„Miért nem állsz mellettem, amikor a leginkább szükségem van rád?" – A család támogatása nélkül trauma után

Mi jut eszünkbe, amikor a család szót halljuk? A család legtöbbünk számára menedéket, elfogadást, biztonságot, melegséget jelent. A család az a tér, ahol önmagunk lehetünk, ahol törődnek velünk. Sokak számára azonban a család okozza a legmélyebb sebeket. Vannak sebek, amik még gyermekkorban keletkeznek, de előfordul az is, hogy felnőttként sebződünk.

Egyes kutatások szerint tíz emberből hét tapasztal valamilyen traumatikus eseményt az élete során. Ez lehet természeti katasztrófa, háború, baleset, érzelmi, fizikai, vagy szexuális bántalmazás. A traumára jellemzően nehéz találni szavakat. Sokaknak nehéz segítséget kérni, szembenézni az érzelmekkel, amiket a traumatikus esemény ideje alatt és a trauma után átélnek. Kifejezetten fájdalmas, amikor végül megfogalmazzuk, ami történt velünk, és az meghallgatásra is talál, a válasz azonban elutasító.

Cikkünkből kiderül:

1. A család elfordulásának oka lehet a diszfunkcionális működés.
2. A trauma számos negatív hatásával szemben védelmet nyújtanak az interperszonális kapcsolatok.
3. A negatív hatások ugyanakkor nagymértékben fenyegetik a kapcsolatokat.
4. Új kapcsolatok kialakítása, egy választott család felépítése segít az érintetteknek.

A környezet negatív reakciója súlyosbíthatja a trauma következményeit

Mind a közeli hozzátartozók, mind a tágabb környezet negatív reakciója visszafogja a gyógyulást, mi több, elmélyítheti a már kialakult problémákat és újakhoz vezethet. Társas gátlásnak tekintünk minden olyan szociális helyzetet, amely miatt a túlélő meg nem értettnek, magára hagyottnak, illetve a társadalomtól elidegenítettnek érzi magát, amikor támogatásért fordul a környezethez, vagy a traumával kapcsolatos gondolatait, érzelmeit, aggodalmait fejezi ki.

A társas gátlás fokozott jelenléte a trauma utáni időszakban összefüggésbe hozható depressziós tünetekkel, gyengébb trauma utáni alkalmazkodással, illetve a poszttraumás stressz szindróma tüneteivel. A megszorítások növelhetik a betolakodó gondolatok gyakoriságát és az elkerülő viselkedést, ami kapcsolódhat a distressz érzéséhez és a gyengébb alkalmazkodáshoz. A trauma sokszor együtt jár negatív gondolkodási folyamatokkal, például önhibáztatással, szégyenérzettel. A környezet – különösen a közeli hozzátartozók negatív reakciója – növelheti e negatív kognitív folyamatok megjelenésének valószínűségét.

Az invalidáció mint a traumára adott válasz

A validáció és az invalidáció jelen van a mindennapi kommunikációban, tükrözik a társadalmi és a családi normákat (például egyes érzelmek kifejezése elfogadottabb, mint másoké). A validáció azt jelenti, hogy a személy tapasztalatait, megélését, mindazt, amin keresztülment, egy másik személy érvényesnek, valósnak találja. A validáció növelheti a pozitív, csökkentheti a negatív érzéseket, az elfogadás érzését kelti az egyénben, segíti a kapcsolódást. A pozitív érzések támogatják a kapcsolatokkal és az élettel való elégedettséget, valamint az intimitást.

Az invalidáció figyelmen kívül hagyja, kétségbe vonja, visszautasítja, helyteleníti az egyén tapasztalatait és érzelmeit. Az invalidáció eredményeként a személy érezhet fájdalmat, meg nem értettséget, elhanyagolást, vagy akár bűntudatot és szégyent is. Úgy érezheti, hogy láthatatlan, érzései és szükségletei nem fontosak. A gyermekkorban tapasztalt invalidációnak számos negatív következménye lehet. Vezethet érzelmi szabályozási problémákhoz, inadaptív érzelemszabályozási stratégiák használatához, kapcsolati gond, depresszióhoz, illetve egyéb internalizált problémákhoz. Felnőttkorban is hozzájárulhat a depresszió kialakulásához, és mély sebeket ejt, ha számunkra fontos személyektől érkezik. Az érintettek gyakran kifejezik, hogy a szeretteiktől a megélt traumáikra, tapasztalataikra és érzéseikre érkező invalidáció vagy negatív reakció adott esetben akár fájdalmasabb, mint maga a trauma, amin keresztülmentek.

A kapcsolatok fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni

Támogatás, illetve támogató interperszonális kapcsolatok hiányában nagyobb a valószínűsége a negatív kognitív folyamatok térnyerésének. Az egyén számára a világ veszélyes helynek tűnik, és úgy gondolja, az emberekben nem lehet, nem ajánlott megbízni. A negatív gondolkodási folyamat gyakran megelőzi a poszttraumás stressz tüneteit, mindezek együttesen pedig könnyen vezethetnek inadaptív megküzdési stratégiákhoz (például elkerülés), amik tovább mélyítik a problémát, és kialakul egy ördögi kör.

A traumáról nehéz beszélni, ám éppen ez az, ami segít a túlélőknek visszaszerezni a biztonságérzetet, az önmaguk értékességébe vetett hitet, továbbá segíti a traumával kapcsolatos pontosabb emlékek felidézését is. Egy trauma megélése után a család és a baráti kapcsolatok jelentik a támogatás forrását. Jelenlétük és támogatásuk segíthet megkérdőjelezni a negatív gondolatokat, megakadályozni az inadaptív megküzdési stratégiák kialakulását, elhagyni azokat, amik már kialakultak, és helyettük adaptívakat elsajátítani és gyakorolni. A személyhez közelállóknak tehát kettős szerep jut. Egyrészt a meghallgatás, megértés, érzelmi támogatás, másrészt a trauma utáni alkalmazkodás, a pozitív megküzdési módok használatának segítése.

A családtagok elfordulásának több oka is lehet

Az elfordulásnak, elutasításnak számos oka lehet. Diszfunkcionális családoknál gyakori, hogy a kellemetlen, érzelmileg megterhelő témákat kerülik. Ha a traumát egy vagy több családtag okozta, titkolózás, tagadás lehet a válasz a sérelmek kifejezésére. Ilyen esetben a trauma témájának kerülése a család védelmének, a családi rendszer fenntartásának módja. Az áldozat támogatása azoknál a családoknál is problémát jelenthet, ahol nehézségek vannak az érzelemszabályozással, a negatív érzelmek kezelésével. Bizonyos családokban egyes érzelmek letiltásra kerülnek. Az ilyen családokban felnövők számára nehézséget jelent, ha felnőttként hasonló érzelmekkel küzdőket kell támogatniuk.

A fájdalomokozás, mint a traumával való szembesítésre adott válasz, gyakran nem szándékos. Szembenézni a traumával és annak következményeivel a családnak is nehéz, hiszen a traumát kísérő érzelmeket – mint a gyász, bűntudat, szégyen, düh – sokan inkább elkerülnék. Előfordulhat, hogy a családtagok megküzdésként elhallgatják vagy elkerülik a számukra kellemetlen témát, és ezt várják el az áldozattól is. Sokszor az is nehezíti a helyzetet, hogy a közeli hozzátartozók nem tudják, hogyan segítsenek, vagy nem értik, milyen mélyre hatoló, az élet minden területét érintő hatása van a traumának.

A gyógyuláshoz teret kell engedni a fájdalom és a gyász megélésének

Mit tehetünk, ha a családunk hitetlenkedéssel, elutasítással vagy a kapcsolat megszakításával reagál, amikor megnyílunk előttük a velünk történtekről?

1. Emlékezzünk, hogy a tapasztalataink és az érzelmeink a sajátjaink. Még ha két személy hasonló dolgokon megy is keresztül, a megélés, a trauma által keltett érzelmek, a traumával való megküzdés, a feldolgozás, elengedés folyamata, ideje különböző lehet. Bármit is vár el tőlünk a környezetünk –hogy lépjünk tovább, engedjük el, ne hozzuk szóba –, ne feledjük, hogy jogunk van az érzelmeinkhez és a fájdalmunkhoz, és természetes, hogy támogatást várunk.
2. Engedjük meg magunknak a gyászt. Engedjük meg magunknak a család, a biztonság elvesztése miatti érzéseinket.
3. Keressünk olyan embereket, akikkel megoszthatjuk, min megyünk keresztül, és akik törekednek a megértésre. Sokat segíthet, ha olyan emberekkel tudunk beszélni, akik hasonló dolgokon mentek/mennek keresztül. Alakítsunk ki olyan kapcsolatokat, amelyekben negatív érzéseinket is megélhetjük, és nem várják el tőlünk, hogy a traumát meg nem történtnek vagy semmiségnek tekintsük.
4. Szabjunk határokat. A traumával kapcsolatos kommunikációra érkező elutasítás bűntudatot vagy szégyenérzetet kelthet bennünk. Figyeljünk oda ezekre az érzésekre, és arra, hogy ne akadályozzanak szükségleteink felismerésében és kielégítésében.
5. Ha szükségét érezzük, kérjük szakember segítségét. Figyeljünk a belső hangunkra, legyünk őszinték önmagunkkal arról, mire van szükségünk.
6. Engedjük meg másoknak is érzéseik megélését. Ha mi vagyunk a támogató személy helyzetében, legyünk türelemmel, és ne sürgessük szerettünket a minél hamarabbi továbblépés érdekében. Legyünk jelen, hallgassuk meg, és hagyjuk, hogy megélje mindazokat az érzelmeket, amelyek megélésére szükség van a gyógyulás érdekében.

A családtagok elutasítása az egyik legfájdalmasabb tapasztalat. Azok a személyek fordítanak hátat nekünk, akiknek mindig mellettünk kellene állniuk, akikre tudnunk kellene számítani akkor is, amikor úgy érezzük, életünk legmélyebb pontján vagyunk. Ha támogatás helyett elutasítás és bűntudatkeltés a válasz, emlékezzünk, nem vagyunk rosszak vagy önzők. Jogunk van megélni a fájdalmat és gyászolni akkor is, ha másoknak ez kellemetlen. Sokat segít, ha kapcsolódunk olyan személyekkel, akik hisznek nekünk, akikkel megoszthatjuk mindazt, ami velünk történt, akik ítélkezés nélkül meghallgatnak minket, és egyszerűen csak velünk vannak a gyász folyamatában.