Az emberiség történetében sajnos nem egyedülálló eset a politikai személyek, híres emberek, sztárok megtámadása, a velük szemben elkövetett erőszak. Ilyen szempontból a Trump elleni merénylet sem lóg ki a sorból. De hogyan védekeznek a prominens személyek a lehetséges támadások ellen? Kik és milyen indíttatásból esküsznek fel a védelmükre? Milyen kvalitásokkal rendelkeznek a hivatásos testőrök? 

A politikai erőszak manapság már egészen másképp hat az emberekre, mint a múltban, hiszen a közösségi média és a felgyorsult információáramlás rendkívül szemléletesen és nagyon hamar juttatja el az ilyen jellegű híreket is az otthonainkba. A korábbi tragédiáktól eltérően Trump esete elképesztő mértékű médiavisszhangot váltott ki,

amelyet az embereknek szinte valós időben kellett feldolgozni.

Képek, videók, hanganyagok – minden rendelkezésünkre állt ahhoz, hogy tájékozódni tudjunk az esetről. Sőt, akár akkor is szembe találhattuk magunkat egy-egy képpel – ahol Trump arcán vér folyik –, ha nem is akartuk, vagy épp nem voltunk rá felkészülve.

A közösségi média fejlődése kollektív traumákhoz vezethet,

hiszen a nyomasztó pszichológiai hatásokat már nemcsak a szemtanúk élik át, hanem azok is, akik az online képeken vagy videókon keresztül vannak kitéve az eseményeknek. Bizonyos tanulmányok szerint az ilyen jellegű médiafogyasztás magasabb szintű akut stresszhez vezethet, mint a támadásoknak való közvetlen, személyes kitettség.

Cikkünkből kiderül:

  • Mit okoz a média fejlődése a merényletek szempontjából?
  • Milyen előnyökkel járhat mások védelme?
  • Milyen kvalitásokkal kell rendelkeznie egy testőrnek?

Ha mi is tájékozódtunk az Amerikában történtekről, akkor a lövöldözést megörökítő videókon pontosan láthattuk, ahogy Trump testőrei egy szempillantás alatt reagálnak, és saját testükkel védik a „főnöküket”. A testőrök szigorú mentális képzésen vesznek részt, hogy felkészüljenek a stresszhelyzetekre, amelyekkel munkájuk során találkozhatnak. Nemcsak fizikailag kell ugyanis alkalmasnak lenniük, hanem olyan mentális és pszichológiai felkészültség birtokában kell legyenek, amely lehetővé teszi számukra, hogy minden helyzetben nyugodtak tudjanak maradni, és a lehető leggyorsabban a legjobb döntést tudják meghozni. Ehhez fokozott éberségre és nagyfokú koncentrációra van szükség, továbbá jó helyzetfelismerő képességre, és arra, hogy nyomás alatt is tudjanak teljesíteni.

Miért lesz valakiből testőr?

Miért akarná bárki is az életét adni a „főnökéért”? Ki vállal önszántából olyan munkát, amely során megsérülhet, amely során folyamatos stressznek van kitéve? Van, akit a veszély éltet?

A testőri munka valóban kockázatos, és jelentős kihívásokat tartogat, azonban sok pozitívummal is járhat. Tisztességes fizetés, semmi unalom. Ha valaki szereti a kalandot, szívesen foglalkozik emberekkel, és nem veti meg az utazást, ez a szakma akár szimpatikus választásnak is tűnhet. Nem beszélve a tudatról, hogy valakit megvédhetsz a különböző fenyegetésektől és károktól, ezzel jelentős változást hozva az életébe, és bizonyos esetekben akár életmentő szerepbe is kerülhetsz. Általában a kalandvágyó, altruista, elkötelezett vagy épp adrenalinfüggő személyek részesítik előnyben ezt az életutat. De az alapvető személyiségjegyeken túl vajon milyen tulajdonságokra lehet szükség ahhoz, hogy valaki jól végezhesse ezt a munkát?

Mentális felkészültség

A testőrök mentális ereje és egyedülálló pszichológiai felkészültsége elengedhetetlen ahhoz, hogy a szakmájukban kiemelkedő teljesítményt nyújtsanak. Ők a felelősek a biztonsági előírások betartásának biztosításáért, a vészhelyzetekben való gyors cselekvésért, a nyugalom helyreállításáért. Hosszú ideig kell ébernek maradniuk, gyors és racionális döntéseket kell hozniuk gyakran stresszes körülmények között. Ahhoz, hogy mindezt hatékonyan tegyék, és jelentős stresszhelyzetben is magasan tudjanak funkcionálni, kiemelten fontos, hogy kiegyensúlyozott mentális állapotban legyenek.

Stresszkezelés

Az, hogy egy testőr hogyan reagál stresszhelyzetben, munkájának egyik kulcsfontosságú aspektusa. A higgadtság megőrzésének képessége nagy feszültséggel járó helyzetekben, a racionális gondolkozásra való törekvés a kihívásos időkben, az ön- és mások megnyugtatásának képessége akár életeket is menthet.

Döntéshozatal, kockázatértékelés és alkalmazkodókészség

Azonnali beavatkozás vagy várakozás? Cselekvés, megfigyelés vagy meghúzódás? Az ilyen jellegű kérdések megválaszolása adott esetekben életeket menthet. Mi a legjobb megoldás? Mi lehet a legcélravezetőbb cselekvési mód? Mik a potenciális veszélyek? A testőrök által meghozott döntések elsimíthatják vagy épp tovább eszkalálhatják a problémákat. Óriási felelősség és jelentős mentális munka, amelyet gyakran a másodpercek töredéke alatt kell kivitelezni. Képesnek kell lenniük az új környezetek gyors felmérésére, a potenciális fenyegetések értékelésére és a biztonsági protokollok megfelelő kiigazítására. A rugalmasság és a gyors gondolkodás képessége kritikus tulajdonságok a szakmában.

Kommunikáció és konfliktuskezelés

Az erőszak és a káosz elkerülése céljából létfontosságú lehet a gyors és pontos kommunikáció. Az információk megfelelő időben történő és szükség esetén meggyőző átadása szintén fontos feladata egy testőrnek. Ahogy a megfelelő konfliktuskezelés is. A konfrontáció elhárítása és a biztonság garantálása ugyanis nem csak fizikai síkon történhet. Éppen ezért nem árt, ha a testőrök a társas közegben is hamar felismerik a lehetőségeiket, és fejlett, illetve hatékony szociális képességekkel rendelkeznek, hiszen ez gyakran legalább olyan fontos lehet, mint a fizikai felkészültségük.

Érzelemfelismerés, empátia

A jó emberismeret jelentősen megkönnyítheti a testőrök munkáját. Az emberek érzelmeinek és perspektíváinak feltérképezése és megértése gyorsíthatja és leegyszerűsítheti a döntéshozatalt és a megfelelő módszer megválasztását, vagy akár a konfliktusos helyzetek humánus kezelésében és a harmonikus környezet fenntartásában is segítségükre lehet.

Lojalitás

Nem utolsósorban a testőröknek lojalitással és elkötelezettséggel kell fordulniuk az ügyfeleik irányába. Ez a mély kötődés a bizalom, a kockázatok közös megértése révén alakulhat ki, és jó motivációként szolgálhat arra, hogy mindent megtegyenek a rájuk bízottak biztonsága érdekében.

A testőrök munkája a mentális kiegyensúlyozottság, az alkalmazkodóképesség és a rendíthetetlen elkötelezettség összetett játéka. Ez az egyedülálló gondolkodásmód teszi lehetővé számukra, hogy alkalmazkodni tudjanak ebben a mások védelmét szolgáló, kihívásokkal teli szakmában. Szerepük összetettsége miatt nemcsak a fizikai, hanem a mentális és pszichológiai állapotuk is jelentősen meghatározza a mindennapjaikat. Munkájuk során mind a kiképzésük, mind az intuíciójuk szerepet játszhat a gyors döntéshozatalban. Az ösztönös ítélőképességük, a megszerzett tudásuk és készségeik kombinálásával tudnak hatékonyan reagálni a különböző forgatókönyvekre.

Holman, E. A., Garfin, D. R., & Silver, R. C. (2014). Media's role in broadcasting acute stress following the Boston Marathon bombings. Proceedings of the National Academy of Sciences of the United States of America, 111(1), 93–98. https://doi.org/10.1073/pnas.1316265110