Barátság az exszel: érett döntés vagy önbecsapás?

„Legyünk csak barátok!” – hangzik el a szakítások klasszikus mondata. Elsőre talán jó megoldásnak tűnhet, hiszen így nem veszítjük el teljesen a másikat. A párkapcsolati minőségből a barátságba való átlépés viszont nem hirtelen következik be: a mentális átállás mellett egy érzelmi transzformációnak is kell történnie. Kihívás lehet barátként viszonyulni ahhoz, akihez egykor szerelemmel kötődtünk. Éppen ezért érdemes feltenni a kérdést: tényleg működhet ez, vagy csak nehéz elengedni a másikat, és ezért próbáljuk „barátságnak” nevezni azt, ami valójában még annál több?

Sokszor a „maradjunk barátok” inkább egy megnyugtató mondat, mintsem valódi döntés. Segít enyhíteni a szakítás fájdalmát, mert úgy érezzük, nem veszítjük el teljesen a másikat. Közben viszont az érzések még ott vannak, és könnyen összezavarhatnak: egyik nap barátként beszélgetünk, másnap pedig újra előjön a hiány vagy a remény. Ilyenkor a barátság nem tiszta helyzet, hanem inkább egy félúton ragadt kapcsolat.

Nem ritka, hogy az egyik fél még reménykedik a folytatásban, miközben a másik már továbblépett – ez pedig könnyen egyenlőtlen és fájdalmas helyzetet teremt. Ráadásul amíg ebben a bizonytalan állapotban maradunk, az új kapcsolatok felé való nyitás is nehezebbé válhat, hiszen érzelmileg még nem zártuk le igazán a múltat.

Cikkünkből kiderül:

1. Miért lehet rossz ötlet az exünkkel való barátkozás?
2. Hogyan befolyásolja kötődésünk az exhez való visszatérést?
3. Miért fordul elő gyakrabban a jelenség kisebbségi, kirekesztett, beilleszkedési nehézséggel küzdő személyeknél?
4. Milyen kérdéseket érdemes őszintén végiggondolnod magadban, mielőtt visszatérnél az exhez?

A barátság evolúciós szerepe

A barátság az emberi interperszonális kapcsolatok egyik alapvető formája, amely általában az összetartozás érzését, valamint az élet értelmének vagy céljának megélését erősíti.

Evolúciós pszichológiai szempontból különösen fontos szerepe volt, hiszen a barátságok elősegítették az együttműködő szövetségek kialakulását, ami növelte az egyének túlélési esélyeit.

Az emberek a barátságok révén anyagi és társas erőforrásokat – például információt, támogatást vagy védelmet – cserélhettek. A barátságok hatása a mindennapokban is jól érzékelhető: egy 2023-as kutatás szerint azok, akiknek legalább egy közeli barátjuk van, nagyobb életelégedettségről és erősebb önértékelésről számoltak be.

De vajon ugyanez igaz akkor is, ha a barátunk a volt romantikus partnerünk, azaz az exünk? A válasz: nem. Bár a szakirodalomban

számos kutatás foglalkozik a különnemű barátságokkal, az expartnerrel való barátság külön kategóriát képez.

Ezekben a kapcsolatokban a múltbéli romantikus kötődés emléke egyaránt hordozhat biztonságot és konfliktust. Pont ennek következtében az ilyen barátságok gyakran összetettebb érzelmi dinamikát mutatnak: a kölcsönös támogatás és intimitás mellett előfordulhat féltékenység vagy érzelmi változékonyság, ezért nem feltétlenül tükrözik a „hagyományos” barátság előnyeit.

Szakítás utáni barátságok

„Legyünk csak barátok!” – hangzik el a jól ismert mondat a szakításoknál, legyen szó egy friss szakításról vagy akár egy korábbi exhez való visszatérésről.

A kutatások szerint az emberek többsége legalább egy volt partnerével baráti kapcsolatban marad.

Sőt, egy 2011-es vizsgálatban a résztvevők több mint fele, közel 60%-a számolt be ilyen jellegű barátságról. Az eredményekből látható, hogy ezen kapcsolatok eléggé gyakoriak, viszont olyan érzelmi terheket hordoznak, amelyek megnehezíthetik a lezárást és az egyéni továbblépést, így nem járulnak hozzá a hosszú távú jólléthez.

Önismeretileg fontos megértenünk, hogy mi az az érzés vagy élmény, ami visszavezet egy korábbi partnerhez,

ugyanis ez segíthet felismerni, hogy valódi kötődésről, megszokásról vagy éppen a magány elkerüléséről van szó.

Kötődésünk meghatározza az exhez való visszatérést

John Bowlby – neves pszichoanalitikus képzettségű orvos, a kötődéselmélet megalkotója – elméletében

a szülő és a gyermek közötti szeretetkapcsolat kialakulását és minőségét vizsgálta.

Bowlby kutatásai szerint a kötődési stílusunk életünk első három évében alakul ki. Ebben az időszakban a szüleink reakcióiból választ kapunk már olyan fontos kérdésekre, mint például: Bízhatunk-e másokban?; Számíthatunk-e rájuk, ha baj van?; Mennyire vagyunk képesek alakítani kapcsolatainkat?; Mennyire érezzük magunkat értékesnek a kapcsolatokban? Mivel ezen a „szemüvegen” keresztül tanuljuk meg látni a világot, ez lesz az a belső modellünk, amely automatikusan is fenntartja magát. Így

tudattalanul olyan baráti és párkapcsolatokat választunk, vagy úgy alakítjuk meglévő kapcsolatainkat, hogy azok illeszkedjenek a korai tapasztalatokból kialakult mintához.

Bowlby elméletében összesen 3 kötődési stílust azonosított:

1. Biztonságos kötődés: kialakulása esetén a gondozó (általában: szülő) érzékeny a gyermek jelzéseire és válaszkész. Ennek következtében a gyermek a biztos szeretetkapcsolat védelmében fedezi fel a környezetét; megviseli a gondozó távolléte, de megnyugszik, ha visszatér hozzá. 
2. Szorongó kötődés: kialakulásánál a gondozó viselkedése kiszámíthatatlan, hangulatvezérelt. Amennyiben jó kedve van, érzékeny és válaszkész a gyermek jelzéseire, amennyiben viszont rossz a hangulata, ezekre nem tud odafigyelni. Emiatt a gyermek folyamatosan szorongóan monitorozza gondozója viselkedését. Keresi a közelségét, de nem tud megnyugodni tőle, gyakran az ölben csapkod, rugdos, bömböl – így fejezi ki, hogy dühös.
3. Elkerülő kötődés: a gondozó elutasító, ellenséges, igyekszik letörni a gyerek akaratát, nem próbál alkalmazkodni a gyermek igényeihez, csak saját elképzeléseit követve bánik vele. Következésképpen a gyermek igyekszik elkerülni a gondozóval való kapcsolódást. Inkább csak a környezet felderítésével foglalkozik, olykor az idegennel is barátságosabb, mint a gondozóval. Nyálminta elemzés alapján megállapítható azonban, hogy ő is szorong, csak megtanulta viselkedéses szinten produkálni az önállóságot.

Ezen kötődési stílusaink határozzák meg tehát a viselkedésünket egy párkapcsolatban. Egy 2016-os kutatás rámutat, hogy

az elkerülő kötődésű egyének hajlamosak távolságot tartani romantikus kapcsolataikban,

kevésbé osztják meg érzéseiket, és alacsonyabb bizalomról és elégedettségről számolnak be.

A szorongó kötődésűek a visszautasítástól és az elhagyástól tartanak, fokozottan érzékenyek a szeretet elvesztésének jeleire,

és nehezebben szabályozzák érzelmeiket. A biztonságosan kötődő személyek ezzel szemben tartósabb és kielégítőbb kapcsolatokat alakítanak ki, valamint jobb érzelemszabályozással rendelkeznek. 

A kutatók azt is megfigyelték, hogy

az elkerülő kötődésű egyének nagyobb valószínűséggel kezdeményezhetnek szakítást,

mint a másik két kötődési típus, ami az elkerülő viselkedésükből adódik. Ugyanakkor ezt nem nyílt érzelmi konfrontációval teszik, hanem inkább „távolról” intézik, például kerülik a konfliktust, nem vállalják a nehéz beszélgetést, hanem lassan, érzelmileg távolodnak el a másiktól. Ezzel szemben

a szorongó kötődésűek a szakítás után gyakran olyan érzelemszabályozó stratégiákat alkalmaznak, amelyek célja a barátság fenntartása vagy a kapcsolat újraindítása,

így számukra különösen fontos lehet, hogy a kötelék az exükkel megmaradjon. Gyakran mondják, hogy nehéz számukra elveszíteni valakit, akit értékesnek tartanak, még akkor is, ha a kapcsolatban őket utasították el.

Nők vagy férfiak térnek vissza gyakrabban az exhez?

A kutatókat az is érdekelte, hogy a kötődési stíluson kívül milyen további tényezők befolyásolhatják az exhez való visszatérést. Egy 2014-es kutatás arról számolt be, hogy a vizsgálatban részt vevő

nőkre jellemzőbb volt az exhez való visszatérés (67%), mint a vizsgálatban részt vevő férfiakra (59,9%).

A személyiségjegyek vonatkozásában: azok, akik extravertáltak és barátságosak, valamint jól kezelik a konfliktusokat – például figyelnek a másik érzéseire, kompromisszumot keresnek –, szintén nagyobb eséllyel maradnak barátok exükkel a szakítás után. Egy 2005-ös kutatás pedig hetero- és homoszexuális személyeket hasonlított össze a téma kapcsán, ahol azt találták, hogy

a melegek és leszbikusok magasabb szintű kapcsolattartást mutattak szakítás után is,

amit a szerzők azzal magyaráztak, hogy a társadalmi homofóbia és diszkrimináció erősíti a közösségi összetartást, ami ebben az esetben az expartnerek között is erősebb kapcsolatot eredményez. Ez arra is utal, hogy más csoportoknál – például azoknál, akik külföldre költözve szegregációval, beilleszkedési nehézségekkel vagy diszkriminációval szembesülnek – a szakítást követően hasonlóan erős maradhat a volt partnerrel való kapcsolattartás.

Miért lehet rossz ötlet az exünkkel való barátkozás?

Amikor felmerül az exszel való barátkozás gondolata, gyakran hitetjük el magunkkal, hogy képesek vagyunk magunk mögött hagyni minden korábbi romantikus kötődést, és tiszta baráti kapcsolatot kialakítani. A valóságban azonban ez szinte lehetetlen, hiszen

az érzéseinknek nem tudjuk egyik napról a másikra megparancsolni, hogy szűnjenek meg egy olyan valaki iránt, akihez mélyen kötődünk.

Például hiába próbál valaki barátként beszélgetni a volt partnerével, egy kedves üzenet vagy egy váratlan találkozás könnyen előhozhat régi emlékeket, érzelmeket, féltékenységet vagy fájdalmat, így már bele is kerülünk az érzelmi szenvedés ördögi körébe. Sőt, egy szakítás utáni baráti kapcsolatba való belépés gyakran tovább rontja a pszichés állapotot, mert a szakítással járó érzelmi törés folyamatosan újra triggerelődik. Ezen felül,

ha valaki a szakítás után baráti viszonyban marad az exével, ami akár „barátság extrákkal” formát is ölthet, az gyakran megakadályozza az érzelmi lezárást.

Mivel a kapcsolat bizonyos elemei tovább élnek, az illető könnyen benne ragadhat ebben a köztes állapotban, és nem lesz motivált új párt keresni sokszor még akkor sem, ha a kapcsolat valójában nem is elégíti ki a valódi érzelmi szükségleteit.

Mielőtt felvetnéd az exeddel a barátság lehetőségét, van néhány kérdés, amit érdemes őszintén végiggondolnod magadban. Ezek segítenek feltárni a valódi motivációidat, és ha a válaszaidból úgy tűnik, hogy inkább a múltba kapaszkodsz, rámutatnak, hogy érdemes lehet lezárni ezt a lehetőséget.

Tedd fel magadnak az alábbi kérdéseket, és válaszolj rájuk őszintén:

1. Tényleg barátként tekintek rá, vagy a „barátság” csak ürügy arra, hogy ne kelljen elengednem?
2. Megszűntek már bennem a romantikus érzések, vagy még reménykedem valamiben?
3. Valóban ő hiányzik, vagy inkább az az érzés, amit mellette megéltem (közelség, biztonság)?
4. Valóban ő hiányzik, vagy inkább a vele való szex?
5. Hogyan reagálnék, ha ő új párkapcsolatba kezdene?
6. Valóban hozzá ragaszkodom, vagy inkább a magány elkerülése és a megszokás vezérel?
7. Milyen érzéseket vált ki belőlem most a vele való kapcsolat (nyugalmat vagy inkább feszültséget)?
8. Képes lennék határokat tartani (pl. nincs fizikai vagy érzelmi közelség)?
9. Segítene ez a kapcsolat a továbblépésben, vagy inkább visszatartana?
10. Ő is ugyanazt érti a „barátság” alatt, mint én?
11. Az tart mellette, hogy vele minden ismerős és kiszámítható, így elkerülhető a párkeresés bizonytalansága?
12. Ha őszinte vagyok magamhoz: ez tényleg jó nekem hosszú távon?

Bár az exszel való barátkozás csábító gondolatnak tűnhet, a valóság gyakran más: a múlt érzelmei és kötődései tovább élnek, még akkor is, ha próbáljuk barátságként kezelni a kapcsolatot.

A továbblépéshez önismeretre, bátorságra és néha külső támogatásra van szükség:

egy pszichológus segíthet rálátni, mi az, amit valóban érdemes elengedni, és hogyan lehet érzelmileg felszabadulni. Csak így nyílik lehetőség arra, hogy ne a múlt árnyékában éljünk, hanem valódi, egészséges kapcsolatokban találjunk új örömöt és biztonságot.