akkor fontos információkhoz juthatunk önmagunkkal kapcsolatban. Talán azért halogatok, mert nem hiszem el magamról, hogy képes vagyok rá – ez is egy lehetséges megfejtés.
Teljesítményorientált világunkban a perfekcionizmus csapdája is sokakat érint. F. Takács István rámutatott, hogy a perfekcionizmus és a kiváló teljesítmény közötti alapvető különbség, hogy perfekcionizmus esetén hiányzik az elégedettség érzése.
Milyen módszerek segíthetnek a perfekcionizmus enyhítésében/leküzdésében?
- Realisztikus gondolkodás: ha tudomásul vesszük és elfogadjuk, hogy nekünk is lehetnek rossz napjaink.
- Perspektívaváltás: ha rá tudunk látni a helyzetünkre külső „kameraszögből”; feltehetjük a kérdést: „Ha én lennék a legjobb barátom, mit mondanék magamnak?”
- Távolságtartás: néha megkérdezhetjük magunktól, hogy mi a legrosszabb, ami történhet.
- Kompromisszum: állítsunk be realisztikus hibahatárokat önmagunk számára, határozzuk meg, hogy mennyi hibát engedünk meg magunknak.
Az előadás második felében olyan visszatérő gondolkodási hibák kapták a főszerepet, mint a fekete–fehér gondolkodás, a túláltalánosítás, a negatív szűrés, a pozitívumok figyelmen kívül hagyása, az érzelmi érvelés, a címkézés, a perszonalizáció, a kell/kellene típusú elvárások megfogalmazása, valamint a korai következtetés.
A közönség összetételéből arra lehetett következtetni, hogy minden korosztályt megszólított az előadás, amelynek végén többen is bekapcsolódtak, és kifejtették véleményüket a témáról.
Nehéz lenne megfogalmazni bármilyen végkövetkeztetést, az viszont biztos, hogy érdemes feltenni magunknak kérdéseket, és önbizalmunk mélyére ásni, hogy megtaláljuk az életünket vezető hiedelmeket. Meg az sem árt néha, ha elhisszük, hogy mi is lehetünk szuperhősök.
Várunk szeretettel következő eseményünkre, amelyen Pszichológia Iskolánk oktatója, Fülöp Ákos sport szakpszichológus fog előadást tartani Az emberi teljesítmény pszichológiája címmel, május 30-án este 7 órától!
