Hogyan birkózzunk meg a bántó kritikával?

A legtöbbünknek nem esik jól, ha kritikával illetik, nem mindig kellemes, ha a személyünket, tevékenységünket, teljesítményünket bírálják. Vannak azonban olyanok, akik az összeomlás helyett igyekeznek az őket ért kritikát elraktározni és beépíteni a működésmódjukba. Persze fontos tudnunk, hogy kritika és kritika között is van különbség, nem mindegy, hogy milyen indíttatásból adunk visszajelzést másoknak. Cikkünkben arra keressük a választ, hogyan tudjuk méltóságteljesen fogadni a minket ért kritikát.

A kritika az életünk szerves része, kezdve attól, hogy édesanyánk megkérdezi, miért ezt a ruhát vettük fel a családi ünnepségre, egészen addig, hogy a közösségi médiában való posztjainkat miként ítélik meg. Életünk minden szakaszában jelen lesz, nem tudjuk elkerülni, azt azonban meghatározhatjuk, hogy miként reagálunk rá.

Cikkünkből kiderül:

1. Melyek a minket ért kritikák kezelésének lépései?
2. Mit tehetünk, ha rosszindulatú kritikával illetnek?
3. Mely reakciókat érdemes elkerülni?

Sokszor előfordul, hogy mi magunk kérünk visszajelzést a tevékenységünkről, a teljesítményünkről vagy épp önmagunkról, hiszen szeretnénk tudni, hogy – kívülállóként, esetleg egy olyan személyként, aki több ismerettel rendelkezik az adott témáról – hogyan is nézhet ki a munkánk. Akadnak azonban olyan helyzetek is, amikor nem kérjük, vagy épp nem vagyunk felkészülve rá, mégis ránk zúdul a kritika.

A kritika pedig kétélű fegyver:

segítségként is funkcionálhat, amely fejlődési potenciált rejthet, de rosszindulatból is fakadhat, melynek célja a másik lealacsonyítása, megbántása, nem beszélve arról, hogy az irigységünk is kifejezésre kerülhet ezzel az eszközzel.

Akármilyen célból is fakadjon a kritika, sokszor nehezünkre eshet kezelni, és ez alól az sem feltétlen kivétel, ha tudjuk, hogy a másik segítő szándékkal minősített minket. Akár a munkahelyi eredményünket, akár az életünk bármely területén való helytállásunkat kérdőjelezik meg, gyakran előtörnek a negatív érzéseink: szégyen, düh, szomorúság.

Az első lépések

Ha kritika ér minket, fontos lehet, hogy megfontoljuk az alábbi kérdéseket, végigmenjünk az alábbi lépéseken, tudatosítsuk, hogy mi dönthetünk arról, miképp is reagálunk.

Ne vegyük rögtön magunkra az elhangzottakat!

Hagyjunk időt arra, hogy helyre tehessük a gondolatainkat, és feldolgozzuk az érzelmeinket!

Ha szükséges, kérjünk időt a kritika feldolgozására vagy épp több információt, hogy megértsük a helyzetet! Nem elhanyagolandó lépés az sem, hogy eldöntsük: építő jellegű, konstruktív visszajelzést kaptunk vagy mérgező kritikát? Tartalmaz-e a minket ért minősítés értékes meglátásokat, megfontolni való változtatásokat, amelyek valóban segíthetnek a fejlődésünkben?

Magaddal is tisztázd!

Kezdetben fontos átgondolnunk, hogy mely tökéletlenségeinkkel nincsen bajunk, és melyeken szeretnénk változtatni. Mivel vagyunk rendben, és min dolgozunk még? Ez a lépés segíthet abban, hogy kevésbé legyünk érzékenyek arra, ha egy másik személy rámutat az aktuális „hibáinkra”. Lehetővé teszi, hogy meglássuk, még ha mások véleményt is mondanak rólunk, nem feltétlenül kell idomulnunk az elképzeléseikhez vagy védekeznünk.

Ne védekezz!

Ha észrevesszük, hogy valaki rosszindulatúan kritizál minket, kerüljük a védekezést! Ez a fajta reakció bizonytalanságot mutat, sok esetben pedig agresszívnek tűnhetünk általa. Ne hibáztassunk másokat sem azért, hogy megmagyarázzuk, miért nem mi vagyunk a hibásak! Előremutatóbb lehet, ha megpróbáljuk megérteni a kritizáló mögöttes érzelmeit vagy indítékait.

Állíts határokat!

Előfordul, hogy az életünkben jelen lévő személyekkel szemben meg kell húznunk bizonyos határokat. Megkérhetjük őket – ha kell, akár többször is –, hogy próbáljanak másképp visszajelzést adni, ne a sértő kritizálás legyen a cél, hanem a konstruktív útmutatás. Kifejezhetjük, hogy megértettük, min kell dolgoznunk, de az már nem jelent segítséget, ha minden adandó alkalommal emlékeztetnek minket az adott nehézségünkre.

Nem konstruktív!

Persze előfordulhat, hogy az előbbi határállítás nem jár sikerrel, hogy nem tisztelik a döntésünket, hogy ugyanúgy folytatódik a bántó viselkedésmód.

Ha az embert állandóan igazságtalanul kritizálják, az jelentős mértékű dühöt szülhet.

A haszontalan, pontatlan és sértő kritizálás pedig az önbizalmunk leépüléséhez vezethet. Akár a kudarcunkat szorgalmazzák, akár a segítő szándék ölt ilyen félrecsúszott formát, érdemes tisztázni, hogy az érkező kritika nem feltétlen minket minősít. Az alábbiakban felsorolunk néhány tippet, amely segíthet abban, hogy könnyebben kezeljük az ilyen jellegű, nem feltétlenül konstruktív kritikákat.

1. Mi lehet mögötte?

Ha valakitől dühös kritika érkezik felénk, fontos észben tartanunk, hogy a düh mindig valamire reagál. Előfordulhat, hogy a kritizáló megbántva érzi magát, fél, bűntudatot, esetleg szégyent él meg, és ilyen formában juttatja kifejezésre. Ha megpróbálunk a felszín alá látni, és megérteni, hogy miből fakad a kritizálónk dühe, talán könnyebben tudunk majd együttérezni vele, ezáltal meglátni azt, hogy a minket ért minősítés nem feltétlen rólunk, sokkal inkább az ő érzéseiről szól. Persze lehet, hogy a mi viselkedésünk is szerepet játszott abban, ami kiváltotta a kritikát, és ha ezt észrevesszük, máris közelebb kerülhetünk a konfliktus megoldásához.

2. Belső béke?

Kritika esetén – akár a családtagjainktól, akár barátainktól, munkatársainktól vagy épp ismeretlenektől érkezik – sokszor nehéz megőrizni a nyugalmunkat. Konfrontációként, a személyünk elleni támadásként élhetjük meg az ilyen helyzeteket, hiszen felszínre hozza az elégedetlenség érzését, ami táptalaja lehet a dühünknek. A düh azonban a legtöbbször nem jó tanácsadó, a kifejezése pedig tovább ronthat a helyzeten, nem segít párbeszédet kialakítani, nem szorgalmazza egymás megértését. Ha kritika esetén megpróbálunk egy mély lélegzetet venni, nyugodtak és kiegyensúlyozottak maradni, akkor az agyunkat elárasztó düh nem foszt meg minket a logikus és objektív gondolkodás lehetőségétől. Nem beszélve arról, hogy a kritizálónk célja talán pont az agresszív reakciónk kiváltása, talán épp azt reméli, hogy feldühíthet minket.

3. Beszélgessünk?

Ha képesek vagyunk megőrizni a nyugalmunkat, és nem csapunk át szélsőségesen érzelmes verziónkba, az meglepheti a kritizálónkat, és lehetővé teszi, hogy talán ő is elgondolkodjon a szavain.

Ha nem a düh vezérel minket, akár beszélgetést is kezdeményezhetünk a témáról, kitérhetünk a saját nézőpontunkra, és megismerhetjük a másik szándékait is.

Ezzel szemben, ha figyelmen kívül hagyjuk a kritizálónk mondandóját, rögtön védekezésbe vagy épp támadásba kapcsolunk át, sokkal kevesebb az esélye annak, hogy meghallgasson vagy megértsen minket.

Életünk elkerülhetetlen velejárója, hogy néha kritikában részesülünk. Azonban mi dönthetjük el, miként tekintünk ezekre a visszajelzésekre. Hagyjuk, hogy csökkentsék az önbizalmunkat, alámerülünk és önsajnáltatásba kezdünk, vagy tudatosan végiggondoljuk, hogy érvényes lehet-e ránk a minősítés, milyen indíttatásból fakadhat, és fontos-e vele érdemben foglalkoznunk? Ha pedig arra jutunk, hogy érdemes lehet a megfontolásra,

tekinthetünk remek lehetőségként is rájuk, amelyek segítségével fejlődhetünk, és önmagunk még jobb verziójává válhatunk.

Ráadásul az ilyen szituációk lehetőségként szolgálhatnak a konfliktuskezelés, az asszertív kommunikáció vagy akár a különböző kapcsolati mechanizmusok gyakorlására is.