Boldogtalanság vagy elégedetlenség érzése, amikor látszólag mindenünk megvan. Magányérzet annak ellenére, hogy szeretteink körbevesznek minket. Sikertelenség a pártalálásban, kapcsolati problémáink ismétlődése, az önmagunkért való kiállás, igényeink és érzéseink szavakba öntésének nehézsége. Felnőttkorban enyhébb és súlyosabb formában is megnyilvánulhat, ha érzelmileg éretlen szülők mellett nőttünk fel.

Megsértődnek, ha gyerekeik nem engedelmeskednek nekik; hallgatással, elfordulással büntetik őket; rajongást várnak tőlük; mereven ragaszkodnak szerepekhez; nem ismerik el, ha hibát követtek el. A szülők érzelmi éretlensége többféleképpen is megmutatkozhat gyerekeikkel való kapcsolatukban. Gyermekként azonban nem értjük viselkedésük, reakcióik mozgatórugóját, és azt sem tudatosítjuk, hogy nem a mi hibánk, ami történik. Csak érezzük a fájdalmat, bűntudatot, szégyent, dühöt, magányt, a figyelem- és szeretethiányt – azt, hogy nem vagyunk fontosak szüleink számára.

Cikkünkből kiderül:

  1. Melyek az érzelmileg éretlen személyiség jellemzői?
  2. Hogyan nyilvánul meg az érzelmi éretlenség a szülő–gyerek kapcsolatban?
  3. Mi jellemzi az érzelmileg éretlen szülők négy típusát?
  4. Hogyan hathat a gyermekkorra és a felnőtt életre az érzelmileg éretlen szülő melletti felnövekedés?

Az érzelmileg éretlen szülő tulajdonságai

Milyen jellemzőkről ismerhető fel az érzelmileg éretlen személyiség?

  1. Merevség, a különböző vélemények toleranciájának, tiszteletének hiánya: Ha egyszer kialakul a véleményük valamiről, semmi nem tudja meggyőzni őket az ellenkezőjéről, és védekezővé válnak, ha valaki mégis megpróbálkozik vele.
  2. A stresszel való megküzdés nehézsége: Stresszhelyzetekben a valóság tagadása, elferdítése jellemző rájuk; nem vállalnak felelősséget a problémákért; nem ismerik el, ha hibáztak. Az érzelemszabályozással is gondjuk akad; könnyen túlreagálnak dolgokat.
  3. Az érzelmek uralma és az objektivitás hiánya: Azt választják, ami érzelmileg könnyebb. Így hoznak döntéseket is: nem gondolják végig a lehetőségeket. Az érzelmeik fontosabbak az igazságnál.
  4. Az érzelmi fejlődés elakadása: Az érzelmileg éretlen szülők félnek az érzelmektől, és kerülik az intimitást. Nem élnek át összetett, ellentmondásos érzelmeket – helyette azok felszínesek, de intenzívek.
  5. Érzéketlenség és az empátia hiánya: Ha gyermekük boldog vagy izgatott, hajlamosak szkeptikusak vagy elutasítóak lenni. Pédául figyelmeztetik őket, hogy ne reménykedjenek túlságosan, mert csalódni fognak. Nem lehet számítani rájuk, ha gyermeküknek érzelmi támogatásra van szüksége.
  6. Következetlen és egymásnak ellentmondó érzelmi állapotok és viselkedés: Hangulatuktól függően az egyik pillanatban lehetnek elérhetőek, a másikban pedig távolságtartóak. Ez a kiszámíthatatlanság a gyerekek számára nem nyújt biztonságot, stabilitást, hiszen sosem tudhatják, mikor tudnak a szülővel kapcsolódni, és mikor válik újra érzelmileg elérhetetlenné.
  7. Énközpontúság és önmagukkal való megszállottság: Szeretnek a figyelem középpontjában lenni. Saját értékességük megkérdőjelezése miatt foglalkoznak sokat magukkal. Szorongásuk és sebezhetőségük vezérli őket – folyamatosan tartanak attól, hogy kiderül róluk: szerethetetlenek, rosszak, nem elegek. Nem engednek másokat közel magukhoz, ugyanakkor szorongásuknak és félelmeiknek sokszor nincsenek tudatában. Nem bírják elviselni a kritikát, ezért igyekeznek mindenfajta hibát elkerülni. Saját szükségleteik mindig előnyt élveznek mások szükségleteivel szemben. Elvárják másoktól érzelmeik visszatükrözését.
  8. Az önreflexió hiánya: Bár sokat foglalkoznak magukkal, ebből ritkán tanulnak bármit, hiszen céljuk általában nem önmaguk mélyebb megértése. Az önreflexió hiánya miatt nem veszik figyelembe a saját szerepüket a problémák kialakulásában; nem vizsgálják meg saját motivációjukat. Ha pedig nem tudják tagadni felelősségüket, inkább azt hangsúlyozzák, hogy nem akartak fájdalmat okozni.

Az érzelmi éretlenség megnyilvánulása a nevelésben

Az érzelmileg éretlen szülők érzelmileg elérhetetlenek és nem tudnak biztonságérzetet nyújtani gyermekeik számára. Gyakran kiszámíthatatlanok és instabilak: hol bevonódnak a kapcsolatba, hol visszahúzódnak. Típustól is függ, hogy a gyermek közeledésére hogyan reagálnak.

Elvárják a gyerekeiktől, hogy egy adott szerephez illő módon viselkedjenek, mert a szerepek világos, merev szabályokat tartalmaznak, így megkönnyítik számukra a döntéseket, és egyszerűbbé teszik az életüket.

A szülő számára elfogadhatatlan viselkedésre és a szerepből való kilépésre a válasz lehet megszégyenítés, elutasítás, büntetés, bűntudatkeltés. A fájdalom, szomorúság, düh kifejezésére gyakran csak legyintenek; gyerekeik problémáit is elbagatellizálják, nem veszik komolyan. Saját érzelmeik szavakba öntésére képtelenek, ezért „érzelmi fertőzésen" keresztül kommunikálnak. A beszélgetések főleg róluk szólnak: nincs kölcsönösség, és a másik tapasztalatait is arra használják, hogy a saját életükről meséljenek, Jellemző a parentifikáció jelensége: a kapcsolatban tehát a gyerek kerül a szülő szerepébe; ő az, aki támaszt, vigaszt nyújt a szülőnek, nem pedig fordítva.

Az érzelmileg éretlen szülők négy típusa

Közös jellemzőik ellenére az érzelmileg éretlen szülők négy jól elkülöníthető típusba tartoznak, ugyanakkor stresszhelyzetben egy másik típusra jellemző reakciókat is tanúsíthatnak.

Érzelmes szülők

Az ilyen típusú szülőket az érzelmek vezérlik: az egyik pillanatban hirtelen visszahúzódás, a másikban túlzott beavatkozás jellemző rájuk. A leginfantilisabb típus: könnyű felzaklatni apróságokkal, érzelmei gyorsan eszkalálódnak. Kiszámíthatatlan és instabil. Jellemző lehet rá a hangulatingadozás, a manipuláció és a szélsőséges reakciók. Súlyos esetben ezek a szülők valamilyen mentális zavarral is küzdhetnek, például: nárcizmussal, bipoláris vagy borderline személyiségzavarral. Más emberek csak megmentők vagy elhagyók lehetnek számukra, hiszen önmagukra áldozatként tekintenek.

Céltudatos szülők

Ezen szülők esetében nehezebben ismerhető fel az érzelmi éretlenség, mert első ránézésre sokat tesznek gyerekeikért. Folyamatosan elfoglaltak, célvezéreltek. Mindenkitől elvárják, hogy egyetértsenek velük, és hasonló értékeket valljanak, valamint meg vannak győződve róla, hogy tudják, mi a jó másoknak. Kontrollálók és beleavatkoznak gyerekeik életébe, miközben figyelmen kívül hagyják szükségleteiket, vágyaikat és érzéseiket. Kifejezetten büszkék önállóan elért sikereikre, és félnek, hogy gyerekeik szégyent hoznak rájuk.

Passzív szülők

A másik három típushoz képest érzelmileg elérhetőbbek, de ők sem képesek érzelmi biztonságot, támogatást nyújtani gyermekeik számára. Nem állítanak korlátokat, határokat, nem adnak útmutatást. Lehetnek játékosak, szeretnek a gyerekük társaságában lenni, de valódi segítséget, támaszt nem tudnak nyújtani. Konfliktuskerülők: a problémákat hajlamosak a szőnyeg alá söpörni, és úgy tenni, mintha nem léteznének, vagy máskor megtanulnak együtt élni velük ahelyett, hogy megpróbálnák megoldani őket. Passzivitásuk addig terjedhet, hogy nem avatkoznak be akkor sem, ha gyermeküket bántalmazzák. Könnyen elhagyják családjukat, ha lehetőséget látnak egy élvezetesebb életre.

Elutasító szülők

Ezekben a szülőkben van a legkevesebb empátia a négy típus közül. Elkerülik az érzelmi intimitást, nem szívesen töltenek együtt időt senkivel, bármilyen közeledésre elutasítás a válaszuk, és ha valaki tovább próbálkozik, ingerültek és dühösek lesznek – akár a bántalmazásig is elmennek. Mások szükségleteit illetően nincs toleranciájuk. Az egész család „tojáshéjakon lépked körülöttük": az ő igényeiknek, kívánságaiknak próbálnak megfelelni, és nagyon vigyáznak, nehogy magukra vonják a haragját.

Felnőni érzelmileg éretlen szülők gyermekeként

Az érzelmileg éretlen szülők gyerekei számára nem ismeretlen az érzelmi magány. Továbbviszik felnőtt életükbe azt, amit szüleikkel való kapcsolatukból megtanultak, és negatív kép alakulhat ki bennük általánosan a kapcsolatokról. Nem ritka a kapcsolatok teljes kerülése sem, hiszen a szüleikkel való küzdelem annyi energiát elvesz tőlük felnőttkorban is, hogy már nem marad belőle másokra. Ha vannak is kapcsolataik, azok gyakran ismétlik a szüleikkel ismerős forgatókönyvet.

Az érzelmek felismerésének, megnevezésének, kezelésének, valamint az érzelemszabályozásnak a nehézsége is gyakran megfigyelhető. Ez onnan ered, hogy egyes érzelmek kifejezése, megélése gyerekkorukban tiltott volt, és megfelelő mintát sem kaptak szüleiktől az érzelmek kezeléséhez. A motiválatlanság, a depresszió, a kezdeményezőkészség és az önkontroll hiánya, illetve az alacsony önértékelés mind-mind lehetséges következmények. Gyerekként azt tanulják meg, hogy igényeiknek nincs értelme hangot adni, mert a szülőt úgysem érdekli. Az elhagyást, elutasítást könnyen elfogadhatják, hiszen ehhez is hozzászoktak, így természetesnek tűnhet számukra.

A gyerekek kétféleképpen küzdhetnek meg a problémákkal: internalizálják vagy externalizálják azokat, és későbbi kapcsolataikban is ezt a megküzdést alkalmazzák. A megküzdés módja a szülő gyerekre adott reakcióit és a felnőtt gyermek problémáinak jellegét is befolyásolja.

Az internalizálók maguk próbálják megoldani a problémákat, jó önreflexióval rendelkeznek, és igyekeznek tanulni a hibáikból, megérteni, hogy mi miért történik. Felelősséget vállalnak önmagukért és a kapcsolataikért, úgy gondolják, hatásuk van a világra. Miközben alkalmazkodni próbálnak a szüleikhez, hogy szeretetüket elnyerjék, elhiszik és megtanulják azt üzenni a külvilág felé, hogy nekik nincsenek igényeik. Szükségleteiket felnőttként is háttérbe szoríthatják – helyettük mások igényeinek kielégítését tartják szem előtt. Emiatt könnyen kihasználás áldozatává válhatnak.

Nehézségük lehet azzal, hogy segítséget kérjenek és fogadjanak el. Tehernek érezhetik magukat környezetük számára, tarthatnak attól, hogy problémáikat lekicsinylik. A bántalmazó viselkedés annyira természetessé válhat számukra – gyermekkorukból kifolyólag –, hogy úgy gondolhatják, a kapcsolatok velejárója. A kapcsolatokban hajlamosak lehetnek a terhek nagy részét cipelni.

A megküzdés formájától függetlenül a gyerekek gyógyító fantáziákat alakíthatnak ki, amelyek segítenek nekik a túlélésben.

Ezek a történetek arról szólnak, miként kaphatják meg mindazt, amit szüleik nem biztosítanak számukra; hogyan teljesülhetnének a vágyaik, és milyen módon enyhíthetnék a fájdalmukat.

Érzelmileg éretlen szüleink működésének megértése több okból is segítséget jelenthet számunkra. Egyrészt, ha megértjük ezeket az embereket, megérthetjük azt is, hogy gyerekként nem a mi hibánk volt, ami történt, és nem a mi felelősségünk. A megértés segít saját határaink kialakításában, és szüleink határainak elfogadásában. Tudni fogjuk, mire számíthatunk velük kapcsolatban, milyen elvárásokat érdemes támasztanunk velük szemben, mi az, amit meg tudnak adni nekünk, és mi az, amit nem. Így azt is el tudjuk dönteni, hogy mi az, amit hajlandóak vagyunk vállalni a kapcsolatban. Az önreflexió segíthet negatív mintáink felismerésében, megkérdőjelezésében és felülírásában.

Sokszor felnőttként sem egyszerű szüleink hibáival szembenézni – ez azonban saját fejlődésünket szolgálja. Ne feledjük: a cél nem szüleink elítélése, hanem az elengedés, továbblépés, gyógyulásunk elősegítése.

Gibson, L. C. (2017). Érzelmileg éretlen szülők felnőtt gyerekei. Hogyan gyógyíthatjuk meg az elérhetetlen, elutasító vagy én-központú szülők okozta lelki sebeinket? Kulcslyuk Kiadó.