A mindennapok mágiája – miért hiszünk a babonákban?

Miért kopogunk le valamit, miért nem ülünk az asztal sarkára, és miért félünk a fekete macskáktól vagy a 13-as számtól? A babonák az emberi kultúra szerves részei, és sokszor észrevétlenül is alkalmazzuk őket. Szilveszterkor és újév napján például különösen sok népszokást és hiedelmet követünk. Úgy tartják, hogy a malac az új év kezdetén szerencsét hoz, mert „előre túr”, ami a haladás és a fejlődés szimbóluma, ezzel szemben nem ajánlott baromfit fogyasztani, hiszen az „hátrafelé kapar”, és ezzel elviheti a szerencsénket. A legújabb TikTok-trend szerint pedig 12 szőlőszemet kell megennünk az asztal alatt ahhoz, hogy a következő évben minden hónapunk sikeresen teljen. Vajon mi késztet a babonásságra, és milyen előnyei és hátrányai lehetnek a mágikus gondolkodásnak?

A babona olyan hiedelem vagy hiedelemre épülő viselkedéses rutin, ami tudományosan nem alátámasztható ok–okozati összefüggést tulajdonít olyan dolgoknak, amelyek valójában nem következnek egymásból. A babonák általában valamilyen gyakorlati célt szolgálnak, például a szerencse elősegítésére, vagy a balszerencse elkerülésére irányulnak. Ezeken belül vannak személyes jelentőségű vagy kulturálisan örökölt babonáink is. Jó példa az utóbbira a 13-as szám, amely univerzális jelentése szerint balszerencsét hoz. Ezt a hiedelmet az utolsó vacsora bibliai történetéig vezethetjük vissza, ahol Júdás volt a 13. résztvevő, Jézus árulója.

Hasonló jelentősége van a számnak a skandináv mitológiában, ahol Loki jelent meg váratlanul az istenek vacsoráján, és akinek a felbukkanása a történet szerint Baldur isten halálához vezetett. Emellett numerológiailag is jelentős hatása van a számnak, ugyanis a 12-es jelképezi a teljességet, ennek értelmében a 13 túllép a harmónián, így zavaró számnak minősül. Annyira mélyen beleégett a nyugati kultúrába a 13-as szám negatív jelentése, hogy sok épületben kihagyják a 13. emeletet, és a szállodákban gyakran nincs 13-as szoba, ahogy a reptereken sincs 13. kapu vagy folyosó. Ez a társadalmi megerősítés ugyanakkor csak hozzájárul ahhoz, hogy továbbra is fenntartsa a szám körüli negatív érzéseket. A babonás viselkedések láthatóan tovább szilárdítják ezeket az alaptalan hiedelmeket, amelyek valójában ártalmatlanok, így azonban mégis mélyen befolyásolják mindennapi életünket.

A babonás hiedelmek és rutinok tehát természetes részei az emberi életnek. Egy felmérés szerint az amerikaiak körülbelül 50%-a vallotta magát legalább egy kicsit babonásnak. De miért ragaszkodunk ezekhez a hiedelmekhez és rituálékhoz? Vajon valóban segítenek nekünk, és ha igen, hogyan működnek? Milyen kapcsolat van a babonás gondolkodás és az OCD között? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Cikkünkből kiderül:

1. Miért hiszünk a babonákban?
2. Milyen adaptív és maladaptív oldala van a babonáknak?
3. Hogyan kapcsolódik a mágikus gondolkodás az OCD-hez?

A babonák logikája: az irányítás illúzióját nyújtják

A babonásság az irracionális gondolkodás egy fajtája, mágikus gondolkodásnak is nevezhetjük. A babonák olyan véletlenszerű kauzális viszonyt feltételeznek két történés között, ami nem igazolható tudományos módszerekkel. Valójában gyakran természetfeletti erőket képzelünk el az ilyen összefüggések hátterében. Általában akkor alakul ki egy ilyen hiedelem, ha szeretnénk valaminek a következményét bejósolhatóbbá, magyarázhatóvá, vagyis végső soron kontrollálhatóbbá tenni.

Gondoljunk csak az ősi törzsi szokásokra, amelyek során az emberek rituálékkal és áldozatokkal igyekeztek kedvezővé tenni isteneik akaratát, hogy a kiszámíthatatlan külső tényezők, mint az időjárás, a halál vagy a betegség, valamelyest irányíthatónak érződjenek.

A babonák mintha ezeknek az ősi rituáléknak lennének a gondolati szinten tovább élő, leegyszerűsített formái, amelyek bár már kevésbé vallásos jelentőségűek, még mindig az irányítás és biztonság illúzióját kínálják.

Tehát a babonás hiedelmek legfőképp akkor fogalmazódnak meg, ha nem lehetünk biztosak valamilyen esemény kimenetelében; a kontroll hiánya nagy szerepet játszik az alkalmazásukban. Emellett a személyes babonák esetében egyfajta próba–szerencse alapú tanulás állhat a háttérben. Egy kísérletben a résztvevőknek számítógépes játékokkal kellett kikísérletezniük, hogy mi alapján gyűjthetnek pontokat. Érdekes eredmény, hogy ahol nem volt logikus szabály, hanem teljesen kiszámíthatatlanul kaptak pontokat, a játékosok kifejezetten bonyolult szabályokkal álltak elő annak magyarázatára.

Mivel az ember alapvetően törekszik a helyzetek uralására, hogy biztonságban érezhesse magát, így próba–szerencse tanulás alapján kialakíthat olyan összefüggéseket is, amelyek valójában véletlenszerűek. A sportolók esetében gyakran történik hasonló. Michael Jordan például híres volt arról, hogy minden meccs alatt a régi, egyszer nagy szerencsét hozó North Carolina egyetemi kosárlabda-nadrágját viselte az NBA-s mez alatt. 

Ha az irányítás motivációja egyetemes, hogy lehet az, hogy mégsem vagyunk mindannyian babonásak? 

Érdemes azt is megvizsgálni, hogy milyen az egyén kontrollhely attitűdje: akik sikereiket vagy kudarcaikat hajlamosabbak külső oknak tulajdonítani, azok hajlamosabbak babonákban hinni.

Akik belsőleg kontrollálhatónak tulajdonítják a helyzeteket, lehet, hogy kevésbé, vagy csak szélsőséges esetekben fordulnak babonás hiedelmekhez. 

A babonák olyan tévképzetek, amelyeket automatikusan lehet alkalmazni, vagyis felületes gondolkodással működnek. Jól illeszkednek a pszichológia kettős folyamatelméletébe, amelyet Daniel Kahneman népszerűsített Gyors és lassú gondolkodás című munkájában. A szerző úgy véli, hogy a babonák a gyors, intuitív gondolkodási folyamatokból erednek, nem pedig a tudatosabb, kritikus gondolkodási folyamatból. Az intuitív gondolkodás hajlamos impulzívabb és automatikusabb lenni, ami időnként félreértelmezésekhez és pontatlan reakciókhoz vezethet. Ez akkor fordulhat elő, amikor nincs idő, vagy korlátozottak a kognitív kapacitásaink a feldolgozásra és gondolkodásra.

Emellett a neuroticizmus személyiségvonást kötik a kontrollt ígérő hiedelmekhez. Azok, akik hajlamosabbak a szorongásra, inkább fordulnak rituálékhoz, hogy megnyugtassák önmagukat. Ezen kívül maga a szorongás is korlátozhatja a feldolgozási kapacitásunkat, ugyanis erős stresszállapotban az automatikusabb reakciók és gondolatok hozzáférhetőbbek.

A babonák hatása – mikor jók, mikor rosszak?

A babonák alapvetően két célt szolgálhatnak: valaminek az elérésére vagy valaminek az elkerülésére használjuk őket. Amikor a babonák sikerrel járnak – mint például Michael Jordan esetében, aki szerencsét hozó rituáléként viselte régi egyetemi kosárlabda-nadrágját –, megerősítik a hitünket abban, hogy hatással lehetünk a körülöttünk zajló eseményekre.

Ez az önbeteljesítő jóslat mechanizmusán keresztül akár növelheti is a teljesítményünket, hiszen az emelkedett önbizalom és a megerősített kontrollérzet pozitív hatással lehet a cselekedeteinkre.

Ugyanakkor ha a babonák célja a balszerencse elkerülése, ezek gyakran a szorongás enyhítését szolgálják. Bár rövid távon megnyugvást nyújthatnak, az irracionális hiedelmek és rituálék alkalmazása hosszú távon problémássá válhat. Ha elhisszük, hogy ezek a rituálék képesek kontrollálni a külső eseményeket, a szorongás csökkentése érdekében ismételten és egyre gyakrabban fordulhatunk hozzájuk.

Babonás gondolkodás vagy kényszerbetegség?

Felmerülhet bennünk a kérdés, hogy vajon a babonás gondolkodás szélsőséges formája-e az obszesszív-kompulzív zavar is. A kutatások nem fogalmaztak meg egyöntetű véleményt arról, hogy a babonás gondolkodás és az OCD felfogható-e ugyanazon spektrum két részeként. Vannak közös elemeik, mint például a mágikus gondolkodás, amiből az OCD kényszeres cselekvései is származnak. Az OCD-re jellemző kényszeres cselekvések motoros megnyilvánulásokkal járnak, és merev, megtörhetetlen mintázatokat követnek, még akkor is, ha a személy tisztában van azok irracionalitásával.

Ezek a viselkedések a bazális ganglionok és az orbitofrontális kéreg diszfunkciójára vezethetők vissza, amely a „szokásrendszer” alapját képezi, és felelős a kényszeres viselkedések ismétlődéséért. Ezzel szemben a babonák nem feltétlenül járnak motoros cselekvésekkel, és sokkal inkább gyors, intuitív döntéshozatali folyamatokra épülnek, amelyeket a limbikus rendszer és az amygdala befolyásol. Érdekes, hogy a babonás hiedelmek kialakulásában a hippokampusz szerepét is korán felismerték: például hippokampusz-eltávolító műtéten átesett állatoknál túlzó babonás viselkedés volt megfigyelhető, ami arra utal, hogy a hippokampusz és más agyi területek normál működése fontos az irracionális viselkedések elkerülésében.

Tehát amíg az OCD rituáléi mélyebb neurobiológiai zavarokból fakadnak, a babonák sokszor inkább adaptívak, ám irracionális stratégiák a bizonytalanság és szorongás csökkentésére.

Így tehát érthető, hogy nem minden embernél alakul ki OCD, aki olykor babonákkal nyugtatja magát, noha mindkét jelenség mögött a kontroll és a szorongással való megküzdés igénye áll.

Fontos felismerni, hogy a babonák szorongáscsökkentő hatása csak ideiglenes, és minél jobban ragaszkodunk hozzájuk, annál inkább fenntartják vagy súlyosbítják a szorongást. A hatékonyabb megküzdési stratégiák – mint például a szorongást kiváltó helyzetek tudatosabb megfigyelése és elfogadása, vagy a stressz kezelésére szolgáló relaxációs technikák – fenntarthatóbb alternatívát jelenthetnek. A babonák így, bár érdekes kulturális és pszichológiai jelenségek, nem mindig a legjobb eszközök a mentális jóllét fenntartásához.