"Dehát megmentettek téged!" – Mégis gyászol a családból kiemelt gyermek

A gyászfeldolgozás jellegzetes szakaszai megjelennek válás, vetélés vagy épp egy szoros baráti kapcsolat megszakadása után. Ezt figyelték meg a családjukból kiemelt gyermekek esetében is, akikben közös a veszteség élménye. Miért nem tud azonnal örülni egy gyermek, ha megmenekül a mélyszegénységből vagy a bántalmazó szüleitől? A válasz egyszerű: gyászol.

Már több írásunkban is foglalkoztunk az örökbefogadás, a családjukból kiemelt gyermekek gyakori és szembetűnő pszichés reakcióval. Szülőként, nevelőszülőként, pedagógusként, vagy épp kívülállóként akkor tudjunk ezeket helyesen kezelni, ha képesek vagyunk ezek mögé látni. A halál és a gyász témakörében Elisabeth Kübler-Ross elmélete számít alapnak. A következőkben a gyász öt szakaszát járjuk végig, arra törekedve, hogy megértsük azokat a lelki síkon zajló folyamatokat, amelyeket ezek a gyermekek magukban hordoznak.

1. A tagadás szakasza

Mit jelent a gyász első szakasza ebben az esetben? A tagadásban lévő gyermeken olyan, jól megfigyelhető cselekvéseket vehet észre a gondozó, minthogy a gyermekotthonba vagy a nevelőszülőkhöz való megérkezése után huzamosabb ideig nem akar kicsomagolni, visszahúzódik, nem vesz részt a közös programokon.

E mögött az áll, hogy nem tudja elfogadni az új élethelyzetet, a változást, amely az addigi életét kettészakította. De sok esetben a vér szerinti szülő is megerősítheti benne azt, hogy ez csak ideiglenes állapot, még visszafordulhatnak a dolgok, hazaköltözhet. Gyakoriak az olyan mondatok, mint

„Csak pár hét, és már jövök is érted!”.

Ezek gyakran csak bíztatások a vér szerinti szülő részéről, a gyerekben mégis hamis reményt keltenek.

2. A regresszió szakasza

Először is határozzuk meg, hogy mit is jelent a regresszió fogalma? Röviden: visszaesést. Ilyenkor a gyermek visszacsúszik egy korábbi fejlődési szakaszba.

Azt is mondhatnánk, hogy behúzza a féket, lassítást kér, hogy fel tudjon zárkózni. 

De ha belegondolunk ez egy teljesen normális reakció a részéről, hiszen nem tud lépést tartani az őt érő változásokkal.

Hogyan nézhet ki egy ilyen regresszív állapot? Például úgy, hogy egy öt-hat éves gyermek ismét az ujját kezdi szopni, bepisil, gügyögni kezd. Egy 13 évesnél pedig előfordulhat, hogy a kortársak helyett folyamatosan a nála jóval kisebbekkel játszik vagy nem akar elmozdulni a kicsiknek szóló mesefilmek elől.

A gyermeknek ezek önnyugtató stratégiát jelentenek. Mivel nincs elég énereje, önbizalma ahhoz, hogy szembenézzen az őt érő változásokkal, olyan viselkedéssel próbál jelezni, ami kisebb korában már bevált és amely után gondoskodtak róla. Általában ezek tudattalan védekezések a részéről.

3. Az agresszió szakasza

Ezeknél a gyermekeknél a visszaesés fázisa után gyakran figyelhetünk meg agressziót a kortársak, a tárgyak vagy épp önmaguk ellen. Ez ismét egy megküzdési formaként értelmezhető. Itt már felszínre törnek az érzelmek, csakhogy düh formájában. Gyakran előfordul az is, hogy önmagukat hibáztatják. Olyan kérdésekkel küzdenek, mint

„Miért épp én? Miért pont most? Miért ide kerültem? Mi rosszat csináltam?”

4. A depresszió szakasza

A depressziót mentális zavarként tartjuk számon. Furán hangozhat, de ebben az esetben ez egy pozitív változás, hiszen a gyermek végre nem tagadja a vele történt eseményeket és mindazt, amit emiatt megél. Ez az a szakasz, amelyben igazán át tudja adni magát az érzelmeinek, a fájdalmának.

5. Az elfogadás szakasza

Az utolsó szakaszt a folyamat céljának is lehetne nevezni. Ha a gyermek elér oda, hogy elfogadja a vele történteket, a tényt, hogy őt idegen emberek kiemelték a családjából, hogy a szülei nem működtek megfelelően, akkor képes lesz arra is, hogy ezt beépítse az életútjába, az identitásába. Hozzá kell tenni a szomorú valóságot, mert a szakemberek tapasztalatai szerint nagyon kevés gyermek jut el idáig, az elfogadás fázisába.

Gyakran előfordul, hogy a gyermek nem megszokott viselkedésére a környezete ellenségesen reagál, nem helyesli, rászól. A családjukat elveszítő gyermekeknek szükségük van a megélt nehézségeik feldolgozására,

ez segít nekik később, hogy újra tudják értelmezni önmagukat.

Ha folyamatosan ki akarjuk mozdítani őket egy olyan gyászfolyamatból, amely természetes reakció a részükről, gyakran csak azt érjük el, hogy belerekednek egy-egy fázisba. Kórosnak számíthat például a hónapokig tartó regresszív viselkedés. Fontos, hogy teret és időt engedjünk nekik arra, hogy el tudják gyászolni a vér szerinti családjukat. Itt a család elgyászolását, mint jövőbeli képet kell érteni, amiben a gyermek mélyen hitt, amely a háttérországa kellett volna legyen. Annak érdekében, hogy a gyermek integrálódni tudjon az új közegbe és a múlt eseményeit fel tudja dolgozni elengedhetetlen, hogy végiglépkedje a gyász szakaszait. Gondozóként talán azzal segíthetünk a legtöbbet, ha felismerjük ezt a folyamatot, meglátjuk a szakaszok közti különbségeket és támogató figyelemmel fordulunk a gyermek felé.