Az énvédő mechanizmusokról – Barátok vagy ellenségek?

Az énvédő mechanizmusok olyan magatartási mintázatok, amelyeket arra használunk, hogy megküzdjünk bizonyos kellemetlen érzésekkel, gondolatokkal vagy eseményekkel. Az elfojtás, tagadás, reakcióképzés, valamint a többi mechanizmus látszólag segíthet a nyugtalanító érzelmek medrében navigálni, hosszú távon azonban önsorsrontó mintázatokká alakulhatnak.

Az énvédő mechanizmusok koncepciója Sigmund Freud pszichoanalitikus és lánya, Anna Freud munkásságából eredeztethető. Ezek a mechanizmusok értelmezhetőek olyan pszichológiai stratégiákként, amelyekkel megvédjük önmagunkat az én számára kínos és fenyegető élményektől, amilyenek például a szégyen és a bűntudat. Mindez azonban nem tudatos folyamat, és általában nem realizáljuk, amikor éppen alkalmazzuk ezeket.

Az énvédő mechanizmusok természetes részei a pszichológiai fejlődésnek. Ezek a stratégiák azonban sok esetben ártalmasak lehetnek kapcsolatainkra nézve, illetve gátolhatnak minket a céljaink elérésében. Éppen ezért ahhoz, hogy minél tudatosabbak legyünk a hétköznapokban és a kapcsolatainkban, rendkívül fontos, hogy megértsük az énvédő mechanizmusok hátterét és működését.

Cikkünkből kiderül:

1. Hogyan működnek az énvédő mechanizmusok?
2. Melyek a leggyakoribb fajtái?
3. Minden esetben egészségtelen működésmód jelei?

Hogyan működnek pontosan az énvédő mechanizmusok?

Sigmund Freud személyiségmodelljében az ego (én) jelöli azt a részt, amelyik racionális közvetítőként működik, és kapcsolatban áll a külvilággal és a személyiséggel. Feladata a kettő közti egyensúly megteremtése. Freud azonban két másik személyiségrészt is azonosít. Az Id (ösztön-én) tartalmazza az ösztönöket és a tudattalan minőségeket. A vágyak, ösztönök és szükségletek beteljesítésére törekszik anélkül, hogy figyelembe venné a társadalmi helytállóságot és a moralitást. Freud szerint a Superego az a része a személyiségünknek, amelyik az egót az erkölcsök és normák szerinti viselkedésre ösztönzi. Tartalmazza azokat az értékeket, erkölcsöket, moralitást, amelyeket a szüleinktől, családtagjainktól és a társadalomtól sajátítottunk el.

Freud úgy vélte, hogy az olyan kellemetlen belső élmények, mint például a szorongás esetén az elhárító mechanizmusok segítik megvédeni az egót az id, a superego, valamint a valóság hármasának harcaitól. Mi történik, ha az ego nem bír megküzdeni ösztöntörekvéseivel, a saját erkölcsi normáival és a valóság korlátaival? Ekkor jelentkezik a szorongás, ami értelmezhető az ego felé tett jelzésként, miszerint a dolgok nem úgy haladnak, ahogyan kellene. Erre adott reakcióként az ego valamilyen elhárító mechanizmust alkalmaz, hogy csökkentse a belső harc elviselhetetlenségét.

Melyek a leggyakoribb elhárító mechanizmusok?

Regresszió

Amikor egy számunkra szorongást keltő élethelyzettel találkozunk, például előadást kell tartanunk nagyközönség előtt, könnyen lehet, hogy egy olyan megküzdéshez folyamodunk, amellyel nem tudatosan egy korábbi életszakaszba menekülünk. Ennek megnyilvánulásaként lehet, hogy kisgyermekeknek szóló mesefilmekhez térünk vissza, vagy elővesszük kedvenc régi plüssünket, és azzal alszunk. A gyermekeknél ez a fajta védekezési mechanizmus úgy érhető tetten, hogy egy korábbi életszakaszbeli sajátsághoz térnek vissza, például ágybavizelnek, ha már rég szobatiszták, vagy az ujjukat szopják. Ez jellemzően olyankor fordul elő, ha valamilyen jelentős fokú stressz éri őket, például veszteség vagy traumatikus élmény. 

Reakcióképzés

A reakcióképzés során felismerjük a saját belső feszítő érzelmeinket, azonban mégis ezekkel ellentétes módon viselkedünk. Jóllehet meglehetősen zavar bennünket, hogy nem minket, hanem egy munkatársunkat tüntettek ki az előléptetéssel, mégis látványos ünneplésbe kezdünk. Nagy mosollyal gratulálunk a kollégának, és még ajándékot is veszünk neki. De miért teszünk így? Freud azzal magyarázza a reakcióképzést, hogy általa elrejtjük valódi érzelmeinket – amelyeket elfogadhatatlannak tartunk.

Eltolás 

Amikor a frusztrációink és az agressziónk kiélése a társas normák vagy a saját erkölcseink miatt nem megengedett, olyankor eltoláshoz (átvitelhez) folyamodhatunk. Ez egy olyan énvédő mechanizmus, amely során kevésbé fenyegető embereken/ élőlényeken/ tárgyakon éljük ki a bennünk felgyülemlett feszültséget. Például ha a felettesünk bőszített fel bennünket – mivel felé nem tudjuk kifejezni –, valaki máson vezetjük le indulatainkat (pl. házastárs, gyermekek, társállat). Annak ellenére, hogy nem ők okoztak bosszúságot, mégis úgy találhatjuk, hogy feléjük csatornázni a bennünk halmozódó mérget kevésbé kockázatos, mintha a főnökünkkel keverednénk konfliktusba. Ez a fajta énvédő mechanizmus súlyos kárt tud okozni a személy környezetében.

Elnyomás

A fájdalmas emlékeink, kellemetlen érzelmeink és gondolataink felzaklathatnak. Ez olykor annyira elviselhetetlen lehet, hogy nem szeretnénk szembenézni velük. Ehelyett inkább azt választjuk, hogy elnyomjuk őket, talán még azt is reméljük, hogy végleg megfeledkezünk róluk.

A gondolatelnyomási stratégiák azonban rendszerint kudarcba fulladnak, hiszen minél nagyobb küzdelmet vívunk az elnyomásért, ironikus módon csak még több figyelmet szentelünk az adott kellemetlen tapasztalatnak.

Intellektualizáció

Egy érzelmileg erősen megterhelő helyzetben – például ha megszűnik a munkaviszonyunk, vagy súlyos kimenetelű betegséggel diagnosztizálnak bennünket – kísérletet tehetünk arra, hogy elkerüljük a minket érő stresszt úgy, hogy érzelmi távolságot tartunk. Megpróbáljuk „leválasztani” az érzelmeinket, és pusztán a tényekre koncentrálunk.

Racionalizáció

A racionalizáció során a számunkra elfogadhatatlan viselkedést vagy érzelmeket igyekszünk racionálisan és logikusan megmagyarázni. Ezáltal mepróbáljuk igazolni döntéseink helyességét, és még ha nem is vagyunk elégedettek velük, tényekkel igyekszünk meggyőzni magunkat.

Projekció

Amikor projektálunk, saját belső, számunkra elfogadhatatlan tulajdonságainkat vagy érzéseinket másokra vetítjük. Például lehet, hogy a párunk baráti társasága erős ellenszenvet kelt bennünk. Ez az érzés azonban fenyegető lehet a kapcsolatunk és az énünk számára, így nem tudatosan hihetjük úgy, hogy valójában ők nem kedvelnek bennünket. A projekció révén megengedjük vágyaink és késztetéseink megélését anélkül, hogy az ego ezt felismerné, és végső soron csökkenhet a szorongásunk.

Mindez persze nem tudatos folyamat.

Tagadás / Elutasítás

Az egyik legsűrűbben előforduló énvédő mechanizmus az elutasítás. Nem tudatosan alkalmazzuk olyan szituációk során, amikor nem fogadjuk el a valóság tényeit. A tagadás során nem veszünk tudomást bizonyos külső eseményekről vagy körülményekről annak érdekében, hogy ne kelljen átélni az adott helyzet érzelmi lenyomatát.

Szublimáció

A szublimáció folyamán a számunkra elfogadhatatlan élményeinket olyan módon csatornázzuk, hogy az társadalmilag elfogadhatóvá váljon. Gyakori formája a különféle műalkotások készítése. Lehetséges, hogy intenzív dühöt érzünk valamelyik szülőnk iránt, és ennek a haragnak az átélését nem engedhetjük meg magunknak. Ehelyett írunk egy olyan regényt, amelyben az egyik szereplő kifejezi saját felindultságát a szülei iránt.

Freud szerint a szublimáció a kellemetlen tapasztalatokkal való megküzdés magas formája.

Az elhárító mechanizmusok egészségtelen pszichére utalnak?

Az énvédő mechanizmusok eredendően nem károsak – segíthetnek navigálni a kellemetlen érzelmek medrében. Ugyanakkor könnyen beláthatjuk, hogy önsorsrontó mintázattá alakulhatnak, és némelyik – pl. az átvitel – nemcsak az énvédő mechanizmust alkalmazó személy, hanem környezete számára is kifejezetten problémás lehet.

Habár az énvédő mechanizmusok rendszerint nem érik el a tudatosság küszöbét, ez nem jelenti azt, hogy ne változtathatnánk rajtuk. Mára a különféle terápiás iskolák széles palettáján tengernyi evidenciaalapú, hatékony módszer létezik arra, hogy rugalmasabban viszonyuljunk a negatív belső érzelmeinkhez. Az újhullámos kognitív viselkedésterápiák, például a sématerápia, az elfogadás és elköteleződés terápia vagy mindfulnessalapú stresszredukciós terápia kifejezetten eredményes megküzdési technikákat javasolnak.