Amikor a szikrázó napsütésből hirtelen borongósra vált az idő, esőfelhők gyülekeznek, és faleveleket pörget a szél, mintha mi is egyre halványodó mosollyal igazítanánk szorosabbra a kabátot, húznánk homlokunkba a kapucnit. Legtöbbször olyan kitartóan hajtjuk a monoton mindennapokat, görgetjük a feladatokat, hogy észre sem vesszük: ahogy nyárból őszbe hajlik az év, a mi életünkben is váltás következik.

Akkor is, ha ez számunkra kényelmetlen, akkor is, ha nem vagyunk hajlandóak tudomást venni róla. Utóbbi esetben könnyen érezhetjük úgy, hogy a körülmények áldozatai vagyunk, és kifogásokat kereshetünk a rossz hangulatunk igazolására. Hiszen ma is olyan rossz az idő. Nem volt kedvem semmihez. Végül nem fogtam neki annak, amit hetek óta tervezek. Így esünk a halogatás csapdájába, és helyezzük a mához viszonyított örök jövőbe, a holnapba fontos teendőink elvégzésének dátumát.

De van más lehetőségünk: dönthetünk úgy is, hogy nem leszünk többé áldozatok, nem a tanult tehetetlenség kitaposott ösvényét járjuk tovább, hanem szemléletet váltunk, átvesszük az irányítást, és elkezdünk tudatosan foglalkozni mentális jóllétünkkel. Ez összecseng a pozitív pszichológia üzenetével, amely szerint az egyén saját erősségeinek azonosítása és fejlesztése által képes alakítani az életét és elérni kitűzött céljait.

A célállítás fontos tényezője a mentális egészségnek, hiszen a célok segítenek motiváltnak maradni és irányt adni az életünknek. (A tartós céltalanság a depresszió vagy akár a kiégés tünete is lehet.) Sokféleképpen kitűzhetünk célokat: körvonalazhatjuk gondolatban, de akár strukturáltan, pontokba szedve is lejegyezhetjük jövőre vonatkozó terveinket. A célok, vágyak listázásának egyik sajátos változata a bakancslista.

Cikkünkből kiderül:

  1. Évszakváltáskor érdemes fokozottan figyelni a mentális egészségünkre, amelynek fontos tényezője a célállítás.
  2. Ha nem esünk túlzásokba, a bakancslista ösztönző módszer lehet arra, hogy számunkra fontos és motiváló célokat tűzzünk ki.
  3. A személyre szabott, mindfulness tippeket tartalmazó őszi bakancslistád segíthet megőrizni vagy visszanyerni a lelki stabilitásodat.

Irány egy teljesebb élet felé!

A bakancslista az angol kifejezés analógiájára (bucket list, azaz „vödör lista” – kick the bucket, ami arra utal, hogy az önmagát felakasztó ember kirúgja maga alól a vödröt) a feldobja a bakancsot szókapcsolatból ered, és olyan ötleteket, célokat tartalmaz, amelyeket halálunk előtt szeretnénk megvalósítani. A kifejezés a 2007-ben megjelent, azonos nevű mozifilm nyomán került be a köztudatba, és a médiában is közkedvelt beszédtémává vált. Népszerűsége mindmáig töretlen, jelentéstartománya viszont az évek során tágult, hiszen ma már nemcsak a halálunk előtt megvalósítandó terveket tartalmazza, hanem szinte bármilyen, vágyainkat rangsoroló listát nevezhetünk bakancslistának.

A jelentésbővülésben fontos szerepe volt annak, hogy a halálról áthelyeződött a fókusz az életre, így teljesen más kontextusban születnek a bakancslisták tételei. A kilátásba helyezett, elkerülhetetlen vég helyett egy kellemes, pozitív élményekkel tarkított jövő képe körvonalazódik bakancslistaírás közben a fejünkben. Ahogy Christopher Peterson, a pozitív pszichológia egyik vezéralakja találóan teszi fel a kérdést: „Ha tudnád, hogy holnap meghalsz, vajon tényleg egy tetoválószalonban töltenéd az utolsó napod?”

Ezzel a kérdéssel utal a bakancslisták tartalmának „felhígulására” is, hiszen a korábbi magasztos célokat és nagyívű terveket sok esetben felváltották az egészen hétköznapi vágyak. A bakancslisták manapság szinte bármit tartalmazhatnak: egzotikus nyaralásokat, ambiciózus karrierterveket, pénzügyi célokat, új képességek elsajátítását, önfejlesztést, sportolást, komfortzónából kimozdító élményeket, félelmek legyőzését, különleges és általános tevékenységeket.

Bakancslista: de akkor mi is a cél?

Peterson a Psychology Todaynak írt cikkében a bakancslisták pozitív aspektusaira és árnyoldalaira világít rá a pozitív pszichológia szemszögéből. A tudós szerint a bakancslista célja, hogy emlékezetessé tegye az életünket, így összefüggésbe hozható Daniel Kahneman csúcs-vég hatás elméletével. A csúcs-vég hatás elmélet szerint alapvetően két tényező befolyásolja az emlékezést, amikor pozitívan vagy negatívan minősítünk egy múltban történt eseményt: az esemény legintenzívebb pillanata, vagyis a csúcsélmény, valamint a legutolsó mozzanat. Kutatások kimutatták, hogy sok más tényező mellett például az esemény időtartama is irreleváns az emlékek feldolgozása szempontjából (ezt a jelenséget duration neglectnek nevezi a szakirodalom).

A bakancslista tehát felfogható csúcsélmények gyűjteményeként, ami strukturálja az emlékezést, de akár az értelmes élet ideáljának megvalósítására irányuló kísérletként is értelmezhető.

A pozitív pszichológia szerint az értelmes élet az egyéni célok, értékek és képességek tudatos megélésén alapul, ami hozzájárul a belső elégedettséghez, valamint a tartós boldogsághoz. A kiteljesedett élet alapját olyan tevékenységek és kapcsolatok jelentik, amelyek összhangban vannak az egyén képességeivel és értékeivel, illetve az egyéni érdekeken túlmutató, közösségi célokat is szolgálnak.

Peterson kritikaként fogalmazza meg, hogy a közösségi érdeket szolgáló aspektus már alig jellemző; a bakancslisták többsége csak egyéni célokra fókuszál. A célállítás is átalakult: a nagy léptékű és ambiciózus tervek helyett sokszor súlytalan semmiségek szerepelnek a listán pl. egy nap, amikor nem csinálok semmit. Ezzel akár vitába is szállhatunk, és feltehetjük a kérdést, hogy miért is kellene mindig jelentőségteljes célokat kitűznünk? A mindennapi robotolásban sokszor éppen az egyszerű dolgokra, tevékenységekre nem jut idő: átélni a pillanatot, ellazulni, érzékszerveinkkel felfogni a világot, észrevenni és megtapasztalni környezetünk jelenségeit.

Peterson problémaként emeli ki, hogy sokak számára a féktelen élményhalmozás és versenyzés vált a bakancslista mozgatórugójává, ami így elveszíti lényegét. Az egymást túllicitáló, adrenalinfüggő kalandorok célja, hogy minél rövidebb idő alatt minél több pontot kihúzhassanak a rendszerint extrém vágyakat sorjázó bakancslistáról, amivel majd a közösségi platformokon henceghetnek. Ez a fajta bakancslista-függőség kétségtelenül egészségtelen méreteket ölthet. Ha azt tapasztaljuk magunkon, hogy csak a bakancslistán rögzített célok kötik le gondolatainkat, remegve várjuk, hogy kihúzhassuk a lista következő pontját, miközben életünk más területeit elhanyagoljuk, akkor ideje felülvizsgálnunk hozzáállásunkat, és emlékeztetni rá magunkat, hogy nem ez a fontos, a bakancslista nem erről szól.

A bakancslista lényege, hogy számunkra valóban fontos célokat találjunk, amelyek segítenek értelmesebb és teljesebb életet élni.

Motivációnkat kideríthetjük úgy is, ha feltesszük magunknak a kérdést, hogy vajon akkor is vezetnénk-e bakancslistát, ha senkinek nem beszélhetnénk/nem posztolhatnánk róla.

Őszi „mindfulness” bakancslista

Ha kedvet kaptál, állíts össze magadnak egy őszi bakancslistát, ami segít értelemmel és örömmel megtölteni a borongós napokat. Ehhez adunk néhány ötletet – szemezgess kedvedre tippjeinkből, és bővítsd tetszés szerint a listád!

#1 Sétálj az őszi erdőben: a természethez való kapcsolódás és a séta kombinációja segít visszanyerni lelki egyensúlyunkat.

#2 Aludj el az esőcseppek kopogására: az alvást segítő applikációk terjedése nem véletlen, hiszen digitális világunkban jelentősen megnőtt az alvásproblémákkal küzdők száma. Ősszel ezekre sokszor nincs is szükség, hiszen álomba ringat az eső hangja.

#3 Töltődj fel az őszi íz- és illatélményekkel: az ősz elhalmoz minket ízekkel és illatokkal: sült gesztenye, almás pite, sütőtök, fahéj, forralt bor – hogy csak néhányat említsünk –, amelyek felcsigázzák érzékszerveinket. Kóstolj lassan, próbáld elraktározni magadban az ízek és illatok emlékeit főzés-sütés közben!

#4 Nézz lélekemelő filmeket: az őszi esték tökéletes kísérője egy-egy elgondolkodtató, lélekemelő film.

#5 Olvass el egy könyvet: az esti kuckózáshoz egy könyv lehet a legjobb társaság. Válaszd azt a könyvet az olvasásra váró könyvkupacból, amelyikre a legkíváncsibb vagy!

#6 Faragj töklámpást: a tökfaragás nemcsak szuper szórakoztató tevékenység, hanem közösségi élmény is, amit a családoddal, pároddal és barátaiddal közösen végezhetsz.

#7 Beszélgess, lelkizz egy baráttal: egy hangulatos presszó vagy kocsma miliőjében, egy-egy pohár melengető forralt bor vagy forró csoki felett fejtegethetitek az élet értelmét.

#8 Társasjátékozz: a hűvös esték egyik legnépszerűbb szórakozása a társasjátékozás. A közös játékélmény erősíti a kapcsolatokat, és javítja a hangulatot.

#9 Feküdj le este 9-kor, és aludd ki végre magad: korán lefeküdni sokak számára kihívás. Ha úgy érzed, az utóbbi időben felhalmozódott benned a fáradtság, légy szigorú magadhoz, és feküdj le szokatlanul korán. (Nem baj, ha nem tudsz rögtön elaludni.)

#10 Ne csinálj semmit: ez egy érvényes bakancslistás pont, ami különösen neked szól, ha alapból nehezen engeded meg magadnak, hogy csak úgy pihenj. Nem kell mindig produktívnak lenni – jelölj ki néhány órát, amikor lelkiismeret-furdalás nélkül nem csinálsz semmit!