Kovács Kristóf vagyok, okleveles pszichológus, az ELTE klinikai- és egészségpszichológiai mesterszakán végeztem, jelenleg a Testnevelési Egyetem sportpszichológus szakirányú továbbképzésének hallgatója vagyok. Pszichológusi hivatásom mellett aktívan dolgozom egy labdarúgó egyesületnél projektfelelősként, illetve óvodás és alsó tagozatos gyerekek edzőjeként. Hosszú távon szeretném ötvözni ezt a kétfajta tudást a magyar sport támogatása és folyamatos fejlődésének biztosítása végett.

A sport gyerekkorom óta az életem része, órákon át tudtam játszani és a televízióban nézni bármilyen sportot. Néhány sérülés után úgy döntöttem, hogy felhagyok a profi sporttal. Azonban első egyetemi évemben már tisztává vált számomra, hogy a sport világában szeretnék elhelyezkedni. Ezért is kezdtem el edzőként dolgozni. A gyermekek mozgás-koordinációjának és labdaérzékelésének fejlesztése mellett – tanulmányaimmal párhuzamosan – kíváncsian figyeltem szellemi, értelmi fejlődésüket.

2016 nyarán csatlakoztam a Mindset Sportpszichológia csapatához, ahol jelenleg rovatvezetőként tevékenykedem. Az évek során rengeteget foglalkoztam sportpszichológiával. Több, mint 60 szakmai cikket írtam, melyekhez szükség volt az adott témában való elmélyülésre, az aktuális külföldi szakirodalom áttekintésére. Kollégáimmal előadásokat szerveztünk, amelyeken aktuális kérdéseket boncolgattunk a téma szakértőinek segítségével. Az utóbbi időben pedig sportpszichológia csapatépítők és workshopok kitervelésén és lebonyolításán munkálkodtunk.

Egyetemi éveim alatt elsajátítottam egy sportpszichológiai mentális tréning programot, amelyet kosárlabdázókkal és labdarúgókkal is végigvittem már. Szakdolgozati kutatásomban pedig azt vizsgáltam, hogy ez az intervenciós program miként hat a videojátékos, e-sportoló populációra.

„A tudás gyökerei keserűek, de a gyümölcsei édesek”

Csíkszentmihályi Mihály Flow az áramlat című könyvének elején olvastam ezt a latin közmondást. Úgy gondolom, hogy a sportra, a sportban való győzelemre is adaptálható ez a közmondás. Legalábbis sok sportember érezheti azt, hogy szenvednie kell a vágyott eredményért. Csikszentmihályival egyetértve azt gondolom, hogy a gyökereknek, az edzéseknek, a versenyekre való felkészülésnek nem kell fájdalom telinek lennie. Ezért is tartom fontosnak, hogy már gyerekkortól kezdve a sport elsősorban örömforrás legyen és a későbbiekben se vesszen el.
A témák, amellyel itt, és a tanácsadáskor is szívesen foglalkozom: párkapcsolat, családi-, munkahelyi kapcsolatok, társadalmi problémák, szexualitás, szexuális identitáskeresés, egészségügyi problémák, stressz.

Célom, hogy segítsem a sportolókat a reális célkitűzésekben, az ezekhez vezető út felállításában, a csúcsteljesítmény elérésében, valamint a sport szeretetének fenntartásában.

Szolgáltatásaim

Pszichológus – egyéni tanácsadás

Sportpszichológiai tanácsadás