szolgáltatásai
Pszichológiai tanácsadás Online pszichológiai tanácsadásmódszerei
autogén tréning tanácsadásfőbb területei
stresszkezelés konfliktuskezelés család munkahely egészségügy munka pályaválasztás álláskeresés stressz boldogtalanság életvezetés motiváció elakadás Burnout kiégés Időgazdálkodás teljesítmény önfejlesztés önbizalom koncentráció“Hallod, ahogy a szél zörgeti a fát? Így üzen nekünk a természet, hogy álljunk meg egy pillanatra, lélegezzünk és csupán legyünk.”
Ezeket a sorokat James Norbury brit író fogalmazta meg. Ez a gondolat számomra egy olyan igazságot hordoz, amit hajlamosak vagyunk elfelejteni a rohanó mindennapokban. Hiszem, hogy az egészséges élet fontos része, hogy képesek legyünk megtalálni a kapcsolatot önmagunkkal, ehhez pedig képessé kell válnunk a nyugalomra.
Török Ágoston vagyok, pszichológus és relaxációs terapeuta. Okleveles Pszichológusi végzettségemet az ELTE-n, Klinikai és Egészségpszichológiai szakirányon szereztem 2018. februárban. Tanulmányaimat követően egy éven keresztül megváltozott munkaképességű emberek elhelyezkedését támogattam pszichológusként és munkaerőpiaci tanácsadóként. Ezt követően további 3 évig dolgoztam pszichológusként, majd vezető szakértőként egy munkaerőpiaci reintegrációt elősegítő egyesületnél. Munkám során számos nehéz élethelyzettel találkoztam, és ez segített felismerni, hogy az igazán nehéz helyzetekben is létezik megoldás, csak fontos, hogy megfelelő célokat tűzzünk ki magunk elé. A fölöslegesség érzését felválthatja az önbizalom, a belső feszültségek elcsendesíthetők. Gyakran csupán egy kis külső segítség kell a továbblépéshez.
Tanácsadói munkám során fontos számomra, hogy feltárjuk a mindennapi életet nehezítő tényezőket, és tudatosítsuk, milyen belső erőforrásaink és módszereink vannak a bennünket érő stressz és a felmerülő konfliktusok kezelésére. 2018-ban relaxációs terapeuta végzettséget szereztem a Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesületnél, így tanácsadások során előszeretettel tanítom az autogén tréning relaxációs módszert, melyet ha elsajátítunk, képesek lehetünk önmagunk megnyugtatására bármilyen helyzetben.
Néhány kiemelt téma, amivel szívesen foglalkozom: stresszkezelés, konfliktuskezelés, családi-, munkahelyi kapcsolatok, egészségügyi problémák, munka és pályaorientációs kihívások, álláskeresési elakadások.
Hiszem, hogy minden ember számos nehézséggel és kihívással találkozik élete során. Úgy gondolom, a leglényegesebb kérdés az, hogy mit kezdünk ezekkel a helyzetekkel, hogyan oldjuk meg a problémáinkat, illetve merünk-e segítséget kérni.
Semmelweis Egyetem, ÁOK, Klinikai Pszichológia Tanszék
2022 -
Jelenleg a kognitív viselkedésterápia (CBT) módszerének alkalmazásában képződöm. A kognitív viselkedésterápia világszerte a leginkább elterjedt bizonyítékokon alapuló pszichoterápiás irányzat, a legtöbb pszichés probléma esetében elsődlegesen választandó terápiás módszer.
Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület
2017 - 2018
Az Autogén Tréning nevű módszert előszeretettel használom munkám során. Ez a relaxációs technika nagyon hasznos lehet bárki számára, esetleges stresszhelyzetben vagy a mindennapok stressz szintjének csökkentésében.
Eötvös Loránd Tudományegyetem PPK
2015 - 2018
Mesterdiplomámat Klinikai és Egészségpszichológia Szakirányon szereztem. Egyetemi tanulmányaim során megismertem számos elméleti irányzatot, valamint a klinikai munkában is szereztem némi gyakorlatot.
Eötvös Loránd Tudományegyetem PPK
2011 - 2014
Pszichológia alapképzésem során széleskörű ismereteket szereztem a tudományos pszichológia területén.
Munkaerőpacion Maradás Egyesület
2020 - 2021
A projekt szakértőinek ellenőrzése és munkájuk koordinálása. Emellett továbbra is elláttam tanácsadói feladatkörömet.
Munkaerőpacion Maradás Egyesület
2019
Személyre szabott szolgáltatásnyújtás álláskeresők részére, az egyesület érdi irodájának önálló vezetése.
Munkaerőpacion Maradás Egyesület
2018
Személyre szabott szolgáltatásnyújtás megváltozott munkaképességű álláskeresők részére: Pszichológiai tanácsadás, Mentori szolgáltatás, Álláskeresési tanácsadás, Munkatanácsadás, Pályatanácsadás, stb.
ENAngol
DENémet
Rubik kocka
PC játékok
Filmek
69
Eljutottam arra a pontra, hogy már segítség kell, hogy újra megtaláljam önmagamat. Sok idő eltelt mire rájöttem, hogy akadályozom a saját boldogságomat, de Ágoston a segítségemre volt!
Domokos - tanuló
szolgáltatásai
Pszichológiai tanácsadás Online pszichológiai tanácsadásmódszerei
autogén tréning tanácsadásfőbb területei
stresszkezelés konfliktuskezelés család munkahely egészségügy munka pályaválasztás álláskeresés stressz boldogtalanság életvezetés motiváció elakadás Burnout kiégés Időgazdálkodás teljesítmény önfejlesztés önbizalom koncentrációMinden pszichológusunk szoros szakmai szupervízió mellett fogadja klienseit. Szakembereink munkáját hétről hétre Magyarország legtapasztaltabb pszichoterapeutái felügyelik és segítik. Ennek köszönhetően, aki mindset pszichológushoz jár, valójában egy magasan képzett szakmai team mellett teszi le a voksát.
A háttérben tehát kliensünk problémájának megoldásán egy egész szakembergárda dolgozik – természetesen mindezt kliensünk anonimitásának megőrzése mellett. Ezáltal a hozzánk fordulóknak minden esetben ellenőrzött szakmai kereteket és magas színvonalat biztosítunk.
Ha nehéz élethelyzetbe kerültél és úgy érzed, segítségre lenne szükséged, vagy esetleg csak érdeklődnél szolgáltatásainkkal kapcsolatban, írj nekünk, és mi felvesszük veled a kapcsolatot. Bátran keress minket telefonon is!
Jelentkezz be telefonon!
+36 70 329 8180