Fejlődni és helytállni az életben – Miért van szükségünk a kompetencia érzésére?

Az életben számtalanszor kerülhetünk olyan helyzetbe, amikor nem vagyunk biztosak a saját kompetenciánkban. Ez sokszor nem zavar minket, hiszen nem lehetünk szakértők, vagy teljesíthetünk kiválóan mindenben, és a legtöbb területen nincsenek is ilyen elvárásaink önmagunkkal szemben. Kompetenciaérzésünk hiánya akkor kifejezetten frusztráló, ha az identitásunk és az értékrendünk szempontjából fontos dolgokról van szó.

Kompetenciaérzésünk befolyásolja döntéseinket. Arról az alapvető szükségletünkről van szó, hogy hatékonyan lépjünk interakcióba a környezettel, és kiváltsuk benne a vágyott hatást. Ha megkérdőjelezzük saját kompetenciánkat, lemondhatunk a továbbtanulásról, egy álláslehetőségről, életpályáról, egy hobbiról, de akár kapcsolatokról is, hiszen úgy gondoljuk, hiányzó vagy nem megfelelő képességeink miatt úgysem érhetünk el sikert. A kompetenciaérzés hiánya vezethet frusztrációhoz, düh és tehetetlenség érzéséhez, szorongáshoz, és életünk bármely területét érintheti, de negatív hatásai mellett ott rejlik benne a tanulás lehetősége is.

Cikkünkből kiderül:

1. Melyek az öndeterminációs elméletben szereplő alapvető pszichológiai szükségletek – és ezek pozitív és negatív hatásai?
2. Melyek a kompetenciafrusztráció lehetséges következményei?
3. Melyek a kompetenciaszükséglet kielégítését támogató és akadályozó viselkedések?
4. Mit tehetünk a kompetenciaérzés hiánya esetén?

Az alapvető pszichológiai szükségletek fontossága

Az öndeterminációs elmélet három alapvető pszichológiai szükségletet határoz meg, amelyek minden embert vezérelnek:

1. Autonómia, vagyis az igény az önálló, független akaratra, döntéshozatalra, arra, hogy tetteink, viselkedésünk összhangban legyen az énképünkkel.
2. Kompetencia, vagyis az igény képességek elsajátítására, fejlesztésére, a hatékonyságérzetre, a helyzetek uralására, hogy hatással legyünk a környezetre.
3. Kapcsolódás, vagyis az igény az interperszonális kapcsolatokra, hogy szerethessünk és szeretve legyünk, hogy törődhessünk másokkal, és törődjenek velünk.

Ez idáig az autonómiaszükségletet vizsgálták a leggyakrabban. Kielégítése iskolai környezetben összefügg a hatékonyabb érzelemszabályozással, hatékony megküzdési stratégiák használatával, a kitartással, proaktív és proszociális viselkedéssel, az énszabályozással, az egészségesebb életmóddal. Csökkentheti a hiányzást, a lemorzsolódás valószínűségét, a viselkedésproblémákat és a halogatást.

Mindhárom alapszükséglet kielégítése növeli az élettel való elégedettséget, és pozitívan befolyásolja az érzelmi jóllétet, valamint az énhatékonyságot.

A motiváció autonómabb formáihoz vezetnek, amelyeknél a feladatokba való mélyebb bevonódás, pozitív érzelmek, jobb teljesítmény és nagyobb élvezet figyelhető meg.

A kompetencia- és az autonómiaszükséglet kielégítése hozzájárulhat a mély tanulási stratégiák használatához is. A szükségletek kielégítésének pozitív hatásai más környezetben, így a sportban és a munkahelyen is megmutatkoznak.

Ha az emberek nem tudják az alapvető szükségleteket kielégíteni, csökken az élettel való elégedettség, és romlik az életminőség. Kevésbé vesznek részt a feladatokban, romlik a teljesítmény, és a kompetenciafrusztráció akár szándékosan ártó viselkedéshez is vezethet – például a munkahelyen, ami érintheti a munkafolyamatot, a kollégákat vagy a vásárlókat is. Ilyen viselkedés a szándékos késés, lopás, zaklatás, vagy a durva, goromba, agresszív megnyilvánulások. Az autonómia és a kapcsolódás hiányának eredménye lehet az általános és az érzelmi jóllét csökkenése – ezek pedig összefüggést mutatnak a kiégés, depresszió, evési zavarok és a szorongás kialakulásával.

A kompetenciaérzés hiánya lehet a motiváció ellensége vagy támogatója is

A kompetenciaszükséglet az az igényünk, hogy képességeket sajátítsunk el, hatással legyünk a környezetünkre, helyt tudjunk állni változatos szituációkban, hatékonyan tudjunk szembenézni a problémákkal és kihívásokkal, és elérjük a vágyott eredményeket. A kompetenciaszükséglet nemcsak azt jelenti, hogy jól akarunk teljesíteni, hanem azt is, hogy minél jobban. Nem feltétlenül egy végső szint elérése a cél, hanem a folyamatos fejlődés, növekedés, határaink feszegetése.

Az emberek keresik azokat a feladatokat, kihívásokat, amik optimálisak képességeik, szintjük szempontjából, azaz se nem túl könnyűek, se nem túl nehezek.

Így nem érzik őket teljesíthetetlennek, de ahhoz elég nehezek, hogy tanulhassanak belőlük, új tapasztalatokkal gazdagodjanak. Képességeinkről is ezek adják a legpontosabb visszajelzést.

Amikor a kompetenciaszükséglet nem elégül ki, kompetenciafrusztrációról beszélünk, ami egyfajta fenyegető helyzetként stresszhez vezet, és hosszú távon hozzájárulhat a kiégés, depresszió, szorongás kialakulásához. Ha az emberek nem érzik magukat kompetensnek, az alááshatja belső motivációjukat, de cselekvésre is bírhatja őket. A kompetenciafrusztráció tapasztalata gyakran elindít egy kompenzációs folyamatot. Ilyenkor az egyének hajlamosak több időt fektetni a feladatokba, többet és jobb minőségben elvégezni.

Az inkompetencia érzése tehát eltávolíthat minket céljainktól, de energizálhat és motiválhat is, hogy új utakat keressünk.

A kompetenciaigényt támogató és akadályozó viselkedések

A különböző viselkedések (munkahelyen, iskolákban, egyéb helyeken, ahol emberek csoportokban, egy közös projekten dolgoznak stb.) támogathatják vagy akadályozhatják a kompetenciaszükséglet kielégítését. Támogató viselkedés a feladathoz igazított útmutatás, a hasznos információt, építő jellegű kritikát tartalmazó visszajelzés adása, az emberek bátorítása, hogy állítsanak célokat maguk elé, az optimális kihívások biztosítása, elvárások megfogalmazása, a feladatvégzés, haladás felügyelete, monitorozása, felmerülő kérdések tisztázása és az emberek támogatása.

A kompetenciaszükséglet kielégítését akadályozza az olyan viselkedés, amely miatt az emberek azt érzik, hogy nincs meg a megfelelő képességük egy adott feladat elvégzéséhez, vagy amely akadályozza őket a fejlődésben, növekedésben. Ide tartozik az olyan kritika és visszajelzés megfogalmazása, amely nem tartalmaz érdemi, használható információt, útmutatást, vagy olyan dolgot érint, amelyen a személy nem tud változtatni. De az is útjában áll a kompetenciaszükséglet kielégítésének, ha a személyek túlságosan a versengésre és a győzelemre koncentrálnak, vagy ha túl nehéz vagy túlzott mennyiségű feladatot kell elvégezniük.

A kompetenciaérzés hiánya segítheti a fejlődésünket

Hogyan küzdhetünk meg az inkompetencia érzésével?

1. Találjuk meg a forrást és az okot. Érezhetjük magunkat inkompetensnek, ha mások (például a főnökünk) folyamatosan kritizálják a munkánkat, lekicsinylik az eredményeinket. Érezhetjük úgy, hogy megakadtunk a karrierünkben, dolgozhatunk olyan munkahelyen, ahol nincs lehetőség előrelépésre, és ahol nem találkozunk kihívásokkal, miközben vágyunk rá. A jövő bejósolhatatlansága, a bizonytalanság is okozhat kompetenciafrusztrációt, hiszen amikor nem tudjuk, mire számítsunk, nem tudjuk azt sem, mit tehetnénk – egy még ismeretlen helyzetre kellene felkészülnünk. A munkahelyet érintő bizonytalanság, például a munkakörülmények, elvégzendő feladatok változása szintén vezethet frusztrációhoz, ha nem lehetünk biztosak abban, hogy rendelkezünk a szükséges képességekkel. Gondolkodjunk el tehát, milyen környezetben érezzük magunkat inkompetensnek, és minek az eredményeként. Milyen területet érint ez az érzés? A munkahelyünkről van szó, vagy egy hobbinkról, kapcsolatainkról? A környezetünkben élő személyek megjegyzései miatt érezzük magunkat inkompetensnek, esetleg elért eredményeinkkel vagyunk elégedetlenek?
2. Vizsgáljuk meg az ok pontosságát és valóságtartalmát. Lehet, hogy egy adott feladatot már nem lehet jobban elvégezni, és a negatív visszajelzés nem tükrözi a képességeinket vagy munkavégzésünket. Máskor azonban hasznos információt tartalmazhat, és így lehetőségünk nyílik rá, hogy a kompetenciafrusztráció forrását útmutatásul használjuk a fejlődéshez.
3. Vizsgáljuk meg az elvárásainkat. Teljesítményünkkel, eredményeinkkel való elégedetlenségünk a negatív megjegyzésekhez hasonlóan nem feltétlenül tükrözi a valóságot. Ha rendkívül magas elvárásokat támasztunk önmagunkkal szemben, kiváló teljesítmény mellett is problémát láthatunk a képességeinkkel.
4. Ha a kompetenciaérzés hiányát önmagunk másokkal történő összehasonlítása okozza: egy pontos, valóságnak megfelelő kép kialakítása saját képességeinkről, körülményeinkről, céljainkról és arról, mit tettünk eddig azok eléréséért, nemcsak az inkompetencia érzésével való megküzdésben segíthet, de abban is, hogy hatékonyabb tervet készítsünk a fejlődésünk és előrehaladásunk érdekében. A reális kép kialakítását gátolhatja, ha nálunk sokkal jobban vagy sokkal rosszabbul (tehát nem hasonlóan) teljesítő emberekhez mérjük önmagunkat.
5. Legyünk proaktívak. Vizsgáljuk meg, tehetünk-e valamit azért, hogy kompetensebbnek érezzük magunkat a munkahelyen. Milyen lehetőségeink vannak, ha hiányoljuk a kihívásokat, fejlődési lehetőségeket, vagy ellenkezőleg: túl sok vagy túl nehéz feladatot osztanak ránk? Milyen lehetőségeink vannak, ha a munkahelyi légkör vagy a munkakörülmények akadályoznak minket?
6. Ha nincs lehetőségünk változtatni a körülményeken, amelyekből a kompetenciafrusztráció ered, segíthet, ha más területen fejlesztjük a képességeinket.

A probléma forrásától és a lehetőségeinktől függően tehát megoldás lehet a munkahelyváltás, a kihívások, az előrelépés lehetőségének keresése, képességeink fejlesztése, reális kép kialakítása a képességeinkről és lehetőségeinkről. Inkompetensnek érezni magunkat kellemetlen és frusztráló, de jó okot ad az önvizsgálatra, a szükségleteink megértésére, és teret biztosít a fejlődéshez.