Kromplák Marianna

Pszichológus

Időpontfoglalás

bemutatkozás

“"Az ember soha nem találja meg a békét, amíg nem békél meg saját magával."C.Jung”

Okleveles pszichológus vagyok, mesterképzésem során a munka- és szervezetpszichológia került előtérbe. Ezt követően lettem sportpszichodiagnosztika és tanácsadó szakpszichológus. Elvégeztem egy coaching alapú eszközbővítő képzést is, illetve a kognitív terápiás testsúlycsökkentő program technikáját is elsajátítottam.

lyám elején közel 2 évig foglalkoztam börtönből szabadultakkal, anyaotthonban lévő anyákkal és gyerekotthonban lévő fiatal felnőttekkel. Számukra csoportfoglalkozásokat tartottam, illetve egyéni konzultációk keretében segítettem őket. Ez a célcsoport jelentős szakmai tapasztalatot adott számomra, hiszen sok nehéz sorsú személynek segíthettem kilátástalan helyzetük kezelésében és megoldásában. Ezt követően a HR világában helyezkedtem el szervezetfejlesztőként.

Mindig is megragadtak az emberi mélységek, a belső dinamikák,  az érzelmek, a gondolatok, a viselkedések kiváltó okai és mindezek összefüggései. Megtanultam, hogy ahány ember, annyi perspektíva, hiszen lehet ugyanarra gondolni, érezni és beszélni többféle módon is, és ez így van rendjén, hiszen más-más környezeti tényezők hatnak (hatottak) ránk és ettől vagyunk olyan egyediek. Szeretek elemezni, összefüggésekben gondolkodni, ráhangolódni a másik félre és mindazon tényezőkre amelyek a leginkább foglalkoztatják. Megtisztelő számomra, ha valaki megbízik bennem, rám bízza féltett gondolatait, aggodalmait és fejlődésének részese lehetek.

Mélylevegő, kibírod!?”  Sok posztban szembejött már velem ez a motiváló” idézet, mely inkább az érzelmek elnyomására utal, mintsem azok valódi megélésre, elfogadására és feldolgozására.  A saját bőrömön tapasztaltam, hogy az elnyomott érzelmek még több problémát okoznak testileg és lelkileg egyaránt. Ha nem is azonnal, de később biztosan. Bár a nehéz helyzeteket valóban ki lehet bírni, de hiszek abban, hogy a negatív, minket bántó és nyomasztó érzelmekről, eseményekről érdemes és kell is beszélni, hogy azok ne elnyomásra, hanem elfogadásra vagy megoldásra találjanak. Ehhez teremtek munkám során egy diszkrét, pozitív fókuszú, végtelenül empatikus és támogató légkört, ahol lehetőség nyílik a problémákról, aggodalmakról és félelmekről beszélni, azok megoldásához közelebb jutni.

Ahhoz, hogy a belső biztonságérzetünk és személyiségünk eléggé stabillá váljon, elengedhetetlen az önismeret fejlesztése , az önbizalom és az önértékelés növelése. Ehhez számos technika  kínál segítséget munkám során. Szívesen foglalkozom felnőtt korú sportolókkal, akik teljesítményhelyzetben jelentősen szoronganak és teljesítményükön szeretnének javítani. Munkahelyi problémákkal, mint például a kiégés, a munka-magánélet egyensúly megteremtése, időmenedzsment, motiváció, munkahelyi stressz kezelése is fordulhatnak hozzám. Pályatanácsadás, pályamódosítás és elakadások esetén is segítséget nyújthatok. Szívesen támogatom a vágyott jó szokások kialakítását, mint például az életmódváltást. Párkapcsolati problémák, életvezetési nehézségek, életszakasz váltáshoz köthető krízisek (kapunyitási pánik, életközépi válság) is várom a hozzám fordulókat.

képzései és képesítései

Viselkedéselemző BA

Debreceni Egyetem

2013-2016

Okleveles pszichológus

Debreceni Egyetem

2016-2018

Mesterképzésként a munka-és szervezetpszichológiát választottam. A képzés alatt nagy hangsúlyt fektettünk a szervezetfejlesztési ismeretekre és munkavállalói elégedettséggel összefüggő tényezőkre is, mint például a kiégés, motiváció, munka-magánélet egyensúly, munkahelyi stressz vagy a karriertervezés.

Coaching készségek fejlesztése pszichológusok számára képzés

2021

Ezen a képzésen coaching típusú, erőforrás-aktivizáló eszközöket sajátíthattam el.

Sportpszichodiagnosztika és tanácsadó szakpszichológus

2020-2022

A képzés célterülete az élsport, az amatőr sport és a szabadidős sporttevékenység területei voltak mind az egyéni, mind a csapatsportok vonatkozásában. Továbbá elsajátítottam a tanácsadó munkához szükséges sportpszichológiai tudást is.

Személyi edző

2020-2021

A képzés megfelelő kiegészítő alapokat adott számomra, hogy az emberi test működésével még jobban tisztában legyek, mely tudást fontosnak tartom a sportolókkal való munkavégzés kapcsán.

Kognitív viselkedésterápiás testsúlycsökkentő módszerek képzés

2024

Szívügyem az életmódváltási folyamat segítése, melynek célja természetesen nem (csak) a fogyás lehet, de ez a képzés nagyon hasznos gyakorlati tudást adott számomra a fogyás támogatása céljából.

szakmai tapasztalat

Közösségi foglalkoztató pszichológus

BvOP

2018-2020

Pályám elején szabadult fogvatartottakkal dolgoztam együtt egyéni és csoportos formában, segítve őket a társadalomba való újrabeilleszkedésben.

Senior szervezetfejlesztő

BKK Zrt

2020

A munkám fő része többek között a belsős egészségprogram menedzselése és fejlesztése, továbbá tréningeket és workshopokat is tartok a munkatársaknak.

beszélt nyelvek

ENGangol

érdeklődés

túrázás

sport

olvasás

egészséges életmód

köszönetnyilvánítás

10

köszönetnyilvánítás

Szigorú szakmai felügyelet

Minden pszichológusunk szoros szakmai szupervízió mellett fogadja klienseit. Szakembereink munkáját hétről hétre Magyarország legtapasztaltabb pszichoterapeutái felügyelik és segítik. Ennek köszönhetően, aki mindset pszichológushoz jár, valójában egy magasan képzett szakmai team mellett teszi le a voksát.

A háttérben tehát kliensünk problémájának megoldásán egy egész szakembergárda dolgozik – természetesen mindezt kliensünk anonimitásának megőrzése mellett. Ezáltal a hozzánk fordulóknak minden esetben ellenőrzött szakmai kereteket és magas színvonalat biztosítunk.

Miben segíthetünk?

Ha nehéz élethelyzetbe kerültél és úgy érzed, segítségre lenne szükséged, vagy esetleg csak érdeklődnél szolgáltatásainkkal kapcsolatban, írj nekünk, és mi felvesszük veled a kapcsolatot. Bátran keress minket telefonon is!

Jelentkezz be telefonon!

+36 70 329 8180