Szaklapunk olyan pszichológiai tudástárként is funkcionál, ahol több mint 4000 tudományos ismeretterjesztő cikket találsz az emberi psziché megfejtett titkairól. Írásainkat hosszú évek alatt halmoztuk fel, azok szakmai alapokon állnak, mégis közérthetőek.
TÉMÁK
Z generáció párkapcsolat önismeret szorongás boldogság terápia család psziché depresszió megküzdés interjú motiváció sport személyiség mindfulness fejlődés szerelem sportpszichológia kötődés pszichológus kommunikáció függőség tudósítás pozitív pszichológia teljesítmény munka tanácsadás kreativitás érzelmek SikerMit értünk fiatalkori kiégés alatt, és milyen lelki tényezőkre vezethető vissza? Ennek járunk utána.
Élet & Pszichológia
Z generáció a munkahelyen – velünk vagy ellenünk?A Z generáció, azaz az 1996. és 2013. között született fiatalok maximum a 25. évüket töltik be, vagyis lediplomáztak, és csak most, vagy az előző 1-2 évben tették be a lábukat a munkahelyre.
Vásárhelyi Dorottyával, a Mindset Pszichológia Terápiás és Tanácsadó Központ pszichológusával beszélgettünk a munkahelyi kiégés felismeréséről, a legveszélyeztetettebb csoportokról, valamint arról, hogy mi az, amit saját magunk megtehetünk a kiégésünk megelőzése érdekében.
Munkapszichológia
Ok, boomer – köszi a véleményt, de kit érdekel?A kifejezés eredete nem tisztázott, mára olyan szállóige lett, mellyel könnyen „sarokba” lehet állítani a babyboomer generáció tagjait.
Munkapszichológia
YZperX, üzenet a munkaerőpiacról – interjú Sélei Annamária generációs szakértővelSélei Annamáriával, az Ital Magyarország HR és szervezetfejlesztési igazgatójával, valamint a Mindset Pszichológia szervezetfejlesztési tanácsadójával beszélgettünk.
A minket körülvevő világ őrült tempójú változásai kisebb-nagyobb szakadékokat szültek a nagyszüleink, szüleink és utánunk következő generációk között.
Sport szakpszichológus
Ha nehéz élethelyzetbe kerültél és úgy érzed, segítségre lenne szükséged, vagy esetleg csak érdeklődnél szolgáltatásainkkal kapcsolatban, írj nekünk, és mi felvesszük veled a kapcsolatot. Bátran keress minket telefonon is!
Jelentkezz be telefonon!
+36 70 329 8180