Visszatérő kínos pillanataink, avagy mi is az a „cringe attack”?

Előfordult már, hogy a zuhany alatt eszedbe jutott egy kínos esemény, ami régebben történt veled? Esetleg vásárlás közben játszódott le teljesen váratlanul a lelki szemeid előtt az a kellemetlen szituáció, amit évek óta próbálsz elfelejteni? Régmúlt emlékek, melyek a semmiből bukkannak fel az elmédben? Ha igen a válaszod, akkor te már találkoztál a „cringe attack” jelenségével, amely nem más, mint egy kellemetlen emlékre adott fizikai reakció.

A „cringe attack” nem egy hivatalos pszichológiai megnevezés, mégis rengeteg emberre hatással van, mindenkivel megtörténhet, egyetemesnek és univerzálisnak tekinthető. Főképp olyan eseményeket hoz felszínre, amelyek során igen kínosan vagy zavarban éreztük magunkat, legyen szó egy közelmúltban történt szituációról vagy akár egy sok évvel ezelőttiről. Az emlékbetörések során általában egyfajta fizikai reakciót is tapasztalhatunk, bizonyos szintű kényelmetlenséget érezhetünk a testünkben. Mindez azért történhet, mert az emlékezetünk visszarepít minket az adott esemény idejére, és visszahozza annak kellemetlen érzéseit vagy érzelmeit. A megjelenő érzékszervi és érzelmi részletek pedig olyan érzést kelthetnek, mintha az emlék a jelenben történne.

Cikkünkből kiderül:

1. Mit jelent a "cringe attack" elnevezés?
2. Mi okozhatja ezeket a kellemetlen visszaemlékezéseket?
3. Mit tehetünk ellenük?

Mielőtt megijednénk, ezek az élmények teljesen normálisak, és nem minősülnek rendellenességnek, az azonban biztos, hogy erőteljes hatással lehetnek a hangulatunkra vagy akár az önbizalmunkra is. Az intenzitásuk egyénenként eltérő lehet: néhányan enyhe kellemetlenségként élik meg, míg másoknak súlyos szorongást okozhatnak.

Mi okozza ezeket a kellemetlen emlékbetöréseket?

A negatív torzítás elve kulcsfontosságú lehet, ha a kellemetlen emlékbetörésekről beszélünk. Ez egy evolúciós tulajdonságunk, amely által jobban észrevesszük a negatív dolgokat, mint a pozitívakat. Ez a hajlam arra késztet minket, hogy könnyebben felidézzük a rossz tapasztalatainkat – amelyek intenzívebben is befolyásolnak minket –, mint a jókat. Ez a dinamika a létfenntartásunkat és túlélésünket szolgálja, hiszen a negatív tapasztalatok gyakran veszélyt és fenyegetést jelezhetnek, ha tehát ezekre emlékszünk, vagy ezeken gondolkozunk, az segíthet minket abban, hogy a jövőben elkerülhessük a hasonló fenyegetéseket.

Szintén gyakori tapasztalás, hogy minél kevésbé akarunk tudomást venni egy emlékről, minél kevésbé akarunk vele foglalkozni, annál valószínűbb, hogy előkerül. Emlékezzünk csak a feladatra, amelyben azt kérik tőlünk, hogy ne gondoljunk az elefántra. Egyértelműen csak az elefántra fogunk tudni gondolni. Így van ez a kellemetlen emlékeinkkel is. Minél inkább el akarjuk nyomni őket, annál nagyobb a valószínűsége, hogy egy váratlan pillanatban felbukkannak.

A téma kapcsán a ruminációról – vagyis a rágódásról – is fontos szót ejtenünk, amely során újra és újra visszatérünk ugyanahhoz a problémához, dilemmához, ugyanazon gondolatok örvényébe kerülünk, amelyek valamilyen formában felkavaróak számunkra. Amellett, hogy ez a tevékenység jelentős szorongást, olykor akár depressziót is okozhat, a rágódás során általában nem találunk valódi megoldást a problémánkra.

Ezen pszichológiai jelenségek összegzése után talán már könnyebben érthető, hogy miért okozhat kellemetlen perceket a múltról szóló emlékeink felbukkanása, hogy miért lehetnek olykor nyomasztóak ezek az emlékbetörések.

De mit tehetünk ellenük?

Mesélj róluk valakinek!

Ahogy a nehézségeinkről általában, úgy a kínos visszaemlékezéseinkről is érdemes beszélnünk valakivel, aki értő figyelemmel meghallgat minket és támogatást nyújthat. Ezeket a megalázó emlékeket szégyenteljesnek vagy akár fájdalmasnak érezzük, ami arra sarkallhat minket, hogy mélyen eltemessük magunkban, és eltitkoljuk mindenki elől. Azonban felettébb felszabadító lehet a megosztása egy olyan személlyel, aki nem ítélkezik felettünk, aki átérzi a problémánk súlyát, és biztosít minket a támogatásáról. A társunk jelenlétével és megértésével enyhítheti vagy akár teljesen meg is szüntetheti az emlékbetörés okozta szorongásunkat.

Idézd fel a teljes egészet!

Az emlékbetörések hajlamosak a legszégyenteljesebb, legkínosabb pillanatainkat felidézni, azonban arról, hogy mi történt előtte vagy utána, már nem szól az agyunk által generált film. Amikor sokkos állapotba kerülünk egy-egy hirtelen beugró emlékfoszlány miatt, próbáljunk kontextust adni neki. Gondoljuk végig a teljes eseménysorozatot, azt, hogy mi történt az ominózus élmény előtt vagy után, idézzük fel a környezetet, és próbáljunk valami pozitív részletet találni a megalázó helyzetben. Ez az ok–okozati gondolkozás segít eltávolodni, kicsit kívülről szemlélni a történteket, általa talán objektívebb megfigyelővé válhatunk, ez pedig segíthet függetleníteni magunkat a múltbéli helyzettől, vagy az akkor megjelenő érzéseinktől. Ahelyett tehát, hogy a kellemetlen aspektuson rágódnánk, idézzük fel azokat a részeket, amelyek nem váltottak ki érzelmi reakciót, ez segíthet az esemény hatékonyabb feldolgozásában.

Bocsáss meg magadnak!

A „cringe attack” jelenség különösen gyakori lehet azoknál a személyeknél, akik hajlamosak arra, hogy kritikusak legyenek saját magukkal és a viselkedésükkel szemben. Hibázni azonban teljesen természetes és emberi dolog! Habár a múlt megalázó pillanatai hatalmas kövekként nehezedhetnek a vállunkra, fontos tudatosítanunk, hogy a hibáink, a kínos emlékeink nem határoznak meg minket. Ezek az emberi tapasztalataink részét képezik, és éppen ezért mindenkivel előfordulnak. De mi megválaszthatjuk a narratívánkat, és sajnálkozás helyett lehetünk együttérzőek magunkkal szemben, vagy épp levonhatjuk a tanulságot a történtekből. Keretezzük újra a történetünket! Engedjük meg magunknak a lehetőséget a hibázásra, és arra, hogy megélhessük az emberi tapasztalatok teljes skáláját – talán ez is segítségünkre lehet a fejlődésben.

Egészen biztos, hogy nem tudunk megszabadulni az élet minden szorongásától, azonban segíthetjük a saját helyzetünket, ha olykor igyekszünk könyörületesnek lenni magunkhoz. Azzal, ha nem ítélkezünk keményen önmagunk felett, másoknak is példát mutathatunk arra nézve, hogy hogyan bánjanak velünk, illetve saját magukkal – ezáltal pedig talán egy kicsit nyitottabb és elfogadóbb világot teremthetünk magunk körül.