Vészgondolkodás – agyunk stressz közben

A stressz testünk felkészülése a vészhelyzetek kezelésére. Mi a helyzet az agyunkkal? Hogyan készíti fel a stressz nem csak a testünket, de az elménket is az azonnali problémamegoldásra? Mikor hasznos a stresszreakció és mikor jelent súlyos hátrányt?

Ahhoz, hogy megértsük, hogyan alakul át stressz hatására a gondolkodásunk, induljunk ki egy népszerű pszichológiai modellből. Alapvetően kétféleképpen gondolkodunk. Van egy gyors rendszerünk, amely gyors, automatikus információfeldolgozást végez és kevésbé pontos. Ez a rendszer az amigdala nevű kis, mandulaformájú agyterülethez köthető, ami a fülünk és a szemünk között félúton, mélyen az agyban található. A másik rendszer lassabb, de pontosabb és részletesebb feldolgozást tesz lehetővé. Ez az agykéreghez köthető, ami körbeveszi a nagyagyat. Alapállapotban a lassabb, kérgi feldolgozás dominál. Ilyenkor viszonylag pontosan észleljük a környezetünket, nyitottan, rugalmasan, több információt figyelembe véve oldjuk meg a felmerülő problémákat. Ez az alapműködés megváltozik, amikor találkozunk egy fenyegető ingerrel.

Ilyenkor a két rendszerben egyszerre elindul az észlelt információ feldolgozása és a kettejük interakciójától függ, hogy hogyan fogunk reagálni.

Az amigdala – a gyors rendszer központja

Tegyük fel, hogy épp a kertben sétálunk. Egyszer csak meglátunk egy hosszú, feltekeredett tárgyat. Az amigdala ezt gyorsan feldolgozza és kígyónak minősíti. Beindít egy gyors reflexes reakciót, megijedünk és hátraugrunk. Emellett elindul a stresszreakció is az ismert testi változásokkal – gyorsul a szívverésünk, nő a vérnyomásunk, izzadunk, az izmaink megfeszülnek, a pupillánk kitágul, a légzésünk szaporább lesz. Készen állunk rá, hogy elbánjunk a kígyóval – vagy elmeneküljünk előle. Mindeközben a lassú feldolgozás is zajlik az agykéregben. A kéreg már több információt vesz figyelembe. Például figyelembe veszi, hogy az a hosszúkás feltekeredett dolog nem mozog, nincs neki feje, szürke színű, egészen hasonlít egy csőre. A lassú rendszer hozzáfér az emlékezeti információhoz is, hogy tegnap pont oda tettük a slagot. Ezek alapján arra a következtetésre jut, hogy ez bizony nem kígyó, hanem csak a kerti slag. Ekkor a kéreg elülső részét képező homloklebeny – ami a homlokunk mögött keresendő – visszaszabályozza az amigdala működését, ezzel leáll a stresszreakció, lenyugszunk, a hirtelen felvett görnyedt testtartásból kiegyenesedünk és a megfelelő szégyenérzet kíséretében nekilátunk feltekerni a slagot.

Az amigdala nem csupán a vészreakció elindításában vesz részt. Miközben folyamatosan monitorozzuk a környezetünket, az amigdala azonosítja a fontos, érzelmileg releváns ingereket, tárgyakat, embereket. Érzelmileg releváns lehet valami, ami fenyegető – pl. egy kígyó vagy egy dühös arc – illetve valami, ami intenzíven felkelti az érdeklődésünket – pl. a randipartnerünk. Az amigdala felismeri a környezetünkben ezeket a fontos elemeket és megjelöli őket, mondhatni ellátja őket egy címkével, amit továbbít az agykéregnek. Ott ez a címke arra szolgál, hogy a kérgi feldolgozás számára kiemelje a környezetnek ezeket az elemeit. Ezzel a lassú rendszerben is alaposabb feldolgozásra kerülnek a fontos, esetleg fenyegető ingerek.

A hippocampus – az emlékezet fellegvára

Amikor a kéreg is arra jut, hogy a felcímkézett inger az bizony valóban egy kígyó, akkor a stresszreakció nem áll le, további változások is megfigyelhetőek az agyműködésben. Az amigdala és a homloklebeny közti kapcsolat meggyengül, ami azt jelenti, hogy a homloklebeny nem, vagy csak gyengébben fejti ki azt a visszaszabályozó hatását, amit fent láthattunk. Ahogy a stresszreakció tovább fut, az amigdala áthangolja az emlékezeti működésben kulcsfontosságú agyterület, a hippocampus működését. A hippocampus az amigdala mögötti, kesudióra hasonlító terület. Többek között azért felelős, hogy az érzékszerveinkből beérkező, különböző agyterületeken feldolgozásra kerülő információk egyetlen jelenetté álljanak össze. Itt lesz a zöld fűből, a csíkos slagból, a madárcsicsergésből és a tűző napból egyetlen koherens jelenet egy nyári napról. Ezt a jelenetet már el tudjuk raktározni, és később elő tudjuk hívni emlékképként. A stresszreakció során az amigdala úgy módosítja a hippocampus működését, hogy az csak a stresszt kiváltó helyzettel kapcsolatos információkra fókuszálódjon.

Blokkolódik minden olyan információ, emlékkép előhívása, amely nem kapcsolódik szorosan a stresszt kiváltó ingerhez – a stresszorhoz. Például amikor találkozunk egy kígyóval a kertben, akkor nem jut eszünkbe véletlenül a bevásárlólista. Akkor is nehezünkre esne emlékezni rá, ha szánt szándékkal próbálnánk.

Ennek a folyamatnak az elcsúszását tapasztalhatjuk akkor, amikor egy vizsgán lefagyunk, nem jut eszünkbe semmi.

Túl nagy fenyegetésnek éljük meg a helyzetet, ezért az aktuális tananyag is blokkolódik az emlékezetben. Vajon mi lehet ennek az értelme? A hippocampus nem csak az emlékek felidézésében játszik kulcsfontosságú szerepet, hanem az emlékek keletkezésében is. Azzal, hogy a felidézés gátlódik, kisebb az esély arra, hogy az éppen keletkező emlékkel interferáljon egy felidézett emlék. A hippocampus arra koncentrálhat, hogy a vészhelyzettel kapcsolatos emléket eltárolja.

A stresszválasz során az emlékezeti kódolás is változik, fókuszálódik. Sokkal hatékonyabban jegyezzük meg a stresszorral kapcsolatos információt. Így a veszélyes helyzetekről könnyebben raktározunk el emlékeket. Ebben a folyamatban kulcsfontosságú, hogy a stresszel egy időben kapjuk meg az új információt is, és az valahogyan kapcsolódjon a stresszt kiváltó helyzethez. Azt az információt, amivel a stresszhelyzethez képest néhány perccel korábban vagy később találkozunk, már nehezebben jegyezzük meg. Amikor a kígyóval való találkozásunk előtt pár perccel tanultunk meg valamit a vizsgára, akkor éppen a tanultak elraktározását fogja megzavarni a stresszválaszunk. Amikor a kígyóval való találkozás után pár perccel ülünk le újra tanulni, akkor még nem állt vissza a hippocampusunk a normál állapotába, ezért nehezebben keletkeznek újabb emlékeink.

A bazális ganglionok – szokásaink és automatizmusaink

A tanulásban azonban nem csak a hippocampus játszik szerepet. Egy másik agyterület, a bazális ganglionok egy egyszerűbb tanulási mechanizmust képviselnek. A bazális ganglionok a hippocampus és az amigdala mellett helyezkednek el, és egy magra hasonlítanak, ami már elkezdett kihajtani. Többek között ehhez a területhez köthető a kondicionálás mechanizmusa. A kondicionálás során egyszerű kapcsolatokat tanulunk inger és válasz között. A kisgyermekeknek – általában – elég egyszer hozzáérni a forró lábashoz vagy belenyúlni a tűzbe, gyorsan és hatékonyan megjegyzik, hogy az fáj, forró dolgokhoz nem nyúlunk hozzá. Az inger (a tűz), és a válasz (a kéz elrántása, az elkerülés) között gyors és hatékony kapcsolat jön létre.

Erre az egyszerű tanulási folyamatra azért lehet szükség, hogy a nagy igénybevétellel járó helyzeteket, például a veszélyhelyzeteket a kellő gyorsasággal tudjuk kezelni. A hippocampus segítségével elraktározott emlékeink fontos információval szolgálnak egy ilyen stresszhelyzetben, de az első, gyors és automatikus reakciónkat a bazális ganglionok segítségével tanuljuk meg. Amikor az autópályán vezetünk és hirtelen az előttünk haladó autó a szalagkorlátnak csapódik, nincs időnk az alapos problémamegoldásra. Automatikusan reagálunk, elrántjuk a kormányt, szabályozzuk a sebességet és kikerüljük az akadályt. Ezek a komplex automatikus viselkedéseink szépen lassan, a gyakorláson keresztül automatizálódtak a bazális ganglionok közvetítésével.

Amikor vezetni tanulunk, először minden egyes mozdulatot a lassú kérgi rendszerünk végez. Oda kell figyelnünk a váltásra, a kuplung kezelésére, a kormányzásra – minden kis és nagy feladatra, ami csak vezetés közben adódhat. Később ezek a mozdulatsorok – például a váltás – egyre inkább a bazális ganglionok irányítása alá kerülnek, automatizálódnak. Ezzel a kéreg felszabadul a terhelés alól, így hatékonyabban tudja feldolgozni a többi környezeti információt és hatékonyabban tud reagálni a felmerülő feladatokra.

A mindennapi stressz

A mindennapokban akármikor előfordulhat olyan helyzet, ami kiváltja a stresszválaszunkat, és a gondolkodásunk átkapcsol a fent leírt automatikus, kríziselhárító üzemmódba. Nagyon hasznos képesség ez. Gondoljunk csak arra, amikor majdnem leestünk valahonnan, vagy éppen sikerült elkapnunk a gyermekünket, esetleg amikor pillanatokon múlt, hogy elrántsuk a kormányt. Ez a gyors problémamegoldás az agyműködésünk gyors és hatékony módosulásának volt köszönhető. Azonban nem mindig hasznos a stresszválasz.

A mindennapokban nem csak vészhelyzetek esetén ér minket stressz.

A munkahely, az anyagi nyomás, a végeláthatatlan teendők, a párkapcsolati problémák, az önértékelés nehézségei, a szorongás mind olyan problémák, amelyek sokunk életében jelen lehetnek. Ezek és más nehézségek folyamatos stresszhatást jelentenek. Ez a krónikus stressz erőteljes hatással lehet az életünkre, az egészségünkre és az életminőségünkre.

Viszonylag széles körben ismert, hogy a krónikus stressz milyen egészségügyi kockázatokkal jár. Például stresszben a megemelkedett vérnyomás és pulzusszám hosszútávon károsítja a keringési rendszert, így szív- és érrendszeri megbetegedések rizikótényezője. A tartós stressz visszaszorítja a test természetes immunválaszát is – hiszen a testünk a mikrobáknál közvetlenebb veszélyre van éppen felkészülve.

Az agyunkban is fontos változásokat indít el a hosszantartó stressz. Azok a hormonok és agyi jelátvivő molekulák – neurotranszmitterek – amelyek a stresszválaszban részt vesznek, normál esetben a nyugalmi állapot visszaálltával kiürülnek, lebomlanak. Krónikus stresszben ezeknek a molekuláknak (pl. kortizol) az agyi koncentrációja megnövekedik és hosszú távon magas is marad. A megnövekedett koncentrációnak neurotoxikus hatásai vannak, és ez az egyik útja annak, ahogyan egyes agyi területek károsodnak krónikus stresszben. Ilyen terület a már említett homloklebeny, amely többek között az érzelemszabályozásban és a normál problémamegoldásban játszik kulcsszerepet, valamint a hippocampus, amely – mint láthattuk – az emlékezetben játszik központi szerepet. A hosszan fennálló stresszválasz így károsíthatja ezeket a funkciókat.

Pszichológiai szinten is rendkívül káros a krónikus stressz. Ha mindig vészhelyzeti üzemmódban vagyunk, gondolkodásunk beszűkült, automatikus, az emlékezetünk se működik olyan jól. Ilyen állapotban nehéz teljes életet élnünk. Nehéz nyitottnak és kreatívnak lennünk, nehéz rugalmasan megoldanunk a felmerülő problémákat. Rosszabbul teljesítünk a munkahelyünkön, nem tudunk megfelelően odafigyelni a szeretteinkre.

A krónikus stressz azt jelenti, hogy az időnk és energiánk nagy részét leköti a stressz. Nem marad már elég se a szeretetre se a munkára.

A stressz csökkentéséhez bizonyítottan hatékony módszer az autogén tréning, a meditáció, a sport, az egészséges táplálkozás és a rendszeres alvás. Ezekkel az egyszerű eszközökkel is nagyban javíthatunk az életminőségünkön, visszaszerezhetjük a stresszre elpazarolt energiánk és időnk egy részét.

Ha úgy érzed, a stresszel való megküzdéshez segítségre lenne szükséged, fordulj bátran Terápiás & Tanácsadó Központunk szakembereihez.