Nem mindegy, hogy milyen történetet mesélsz magadról – 10 önkorlátozó hiedelem, ami hátráltat a fejlődésben

Sikerorientált társadalmunk meghatározó hívószava és a modern ember boldogulásának sarokköve: az önbizalom. De mi is az önbizalom? Egyszerűnek tűnik a kérdés, de annál nagyobb kihívás válaszolni rá. Megfoghatóbbá talán akkor válik, ha az egyéni képességeinken és értékeinken nyugvó belső erőként utalunk rá. Az önbizalom szorosan összefügg azzal, hogyan látjuk önmagunkat, és életünk minden dimenziójára hatással van a munkától a társas kapcsolatokig. De vajon miért nem egyértelmű, hogy van önbizalmunk? És hogyan akadályozzuk a kialakulását? 

Az élet kiszámíthatatlan forgatókönyve gyakran sodor elénk kihívást jelentő helyzeteket. Ilyenkor kulcsfontosságú, hogyan látjuk önmagunkat, hiszünk-e a képességeinkben, és tudjuk-e azonosítani értékeinket, hiszen ettől függ, hogyan reagálunk. A megfelelő belső kapaszkodók és stabil énerő segít túljutni a nehéz helyzeteken, és sikerrel venni az akadályokat. Ha azonban nem rendelkezünk ezekkel, az jelentősen megnehezíti a problémákkal való megküzdést, és még az egyszerűbb feladatok és sűrű megtorpanást okozhatnak. 

Ulrich Orth , Richard W. Robins és Keith F. Widaman kutatók egyértelmű összefüggést mutattak ki a pozitív önértékelés és a mentális jóllét, valamint a társas kapcsolatok minősége között. Meglátásuk szerint az általánosan jó önbecsüléssel rendelkező egyének jobb társas kapcsolatokkal rendelkeznek, és munkahelyi elégedettségük is jellemzően magasabb. Az önbizalom alacsony szintjét ezzel szemben többek között az érzelmi problémákkal, függőségekkel, valamint evészavarokkal hozták összefüggésbe. 

Az önbizalomhiány nem válogat

Az önbizalom sérülésének és az énkép torzulásának kezdeményei általában a gyermekkorban keresendők: sokszor a szülők vagy gondozók elvárásaihoz, a csoportnyomáshoz és a társas kapcsolatokban megtapasztalt elutasításhoz, a magány és a szégyen érzéseihez köthetők, és mélyen gyökerező, érzelmi traumaként rakódnak le a személyiség alaprétegében.  

Egy 2017-es nemzetközi kutatás tükrében aggasztó lehet a felismerés, hogy az önbizalom kérdésében mennyire drámai is a helyzet. A kutatás során a kétszáz fős, 11 és 17 év közötti diákokból álló célcsoport önbizalmának felmérése a Rosenberg Önértékelés Skála (1965) alapján történt. Az eredmény azt mutatja, hogy a hatodikos lányok mindössze 19%-a vallotta magabiztosnak magát, és ez 6%-ra csökkent a tizedik osztályig. A hatodikos fiúk csoportjában 37%-a jelölte meg, hogy magabiztosnak érzi magát, és ez 12%-ra süllyedt, mire elérték a tizedik osztályt. 

Az én története önmagáról 

Az önbizalomhiány hordozóiként működő negatív tapasztalati élményeinket az idegi hálózatokban tároljuk, majd a gyerekkorból a kamasz- és felnőttkorba cipeljük tovább. Az önbizalomhiány minden irányból átszövi az életünket, és olyan történeteket hoz létre, amelyeket újra és újra elmesélünk önmagunkról azáltal, ahogyan reagálunk, és ahogyan interakcióba lépünk a világgal.

Azért is lényeges, hogy milyen belső narratívákat „működtetünk”, mert akaratlanul is ezek megerősítésére törekszünk, így olyan eseményeket, élményeket keresünk, amelyek alátámasztják az önmagunkkal kapcsolatos elképzeléseinket.  

Ebben a megvilágításban tehát az önbizalomhiány alapja: 

• olyan negatív én-történetek sokasága, amelyeket mi gyártottunk magunkról, vagy mások gyártottak rólunk, és mi elhittük őket,
• olyan téves feltételezések, hiedelmek, amik keretbe helyezik az önmagunkról alkotott képet. 

Téves hiedelmek, amikre hiba alapoznod az önbizalmad

Ha téves hiedelmekre építed az önértékelésed, az jelentősen rontja az esélyeidet az élet minden területén: befolyásolja a döntéshozatalt, korlátozza az önérvényesítést, leszűkíti az önmegvalósítás lehetőségeit, és rugalmatlanná teheti a személyiségedet.

Nézzünk néhány példát gyakori önkorlátozó hiedelmekre!

1. A kényelmetlen érzelmek és gondolatok kerülendők.

Az önmagunkról alkotott kép döntő módon befolyásolja, hogy egy-egy helyzet kapcsán milyen érzések és gondolatok keletkeznek bennünk. Ha ezek kényelmetlenek, hajlamosak vagyunk minél távolabb menekülni tőlük, pedig gyakran útjelzőkként jelölik a fejlődés lehetőségeit, amelyek irányába tapogatóznunk érdemes, miközben megkérdőjelezzük azokat a hiedelmeket, amelyek alapján eddig nem indultunk el. 

2. Az érzelmeim és gondolataim érvényesek.

Ha kitartóan cirkál bennünk ugyanaz a gondolat vagy érzelem, nem jelenti azt, hogy igazságtartalma is van. A gondolataink és érzelmeink „keletkezéstörténete” rendkívül összetett, aminek többek között köze van az énképünkhöz, a kulturális–társadalmi hatásokhoz, a félelmeinkhez és a tapasztalatainkhoz is. Érdemes tehát néha megállni, és a realitás kontextusában megvizsgálni érzelmeinket és gondolatainkat, majd ennek függvényében mérlegelni, mekkora fontosságot tulajdonítunk nekik. 

3. Mások mindig jobban járnak, mint én. 

Gondolatban sokszor összehasonlítjuk magunkat és helyzetünket másokéval, ami alapvetően fejlődésre is késztethetne, és táplálhatná a motivációnkat, legtöbbször mégis ellentétes hatást érünk el vele, hiszen arra a következtetésre jutunk, hogy mások élete szebb, jobb, szerencsésebb, tartalmasabb. Mielőtt automatikusan belesétálnánk a csapdába, érdemes még időben emlékeztetni magunkat, hogy legutóbb sem végződött túl jól a gondolatkísérlet, így megkímélhetjük magunkat az elégedetlenség és szomorúság negatív érzelmeitől.

4. Tökéletesnek kell lennem. 

Ezt nem feltétlenül fogalmazzuk meg így, de a viselkedésünk mélyén ott gyökerezik. Emberként a hibázás belénk van kódolva, így a tökéletesség hajszolása értelmetlen és fölösleges. A hibázás lehetőséget teremt arra is, hogy közelebb kerüljünk önmagunkhoz, jobban megértsük saját működésünket, és azonosítsuk azokat a területeket, amelyeken még érdemes fejleszteni magunkat. 

5. Mindenkivel meg kell kedveltetnem magam.

Szép is lenne, nem igaz? De attól még irreális elvárás. Felnőttként megvannak a saját preferenciáink, hogy milyen tulajdonságokat értékelünk és részesítünk előnyben, így kár azon fáradoznod, hogy mindenkinek megfelelj. Elkerülhetetlen, hogy a kapcsolódás során néha elutasításba ütközzünk, de ez az ára annak, hogy végül megtaláljuk a számunkra értékes kapcsolatokat.

6. Ha valami rosszul sül el, mindig lehet hibáztatni valakit. 

A történtek mélyebb megértése helyett sokszor egyszerűbb hibáztatni valakit, de ez nem éppen bölcs megoldás. Ha viszont azt választod, hogy feltárod a kapcsolat mélyén húzódó dinamikákat, és megérted a saját szerepedet bennük, sokkal tisztább rálátással rendelkezel majd az emberi viszonyokra vonatkozóan.

7. Fel kell készülnöm a legrosszabbra. 

Sokan azt hiszik, hogy jó megoldás, ha minden helyzetet illetően a legrosszabb forgatókönyv beteljesedésére számítanak. Bár hasznos lehet végiggondolni a különböző lehetőségeket, ha túlzottan a negatív végkifejletre összpontosítunk, könnyen beleragadhatunk ebbe a negatív gondolatkörbe, így nem marad időnk és energiánk önbizalmunk erősítéséhez, énerőnk felépítéséhez, ami biztosítaná, hogy sikerrel kezeljük az előttünk álló kihívást.

8. Ha nem büntetem magam eléggé, újra elkövetem ugyanazt a hibát. 

Amikor hibázunk, hajlamosak vagyunk különböző módon büntetni magunkat, például mellőzzük kedvenc tevékenységeinket, és pozitív élményektől fosztjuk meg magunkat. Ilyenkor úgy érezhetjük, hogy nem érdemeljük meg a jót, mert kudarcot vallottunk. Valójában az önbüntetés ritkán segít, inkább mélyebbre sodor minket. Ahhoz, hogy legközelebb sikeresebbek legyünk, és bátrabban viselkedjünk, inspirációra, pozitív tapasztalatokra és „jó adag” magabiztosságra van szükségünk. A legjobb, amit ilyenkor tehetsz, az önbüntetés ellentéte: ha pozitív énbeszéddel, kedvességgel közelítesz önmagadhoz, és lemerült raktáraidat pozitív élményekkel töltöd fel, egy teljesen más, megújult énállapotban vághatsz neki a következő kihívásnak.

9. Mások fontosabbak, mint én. 

Gyakori téveszme, hogy ha magunkra (és nem másokra) gondolunk először, akkor önzők vagyunk. Önmagunk előtérbe helyezése, a magunkra való odafigyelés és öngondoskodás kulcsfontosságú az énerőnk visszanyerése és az energiáink visszatöltése szempontjából. Ha kimerülünk, azzal senkinek sem kedvezünk, hiszen mások számára sem tudunk hasznosak lenni, és az önfeladást sem fogja díjazni senki. Ne érezz tehát bűntudatot, ha az önérvényesítés eszközeivel élsz: nemet mondasz, megőrzöd az autonómiádat, kifejezed az igényeidet, és meghúzod a határaidat.

10. A konfliktusokat kerülni kell. 

A konfliktusok kerülése nem jelent automatikusan nyugalmat vagy harmóniát, és sokszor csak elfojtásokhoz vezet. A konfliktusra érdemes olyan lehetőségként tekintenünk, ami által önmagunkról és másokról tanulhatunk, valamint átláthatjuk az emberi kapcsolatok mélyebb összefüggéseit. A konfliktus – amennyiben megfelelően kezeljük – építő jellegű, és új dimenziót adhat a kapcsolatnak. 

Neked milyen téves hiedelmeid vannak önmagaddal kapcsolatban?

Ha érdekel a téma, és tágabb horizonton, többféle perspektívából is megvizsgálnád az önbizalom kérdéskörét, sőt az is foglalkoztat, hogy milyen módszerekkel fejlesztheted hatékonyan az önbizalmad, látogass el pszichológusunk, F. Takács István Az vagy, amit magadról gondolsz című előadására!