„A precíz, már-már kényszeres vendéglátó, a híres festőnő, a szorongó anyuka és a nagymenő vállalkozó” – így írhatnánk le a négy főszereplőjét az Egykutya című magyar filmnek, ami első pillantásra egy feszült kamaradráma: négy régi barát hosszú évek után újra találkozik egy viharos éjszakán. Valójában azonban sokkal mélyebb rétegek húzódnak meg a történetek mögött. A film olyan lelki folyamatokat mozgat meg – traumát, elhallgatott sérelmeket, identitásválságot –, amelyek mindannyiunk számára ismerősek lehetnek.

Deák Kristóf, Oscar-díjas magyar filmrendező alkotását tekintettük meg, valamint megkérdeztük Tenki Dalma színésznőt, milyen érzés volt Vica szerepét megformálni.

Pszichológusként nemcsak a cselekmény, hanem az emberi reakciók, védekező mechanizmusok és belső konfliktusok felől is érdemes ránézni erre a történetre. Az Egykutya különleges lehetőséget kínál:

mintha egyetlen éjszaka alatt végignéznénk egy csoportterápiás folyamat kicsinyített modelljét.

A film különlegessége, hogy egy sokszor játszott színházi darab átdolgozását láthatjuk a filmvásznon. Volt szerencsém mindkét formájában megtekinteni az alkotást. Másként, de mindkettő „ütött". Az élő színházi forma nagyon intim és bensőséges, valóban érezni lehet a színészeket. A filmváltozatban pedig a zene és a vágások terelik erőteljesen a néző érzelmeit.

Cikkünkből kiderül:

  1. Hogyan készült Vica szerepére Tenki Dalma színésznő?
  2. Hogyan küzdhetünk meg a traumáinkkal?
  3. Milyen elnyomott részeikkel küzdenek az Egykutya film szereplői?

A történet kerete: egy este, ami nem hagy elbújni

A film egyetlen éjszaka történéseit követi: Patika, a házigazda meghívja korábbi egyetemi szobatársait – Vicát, Nórát és Hondát – egy baráti vacsorára. A kezdeti udvariasság azonban hamar átfordul feszült konfrontációkba. A falak között megjelennek: régi barátságok kimondatlan törései, elfojtott harag, kettétört életek, be nem vallott bűntudat és a felnőtté válás nehéz „veszteséglistája”. A film így válik egyszerre életút- és kapcsolati traumák lenyomatává, miközben megmutatja, hogyan törhetnek felszínre olyan tartalmak, amelyeket évekig igyekeztünk „bedobozolni”.

Balra Tenki Dalma (Vica) színésznő, jobbra Kovács-Kacsur Adrienn pszichológus (Fotó: Tiborcz Benedek)

Volt-e konkrét jelenet, ami különösen megterhelő vagy emlékezetes volt számodra?

Tenki Dalma: Megterhelő az első nap első jelenete volt leginkább: van egy pánikrohama Vicának a filmben, amikor nem bírja tartani tovább a „minden rendben" álarcot, és kirohan a társaságból a fürdőszobába. Igazából ez volt az első forgatási nap első jelenete; ez lehetett volna ijesztő színészként, de én – azt hiszem – örültem neki. Leginkább azért, mert nagyon mélyre kellett nyúlnom már első nap, és ez elindította számomra és a stáb számára is a forgatást. Minden jelenetnél a legnehezebb az volt, amikor többször kellett megcsinálni őket. Mivel én rengeteget improvizálok ebben a szerepben, erre nekem nagyon kellett figyelnem, hogy nyomokban tartalmazza az előző felvételt.

A szereplők mint lelki funkciók – pszichodinamikai megközelítés

A négy karakter nem csupán négy külön sors. Pszichológiai értelemben mindegyikük egy belső működésmódot, egyfajta archetípust képvisel. Az Egykutya karakterei négy eltérő, mégis egymást kiegészítő módon mutatják be, hogyan reagálhatunk a múltban elszenvedett sérülésekre. Mindegyikük egy-egy tipikus pszichés működésmódot jelenít meg: a sebzett gyermeki éntől a szerepkonfliktuson át a szabadság és kötődés dilemmájáig.

1. Patika – a „sebzett gyermek” és az elfojtott trauma hordozója

Patika (Döbrösi Laura) személyisége érzelmileg túlfűtött, néha szélsőséges és kiszámíthatatlan. Viselkedése jól illeszkedik a korai kötődési sérülések vagy feldolgozatlan trauma tünetképéhez. A barátok összegyűjtése valójában egy öntudatlan reparatív próbálkozás: újra szeretné írni azt, ami egykor fájdalmasan rögzült. Ez a jelenség gyakori a traumatikus kapcsolati élmények után.

Kommunikációjában több elhárító mechanizmus is tetten érhető:

  1. passzív-agresszív hozzáállás,
  2. projekció (saját érzéseinek másokra vetítése),
  3. szarkazmus (mint védelem a sérülékenység ellen).

Patika tehát azt a belső, sérült énrészt testesíti meg, ami mindannyiunkban ott szólal meg, amikor a világot nem biztonságosnak, hanem fenyegetőnek érzékeljük. Patika életútját és identitásfejlődését nehezítette, hogy édesanyját ápolta egészen fiatal kora óta. Édesanyja halála után tudott a régmúltja felé fordulni.

2. Vica – identitásvesztés, szerepkonfliktus és a túlzott alkalmazkodás

Vica (Tenki Dalma) két gyermek édesanyjaként a hétköznapok mókuskerekében egyre jobban eltávolodik régi önmagától. Élete három identitáselem között feszül:

  1. lojalitás a fiatalkori énjéhez,
  2. az anyaszerep felelősségei,
  3. kapcsolati megfelelés és kötődési szükségletek.

A pszichodinamikus megközelítés szerint erős nála az introjekció: kritikátlanul viszi tovább a családból hozott mintákat, elvárásokat anélkül, hogy saját igényeit mérlegelné. Gyakran racionalizál olyan mondatokkal, mint például: „Így alakult…” vagy „Most ez van…”, amelyek az önvédelem eszközei. Fő dilemmája az önazonosság megőrzése a „jó anya–jó partner–jó ember” szerepek között egyensúlyozva.

Vica karaktere megmutatja, mennyire elveszíthetjük az identitásunkat az anyaságban (Fotó: Tiborcz Benedek)

3. Nóra – szabadságvágy és az elfojtott kötődési igény kettőssége

Nóra (Bakonyi Alexa) a független, autonóm nő látszatát kelti, de belső világában ott munkál a kötődéstől való félelem. Ez a pszichológiai mintázat tipikus elkerülő kötődés, amelyet a környezet gyakran tévesen erőként vagy „szabadságszeretetként” értelmez.

Működésében megjelenik:

  1. intellektualizálás (az érzések helyett eszmék mögé bújik),
  2. iróniába csomagolt sérülékenység,
  3. tudatos konfliktuskerülés.

Nóra a modern identitáskeresés kettősségét jeleníti meg: a határtalan szabadság ára gyakran a magány, a védekezés pedig az érzelmi távolságtartás.

4. Honda – teljesítménykényszer, ál-én és a megfelelés csapdája

Honda (Tóth Károly) számára a siker, pénz és státusz a külső megerősítés legfontosabb forrásai, miközben belső önértékelése rendkívül törékeny. Analitikus szempontból működése az úgynevezett „ál-én” (false self) jelenségéhez hasonlítható:

egy látszólag magabiztos, jól funkcionáló külső mögött bizonytalanságok és önértékelési hiátusok húzódnak meg.

Elhárító mechanizmusai jól felismerhetők:

  1. tagadás: „Jól vagyok, minden rendben”,
  2. acting out: impulzív; érzelmi feszültségét túlzó cselekedetekben vezeti le,
  3. deflektálás: humorral vagy cinikus megjegyzésekkel tereli el a figyelmet a belső érzésekről.

Honda figurája azt mutatja, hogyan rejthető el a belső bizonytalanság a tökéletesség álarca mögé.

Hogyan dolgoztál együtt a rendezővel a karakter belső fejlődésének megmutatásán?

Tenki Dalma: A 13 nap forgatást megelőzte 13 nap próba. Ez nagyon nagy szerencse volt. Kellett a forgatás sűrű menetéhez, hogy pontosan tudjuk, mikor hova kell állni kameramozgással, és természetesen fontos volt azzal is tisztában lennünk, hogy mikor mit játszunk. Kristóf személyében pedig egy iszonyatosan kedves és nyitott embert ismertem meg, aki mindenben segítette a munkámat.

Bakonyi Alexa, Döbrösi Laura, Tóth Károly és Tenki Dalma az Egykutya című film egyik jelenetében (Fotó és kiemelt fotó: ACG Reklámügynökség)

Használtál-e bármilyen pszichológiai vagy kreatív technikát a szerep elmélyítésére (pl. naplóírás, improvizáció, karakternapló)?

T. D.: Nem szoktam. De Vica esetében van egy öt éve teleírt szövegkönyvem a színpadi előadás miatt, amit azért sokszor átlapoztam, illetve mentettem át jegyzeteket a forgatókönyvbe. De nem nagyképűen azt mondanám: mivel ezt a szerepet én keltettem életre – hiszen ősbemutató –, és én csináltam egy élő embert egy megírt személyből, így azt gondolom, kívülről-belülről ismerem.

A csoport mint terápiás tér

A film dinamikája meglepően hasonló egy pszichodráma vagy csoportterápia folyamatához, amely így írható le:

  1. Felmelegedés: kínos udvariasság, felszíni témafelvetések.
  2. Konfrontáció: múltbeli sérelmek felszakadása.
  3. Katarzis: érzelmi kirobbanások, szerepek újrajátszása.
  4. Integráció: csillapodás, megértés, új nézőpontok.

A film épp attól erős, hogy mindez spontán módon jelenik meg – miközben pontosan mutatja, hogyan töri át a védőfalakat egy olyan helyzet, amelyben már „nem lehet tovább hallgatni”.

Mi történik, ha nem dolgozzuk fel a múltat?

Az Egykutya című film erősen rávilágít arra, hogy a feldolgozatlan trauma soha nem marad következmények nélkül. A múlt elfojtása, „dobozban tartása” hosszú távon komoly pszichés terhet jelent. A fájdalmas élmények ilyenkor nem tűnnek el – csupán háttérbe szorulnak, és csendben tovább dolgoznak bennünk, míg egy feszült helyzet vagy egy külső esemény újra elő nem hívja őket.

A feldolgozatlan trauma hatásai sokrétűek lehetnek:

  1. fokozott szorongás, állandó készenléti állapot;
  2. a kapcsolatok romlása, érzelmi elérhetetlenség vagy túlzott reakciók;
  3. torzult kommunikáció és félreértések;
  4. csökkenő önértékelés, szégyen- vagy bűntudatérzés;
  5. testi tünetek, például alvászavar, feszültség, fájdalmak;
  6. hosszú távon depresszió, kiégés vagy krízishelyzet kialakulása.

A film világosan bemutatja:

a múlt nem múlik el attól, hogy nem nézünk rá.

Az elfojtott emlékek sokszor ott maradnak a tudattalan peremén, készen arra, hogy egy váratlan élethelyzetben – egy családi konfliktusban, egy veszteségben vagy akár egy viharos éjszakán – újraéledjenek. A valódi gyógyulás ezért csak a tudatos feldolgozás útján indulhat el.

Mit szeretnél, hogy a nézők hazavigyenek Vica történetéből?

T. D.: Leginkább azt, hogy merjenek gyengék lenni, eltörni néha, és aztán merjenek erősek lenni, és összeszedni magukat a kis darabkákból. Mert Vica megtanított engem is, hogy képesek vagyunk rá.

Vica karakterének két gyermeke van a filmben, te most várod az első gyermekedet a való életben. Milyen megélni a várandósságot ebből a szempontból?

T. D.: Mármint abból a szempontból, hogy már játszottam anyát színpadon meg filmben is? Igazából semmilyen plusz dolog nincs egyelőre, majd akkor lesz bizonyára változás, amikor már teljes valójában velünk lesz a kisbabánk, és majd anyaként játszani a régi szerepeket – na, az biztos különleges élmény lesz!

Mit gondolsz, miért fontos ma beszélni a szerepkonfliktusokról és a feldolgozatlan múlt traumáiról a filmekben?

T. D.: Ha valamiről érdemes beszélni filmekben, akkor ez az. Nem mondom, hogy nincs szükség musicalekre vagy vígjátékokra, mert dehogynem, én is imádom őket és fogyasztom is. De azt gondolom, egy ilyen típusú film, mint az Egykutya, kuriózum, amiben van humor és van mélység, traumafeldolgozás, négy különböző karakter négy különböző sorssal és generációs problémákkal… Szóval, ha valamiről érdemes beszélni, az ez.

Feldolgozási lehetőségek – több út is létezik

Traumák, múltbeli sérülések esetén számos terápiás út lehetséges. Nincs egyetlen üdvözítő megoldás: mindenkinek azt a módszert érdemes választania, ami leginkább illik hozzá. A szakemberek segíthetnek megtalálni azt a módszert, ami a lehető legjobban működik az adott személy számára.

  1. EMDR-terápia: A traumatikus élmények újrafeldolgozását segíti, különösen erős érzelmi lenyomatok esetén.
  2. Pszichoanalízis, pszichodinamikus terápia: A mélyebb rétegek, gyermekkori minták, belső konfliktusok feltárására alkalmas.
  3. Test- és mozgásterápiák: A trauma sokszor a testben reked. A mozgás és testtudat segíthet a blokkok oldásában.
  4. Pszichodráma: A film dramaturgiai jellege miatt különösen releváns – a szerepek újrajátszásával megnevezhetővé és átélhetővé válnak a korábban elfojtott érzések.
  5. Csoportterápia: Segít megérteni, hogyan hatunk másokra, és hogyan ismételjük meg a régi mintákat.

A film mint tükör

Az Egykutya nem csupán egy film, hanem egy érzékeny projektív felület. Megmutatja, milyen az, amikor a múlt visszatér és teret követel magának. A karakterek küzdelmein keresztül saját konfliktusainkra, félelmeinkre és feldolgozatlan részeinkre ismerhetünk rá.

A történet arra emlékeztet, hogy a trauma kapcsolati térben keletkezik – és gyakran ott is gyógyul. A feldolgozásnak sok útja van. A legfontosabb, hogy mindenki megtalálja a hozzá illőt.

Mindenképp nézzétek meg!

Moretti Magdolna (2022). Legbelül… traumák és gyógyulás egy életíven át. Medicina Kiadó.

Anna Freud (1994). Az én és az elhárító mechanizmusok. Animula Kft.